hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Cameran (A)


  Az osztrák zenekar mind a négy tagja jó ideje zenél már, volt már több együttesük is korábban, a Cameran jelenlegi formációját a muzsika iránt érzett szeretet tartja össze. Ezentúl van még egy tulajdonság, ami közös mindannyiukban: roppant kiváncsiak, hogy milyen reakciókat váltanak ki ötleteikkel egymásból, és persze a közönségből, amelynek volt alkalma letesztelni a Camerant többek között a Converge, a Red Hot Chilli Peppers, a Supergrass, az (International) Noise Conspiracy, és a Soulfly előtt. A 2004-es évet az Egyesült Királyságban töltötték, ahol rengeteg kisebb koncertet adtak, majd a Coheed & Cambria turnéján vettek részt. Itt 300-500 fős, (jórészt teltházas) klubbokban léptek fel, majd 2004 nyarán már kimozdultak a Brit-Szigetekről, és több európai fesztiválon szerepeltek.
  
  Ekkor jórészt még a 2003-as négy számot tartalmazó demo EP-jükről, a Brand New Soulsról játszanak. Ezt a korongot egyébként az umeĺi Tonteknik stúdióban keverték Pelle Henricsson, Eskil Lövström és Magnus Lindberg (Refused/Hell Is For Heroes/Poison The Well) vezényletével. Egy évnyi turnézás után ugyanitt, ugyanennél a társulatnál kötöttek ki, hogy rögzítség a debüt albumukat. Ez a munka jó darabig eltartott, tovább is, mint azt a srácok gondolták volna. A Brand New Soulson megkezdett változatos utat folytatja majd ez a lemez, előtte azonban még ez év februárjában kiadtak egy újjabb négyszámos EP-t, amely a The Zombie Walk EP címet viseli. Különlegessége, hogy többféle borítóban kapható. Idén ősszel jelenik meg a on Nois-o-lution Records és a San Martin Records gondozásában a csapat első nagylemeze, az A Caesarean.
  
  Véleményük szerint ezen az albumon kerültek a legközelebb ahhoz, amit mindig is szerettek volna elérni: zenéjükben megjeleníteni az élet csodáját, szomorúságát, vidámságát és humorát, mindezt a lehető legnagyobb lelkesedéssel játszva, valahol az önkívület határán. Ehhez pedig olyan elemeket használnak fel, mint a zajos, mégis kifinumolt és helyenként kifejezetten rockos gitárjáték, screamohoz hasonlítható énekstílus, hosszú, verze-refrén struktúrát alaposan megbolygató dalok, amelyeknek éppúgy sajátja Jack Kerouac féktelen életöröme, és Yves Klein hajmeresztő és semmivel nem törődő kísérletezései.


Kulcsszavak:
  Cameran (A) 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sum 41    symphony x    sziget fesztivál    creativeselector    the get up kids    bill clinton    ivan &the parazol    rhapsody    n roses    gazember lászló    uriah heep    nova rock    darkrise    saxon    rock of ages    disco ensemble    +she+    bréma    vildhjarta    halestorm    eluveittie    mindenki szereti a bálnákat    riki     hugh grant    kung fu panda 2  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!