hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
S. K. zenekar


  A banda 1995 megalakulása óta szinte változatlan felállásban üzemel. A zenekar vezetője és motorja Spirkó Károly gitáros-énekes. A dobos posztján Takács Zoltánnal és basszusgitáron Béres Balázzsal teljes trió felállást Kóródi Krisztián másodgitáros egészítette ki. A zenekar első albuma Nehéz szülés címmel, hosszas kiadói huzavonák után 2004-ben jelent meg a Hammer Records Music Works kiadójánál. Ezen anyag, tükrözve a zenekar sokéves munkáját, igen összetett, komplex, műfajok között kalandozó darab. A banda hangzása jelenleg populárisabb, az átlaghallgató számára is befogadhatóbb stílus felé halad a modern rockzene ösvényén. A húzós, kemény és dallamos számokból a csapat ötöt rögzített is, és rövidesen a kiadókat próbálja majd bombázni a felvétellel. Az S.K. zenekar sokéves keresés után sem talált még maga mellé egy odaadó szervezőt, akire azonban igen nagy szüksége lenne, ezért is várja minden érdeklődő megkeresését. Nehéz szülés című anyaguk utolsó példányai CD-n, MC-n még megrendelhetők.
  
  Tel: 30/987-4507
  Postacím: 3532 Miskolc Réz utca 4.


Kulcsszavak:
  S. K. zenekar 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 halloween    gotthard    offspring    teen years afters    whitesnake    terrorized    gackt    badacsonytördemic    németh juci    a day to remember    sharon tate    ticketportal    john malkovich    black foxxes    colin o donoghue    nonverse    hammer barlang    helia    drone    gyöngyössy bence    galla miklós    six feet under    dark tranquillity    blind channel    jesse eisenberg  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!