hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Subscribe


  A Subscribe 2000-ben alakult. Számos tehetségkutató versennyel, fesztiválos szerepléssel a háta mögött, 2004 végére készítette el első nagylemezét, melynek címe: Sanity Has Left The Building.
  
  2001 nyár. Megnyerték a Gitármánia tábor tehetségkutatóját az Afterchill zenekarral holtversenyben. Ekkor készítették el első demójukat, és még ez év augusztusában bemutatkoztak a Szigeten, a Civil sátorban.
  
  2002-ben a Denevér stúdió tehetségkutatójának első helyezettjei. Továbbra is megtalálták a helyüket a dobogón és így folytatták az évet: a Viva+ és a Warner Nu-Metal tehetségkutatóján harmadikok lettek, a Zed fesztiválon másodikok. Augusztus 3-án már nagyban is kipróbálták magukat a Szigeten a Metal Hammer színpadon.
  Fellépések
  
  2003-ban a rengeteg itthoni koncert mellett játszottak Szerbiában, Szlovákiában, Ausztriában, és részt vettek egy egyhetes holland turnén a Locomotive(CH), Dimension Seven(NL) és a Cancelled(NL) társaságában. Szinte az összes nagyobb fesztiválon felléptek az utóbbi években ezek közül kiemelt helyet foglal el a: Sziget Fesztivál, Sportsziget, Mezőtúr, Volt Fesztivál, Vekeri- tó.
  
  Eddig megjelent dalok:
  Feedback című számuk felkerült a Sziget válogatás cd-re(Tom-Tom Records), majd augusztusban felvették Friendship című számukat, ami a 2003-ban megjelent Budapestrockandroll (www.bprnr.com) válogatás cd-n szerepelt.
  
  2003 végén elkezdődött az első Subscribe nagylemez felvétele. A nagylemez mostanra készült el az Edge Records gondozásában. A Kultiplexben debütál vele 2004 december 4-én. A számok sorrendben a következők:
  
  Subscribe: Sanity Has Left The Building
  Friendship
  Crowd of the nobodies
  Feedback
  Oidipus abortion clinic
  S.O.S.
  Instrument all
  Mechanic all
  Highfly
  X-man
  Unity
  Rebirth
  Bahama beach coctail
  
  Felvétel: Parkplatz Studio
  Ének: Grappe Studio
  Keverés, mastering: Bakery Studio


Kulcsszavak:
  Subscribe 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Jövőre Budapest Parkos koncertjét a Subscribe, a korábbiról koncertfelvételt tettek közzé

Subscribe: Soha nem hallott dallal adják ki újra, dupla vinylen a Sanity Has Left The Buliding lemezt

RATM tribute by Subscribe és Deniz a Tetoválók Éjszakáján

Subscribe: koncertfelvétel

Fezen 2015 – 1. nap (Judas Priest, Black Label Society, Gus G)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szabó éva eszter    redheart    tracedawn    through the never    badacsonytördemic    lochnesz    nemes nagy ágnes    csata: los angeles    dave groh    hófehérke    marion cotillard    max von sydow    emmure (usa)    tőzsdecápák    teen years afters    michelle rodriguez    moonsorrow    the gaslight anthem    wamp    röyksopp    stereochrist    leecher    gutenberg halott    sidetracked!    tokaj  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!