hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [díjátadó]  2010. június 7. hétfő   10:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jambalaya is megkapta a Gundel Művészeti díjat


  Könnyűzene kategóriában a Jambalaya lett a Gundel Művészeti Díj idei díjazottja. A magyar Oscar-ként emlegetett díjat igen nagy megtiszteltetésnek tartja a zenekar. (2009-ben Ferenczi György és a Rackajam, 2008-ban a Ludditák, 2007-ben a Quimby vehette át ezt az elismerést.) A csapat szerint nagyon sokat számít a művészek életében, ha időközönként megköszönik és elismerik munkájukat.
  
  A Jambalaya tagokat más formációkban is fellelhetjük (Hobo, Ghymes, PUF, 30Y, A kutya vacsorája, stb.), de ez a zenekar a közös igazi szerelemgyerekük. A Jambalaya zenekart a virtuóz zongorajátékával ismertté vált énekes, zongorista frontember és zeneszerző Nemes Zoltán alapította. A zenekar születése óta (2005) túl van már három európai turnén (köztük a legrangosabb és legnagyobb fesztiválok részvételén), három lemez - megjelenésen, (2006 I Just Wanted To Say; 2008 Wonder What Can Happen, 2009 Végállomás, vagy utazás). A 2008-ban kiadott CD+DVD album egy Mardi Gras show-val egybekötött koncert felvétele. Ezeken kívül külföldi fesztivál hivatalos dala lett egy Jambalaya szám, két videoklip készült: Végállomás, vagy utazás és Mindenhol.. (Ez utóbbi Tóth Verával készült duett klipje.) Szóval nem tétlenkedik a csapat sosem, idén ősszel már a Benzinkút című pörgős dalukhoz készítik harmadik videoklipjüket. 2010. május 31.-én átvették a magyar Oscar-nak számító Gundel Művészeti Díjat könnyűzenei kategóriában. A jövőre nézve pedig kacsingatnak ismét a színházas, show-val egybekötött nagykoncertek világa felé.
  
  Tagok:
  - Nemes Zoltán billentyű ének
  - Jász András: szaxofon, fuvola
  - Szűcs Krisztián Qka: trombita, szárnykürt
  - Mezőfi István Fifi: dobok
  - Varga Laca Laca: basszusgitár
  
  Pár szó a műfajról:
  A New Orleans-i zene az egykori gyarmati területen élő afrikaiak, európaiak és latin-amerikaiak sehol máshol nem található kulturális keveredésének eredménye. A jambalaya egyébiránt a New Orleans környékiek étele, összetevőinek száma végtelen. Ugyanez jellemző a napjainkban már önálló műfajnak számító New Orleans-i zenére: az alapanyagok azaz a jazz, a blues és a funky összetevőit olyan arányban használhatjuk, hogy az eredményül kapható változatok száma végtelen. A formáció névválasztása is ezt tükrözi. Tehát ezerforrású, vibráló, rengeteg zenei kalandozást magában rejtő muzsika - a Jambalaya zenéje ennek a tradíciónak a 21. századi újragondolása, a zenekar hangszerelésében a New Orleans-i autentikus stílus visszaadása az elsődleges szempont.]
  
  
  Nemes Zoltán billentyű ének (Korábban: Mama Killed a Chicken, Paid Holiday, Spo-Dee-O-Dee, Hiperkarma, A Kutya Vacsorája, Silence, Honky Tonk Trains, Largo Cammino, Dalok A Konyhából, Memphis Gumbo, Mississippi Grave Diggers. Jelenleg: Hobo, Jambalaya.) Olyan világszínvonalú művészekkel dolgozott együtt, mint: Mrs. Lousiana Mojo King (US), Ian Siegal (UK), Ripoff Raskolnikov (AU), Monthy Waters (D)Egy színpadon állhatott olyan hírességekkel, mint: Terry Evans (US), Larry Garner US),Shemekia Copland(US), ) Sharrie Williams (US), Pat Appleton (D), Big Daddy Wilson (D), Muddy Waters Junior (US), Robert Plant (US)stb.)
  
  Jász András: szaxofon, fuvola (Korábban: Paid Holiday, Granny Had a Goose, Deep Fried. Jelenleg: Jász András Quartett, Tóth Vera zenekara, Freak, Tiszavirág, Ghymes, Jambalaya) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakán végzett briliáns szólista.
  
  Szűcs Krisztián Qka: trombita, szárnykürt (Korábban: Aurora, Granny Had a Goose, Deep Fried, Tóth Vera zenekara. Jelenleg: 30Y, Pál Utcai Fiúk, Jambalaya) Németország nemzetközi különdíjasa 2000-ben, majd a Berlini Ifjúsági Világzenekar tagja, trombitatanár, méltán elismert kamaraművész.
  
  Mezőfi István Fifi: dobok (Palermo Boogie Gang, Muddy Shoes, Átmeneti Kabát, Jambalaya). A külföldről érkező művészek gyakori kísérőjeként a blues mellett számos zenei műfaj szívesen látott session zenésze.
  
  Varga Laca Laca: basszusgitár (Korábban: Spoo-dee-o-dee, Hiperkarm. Jelenleg:, Frenk, A kutya Vacsorája, Pál Utcai Fiúk, Jambalaya.) A hazai és külföldi zenei megmozdulások rendszeres résztvevője, egyéni játékstílusa miatt igen keresett zenész.]
  
  Tiszteletbeli tag: Kollmann Gábor alt-szaxofon (KADA, Blahó Attila Quartett, Pege Quartett, Budapest Jazz Orchestra, Jambalaya) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, nemzetközileg elismert művész. Több alkalommal játszott Németországban: a hannoveri világkiállításon, Nürnbergben a Jazz Studión, valamint Münchenben a helyi Magyar Intézet meghívásából.
  
  Tiszteletbeli tag: Mohai Tamás gitár (RABB, Muckshow, Háború, Boom Boom, Kft, Almási Enikő zenekara, stb., Jambalaya).
  
  A Gundel Művészeti Díj díjazottai 2010-ben:
  
  Film- Tv rendező: Mészáros Márta - Utolsó jelentés Annáról
  Irodalom: Darvasi László - Virágzabálók
  Szobrász: Madarassy István
  Festőművész: Urbán György
  Színházi rendező: Zsámbéki Gábor (Mesél a bécsi erdő)
  Színész: Stohl András - Úri muri (Csörgheő Csuli)
  Színésznő: Pap Vera - Augusztus Oklahomában (Violet Weston)
  Tánc: Román Sándor
  Musical-operett: Egyházi Géza - Egri Csillagok (Török Bálint)
  Komolyzene: Medveczky Ádám
  Könnyűzene: Jambalaya
  Operaénekes: Bátori Éva -Rózsalovag (tábornagyné)
  Művészeti menedzser: Kárászy Szilvia - Kárászy Szalon
  ”Sztár-lett”: Pokorny Lia Beugró
  Életmű díjasok: Barta Mária színésznő
  Berczelly István operaénekes
  Makk Károly filmrendező, forgatókönyvíró, színész



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
2024. május 25.
Dinamit 45 – Az utolsó jubileum
2024. május 30.
Palaye Royale a Barba Negrában!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 black gives way to blue    irigy hónaljmirigy    zoolander    mundruczó    heaven and hell    fast five    dan patlansky    hard charger    checkmate    max von sydow    black dahlia murder    fred durst    kristin davis    vasárnapi gyerekek    pelican    sidetracked!    dark tranquillity    rockmaraton    bëlga    implode    belga    peter berg    polod    szabad akarat    brains  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!