hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [botrány]  2019. november 19. kedd   04:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megszorítások a Budapesti Fesztiválzenekarnál


  A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) arról értesült, hogy a megszűnt taót kompenzálni hivatott többlettámogatásból 200 millió forintban részesül, amely az együttes esetében az utóbbi évek taotámogatás-átlagának kevesebb mint 50 százaléka. 
   
  Mivel a BFZ a kompenzációban bízva, az előző évek átlagát alapul véve készítette el következő évadterveit, most csak úgy tudja stabil működését biztosítani, hogy azokból számos projektet elhagy. A zenekar a lemondott programok kiválasztásánál azt vette figyelembe, melyek azok az események, amelyek még ilyen késői időpontban is lemondhatók.
   
  Ennek következményeképpen a jövő évtől szünetelnek az operaprodukciók, elmarad egy négyéves együttműködés a genfi operaházzal, és egy a Balti államokba tervezett turné is. A hazai közösségi programok közül szintén szünetelnek a zenekar partneriskoláit szolgáló Hangszerkóstolók, a Lásd, amit hallasz! filmverseny, a BFZ bekopog! program, a templomi koncertek, az idősotthonokba szervezett kamarakoncertek és a kisgyermekeknek létrehozott Zenevár koncertek is.
  
  A Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója, Martin Hoffmann a tervezés stabil anyagi hátterének hiánya miatt lemondott, utódját keresi a zenekar kuratóriuma. A BFZ stábját is szűkíti, számos munkatársától kényszerül megválni.
   
  A Budapesti Fesztiválzenekart az egész világon Magyarország büszkeségének, legsikeresebb kulturális együttesének tekintik, amely egyedülálló módon szolgálja hazánk kultúráját és jó hírét. A Fesztiválzenekar bízik abban, hogy az előző évek támogatásának helyreállítása a jövőben lehetővé teszi a 2020 januárjától szünetelő sorozatok folytatását, különös tekintettel a rendkívül népszerű ingyenes közösségi és ifjúsági programokra.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beatkoho    metaldays    prodigy    entombed ad    ana de la reguera    the sisters of mercy    coldplay    feles máté    emma stone    aeon    julie taymor    aceldama    csata: los angeles    marko hietala    babymetal    larsen    holy man’s glory    zechs marquise    smici    felföldi péter    damon albarn    peter jackson    profane omen    tóth gergő    alvin és a mókusok  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!