hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
GM49


   1980-ban alakult együttes. A GM Galla Miklóst (ének, gitár, billentyűs hangszerek) jelöli, aki létrehozta ezt a formációt. További tagjai voltak: Horváth Csaba (basszusgitár, ének); Birta Géza (dob); Gay Tamás (billentyűs hangszerek, ének) és Gérard (ének). Eleinte Ska-reaggea zenét játszottak poénos szövegekkel. Eleinte a Józsefvárosi Ifjúsági Parkban játszottak rendszeresen, ahol a KFT, Solaris stb. is játszottak. Az MHV új tehetségek támogatására (Start márka elnevezésre) bemutatót rendez az Ifjúsági Parkban, ahol ők is fellépnek a KFT, Fórum, Lobogó, Solaris -al. Több kislemezük is megjelent (Kötöde, Hullámreggae, Csináljatok valamit stb.). Nagyobb klubokban kezdtek játszani és a TV-ben is szerepeltek.
  
   1982-ben a KFT-vel közösen klubbot hoztak létre a Lágymányosi Közösségi Házban. A zenekar még ebben az évben átalakul és kilép Horváth Csaba és Birta Géza. 1983-ban a Start válogatáslemezén is szerepelnek A Bélát Itt Ne Keressék című dallal (amit a Hungaroton CD-n is kiad 2000-ben).
  
   1985-ben végre megjelenik első nagylemezük, melynek Digitális Majális a címe és a Hungaroton-Pepita adta ki. 1986-ban feloszlanak. Galla megalapította a Holló színházat.


Kulcsszavak:
  GM49 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

VOLT 2011

Ismét Digitális Majálisra hív Galla Mikós, avagy a GM49

Újra ringben Galla Miklós csapata, a GM49

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 volumes    felemelkedés    napokon    mike watt    anna& the barbies    banco de gaia    ready the prince    chris pine    transformers: dark of the moon    crushing caspars    shallov    marigold hotel    we bought a zoo    anchor    jimmy page    blahalousiana    possessed    acyl    mission: impossible ghost protocol    moonsorrow    nightquest    prince of persia    jackson browne    búvópatak    michel gondry  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!