hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. október 5. csütörtök   06:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Within Temptation: meghirdette 2024-es turnéját a zenekar, Budapestre is ellátogatnak
2024. október 18., péntek, Budapest, Barba Negra



  Különleges és látványos élményekkel várja 2024-ben a közönséget a Within Temptation: a kontinens egyik legsikeresebb metal zenekara ma hirdette meg Bleed Out című jövő évi turnéját, ami az Egyesült Királyságot és Európát érinti. Az egy év múlva induló koncertsorozat a holland szimfonikus metal csapat friss, szintén Bleed Out című lemezét mutatja majd be. Budapestre 2024. október 18-án érkeznek, a Barba Negrában lépnek majd fel.
  
  Ez a turné lesz az első nagyszabású élő produkciója a Within Temptationnek a 2022-es Worlds Collide turné óta, ahol az Evanescence-szel közösen járták be Európát. Magyarország akkor kimaradt a sorból, ezúttal azonban a Barba Negrában térnek majd vissza.
  
  A turné tárgya, a Bleed Out nagylemez most október 20-án jelenik majd meg. Sharon den Adel, a zenekar énekesnője azt is kiemelte, hogy a koncertek nem csak a Within Temptation nyolcadik nagylemezéről szólnak majd, hanem “megerősítésről” (empowerment) is: a koncertekre kilátogatók megtapasztalhatják az a tüzet és szenvedélyt, ami a zenekart élőben jellemzi. Az albumhoz tartozó legutóbbi kislemez a Ritual, ami szeptember végén jelent meg, és itt meghallgatható.
  
  
  
  2024. október 18-át tehát már most írjuk be a naptárunkba, ekkor érkezik Within Temptation Budapestre. A jegyek már ezen a héten elérhetővé válnak: október 4-én 10 órakor a zenekar rajongói és a Concerto Music követői szerezhetik be elsőként. A normál jegyelővétel október 6-án, 10 órakor indul. Ezen az oldalon ülőhelyet és szeparált bárt elérhetővé tevő balkonjegyet is vehetünk majd, és egy exkluzív póló rendelésére is mód lesz, ami a turnén nem lesz majd kapható. A zenekar weboldalán VIP csomagot is vásárolhatunk a jegy mellé.
  
  A Concerto Music bemutatja: Bleed Out 2024 Tour
  2024. október 18., péntek
  Budapest, Barba Negra
  
  Within Temptation koncert
  Belépő: early bird jegyek 13.900 Ft (limitált)
  normál elővételben 15.900 Ft
  koncert napján 17.900 Ft. Balkonjegyek 18.900 Ft (limitált)
  Jegyek kaphatók a tixa.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bartos erika    atreyu    paul di’anno    wilhelm scream    harcsa veronika    doves    metal church    simpsons    crow 7    at the gates    stefan kaufmann    takáts eszter    dawnstar    liam neeson    daath    demoscene    semmiből a semmin Át    shakespeare    taking back sunday    perfect symmetry    dax flame    apey&the pea    paranormal activity 2    rose tattoo    anna & the barbies  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!