hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   11:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Persona Non Grata


  A zenekar 1990-ben alakult Szigetváron, egy baráti társaságból, akik akkor még szinte semilyen zenei tudással sem rendelkeztek. Az egykori 3 fős alapító mag körül többen is megfordultak, míg kialakult a banda mai felállása. Ma 5 tag (Balogh - dobok; Béla - trombita, harsona; Gizi - bass; René - gitár és Balage - fény, menedzsment) tevékenykedik közre aktívan a zenekar boldogulásáért.
  
  Jónéhány hangzóanyagot, demófelvételt rögzítettünk csiszolva a stílusunkat és a hangszeres tudásunkat, míg 1997-ben hivatalosan is megjelenhetett a tulajdonképpeni első komolyabb anyagunk Tibicsoki címmel, amelyet az underground körökben legendássá vált Trottel Records adott ki. 1998-ban jelent meg a második lemezünk Takarmány címmel. Ezzel az anyaggal bejártuk szinte egész Európát, többek között Lengyelországot, Németországot, Belgiumot, Hollandiát, Franciaoszágot, Csehországot, Szlovéniát, Horvátországot és Ausztriát.
  
  Előző lemezünk 2000. novemberében látott napvilágot, System of Logic címmel. A lemez hangzásfelelőse a Cas!o Samples Macija lett. A System borítóját pedig a pécsi underground DJ., cOp vállalta be. Mindkettőjük munkája benne van abban, hogy végre egy kicsit igényesebb bel- és külcsínyű munkát adhattunk ki a kezünkből. Szerencsére a külföldi turnék folytatódtak: 10 országban koncerteztünk az anyaggal.
  
  Legújabb, Pisti című lemezünk a változatlan felállásban készült. Maci hangzásfelelős mellé besegített Sámi, a pécsi Hárd Rák Café hangembere is. A lemez és a rajta lévő multimédia (az összes eddigi „hivatalos” lemez MP3 formátumban, Gróf Balázs nekünk készített Minimal videója... stb.) külcsínyével kapcsolatos munkákat pedig az a Grotesque Design Team vállalta be, akik keze munkáját viseli többek között a Duna TV és a WAN2 magazin arculata.


Kulcsszavak:
  Persona Non Grata 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Persona Non Grata

 kapcsolódó cikkek: 

Persona Non Grata: Men’s Depression

Persona Non Grata a Süsiben

Persona Non Grata újra itthon

Persona Non Grata a Ponikve Fesztiválon

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 brendan fraser    van canto    truth and its burden    irie maffia rock trio    rihanna    euroblast tour 2012    blythe    steam engine    the inspector cluzo    atticus    myra    heights    howl    hammer of gods    nonverse    arany album    dead men tell no tales    zechs marquise    1349    mr. bean    stetl    bloodlet    volt 2013    kampec dolores    hemlock  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!