hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [médiaművészet]  2010. február 18. csütörtök   15:37
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Demoshow a Zappa Caffe-ban - az elmúlt 20 év legjobb alkotásai
MaPEz koncerttel 2010. február 20. 19 óra, Zappa Caffe Bp, Mikszáth Kálmán tér 2-3. Belépő: 500 huf (lányoknak ingyenes)

  Most szombaton kicsit rendhagyó demoshow-t rendeznek a Zappacaffe-ban (ex-tilosazá), ahol megpróbálják bemutatni a nemzetközi demoscene fejlődését 1991-től napjainkig. Minden évből 1-2 alkotást mutatnak be kronológiai sorrendben, hogy lehessen látni a változást. Ha csak minden évből 1 lenne, akkor már 20-nál járunk, ami már elégséges is, de persze lehet, h ennyire nem lesznek szigorúak.
  
  Ajánlom azoknak, akik régen voltak aktívan a scene-en, mert újra láthatják a leporolt tunneleffekteket kacsával, aztán ámulhatnak a directx csodáján; s emellett az egérrel a kezében felnőtt generációnak is, akik nem sokat tudnak a 90-es évek underground demoscene-ről, amikor még az internet sem létezett, és egy demo-nak illett egy lemezen (1.44Mb) elférnie, különben nem sokan másolták át maguknak.
  
  A DOS-os és a vinnyózos demok közt tartanak azért egy enyhe kávészünetet. Pont jó is lesz a 10-10 éves bontás. Természetesen a populárisabb demok között válogatnak, de biztos, hogy mindenkinek akad majd egy, amit életében nem látott még - akinek nem, annak visszafizetik a belépőt.
  
  Most kivételesen jelképes belépő is lesz: 500 huf, ami bőven megéri azért, hogy a város központjában egy szőnyeges/babzsákos/punnyadós pincében élvezkedjünk nem messze a pulttól, és nem pedig egy faluhatárában levő iskolában/művházban, ahol se cigi, se sör... (vbk se) Természetesen lányoknak ez is ingyenes, mint minden scene-es megmozdulás.
  
  Este 7-re tervezik a kezdést, aztán egy óra demozás, kis egészségügyi és hangulati szünetecske, azután windoz demok, és a végén -most mindenki lepődjön meg- a MaPEz fog muzsikálni.


Kulcsszavak:
  manökken proletarz     mapez     scene     demoscene     demoshow     tunneleffekt 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Scene.hu

 kapcsolódó cikkek: 

A férfi soviniszták ellen írt dalr Scene Queen

Friss dal A SeeYouSpaceCowboy-tól: Chewing The Scenery

Obscene Extreme Fest 2014

Először CD-n a The Doors Weird Scenes Inside The Gold Mine

Vakondok 2 – Demoscene: Az Algoritmusok Művészete
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
Nemzetközi kiválóságok érkeznek a II. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválra a Belvárosi Főplébánia-templomba
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fusion bomb    stubborn    specko jedno    bruce dickinson    hatóságilag tilos    paul giamatti    kötelező közhelyek    bornholm    brittney jones    budapest    csejtey    cold snap    viharsziget    babymetal    black-out kowa    rocktusa    all that remains    neck sprain    sam worthington    morgoth    bathory    rhapsody of fire    joe satriani    josh homme    rise against cover  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!