hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [blog]  2009. december 22. kedd   11:38
2 hozzászólás

szerző: Pál Zoltán/I Divine
I Divine a Tonitrus Stúdióban (1. rész)


  Kora reggel indultunk útnak Szombathelyről, hogy időben a budapesti Tonitrus stúdióba érkezzünk. A jó 3 órás autóúton próbáltunk megfelelő hangulatba kerülni, így remek zenékkel készültem. Többek között Ihsahn szólólemeze is szólt, de meghallgattuk a Mayhem Wolfs Lair Abyss EP-jét, és a Grand Declaration of War-t is.
  
  Mikor a stúdióba értünk (ahol egyébként a zenekari próbák is zajlanak), Lacika, a hangmérnök már várt minket. Mire befejeztük a bepakolást, a többiek is megérkeztek. Balázs ezúttal igazoltan volt távol, mivel a messzi északon építette a kapcsolatokat, és a saját testét lefelé.
  
  A lemezfelvételek általában a dobolással kezdődnek. Most is így történt, Sömi az első dalt kb. 1 óra alatt játszotta fel. Ezután tartottunk egy rövid szünetet, mialatt a zenekar többi tagja ünnepélyesen megbontotta a Lacika számára ajándékba hozott Ballantines-t.
  
  A második szám őszinte meglepetésünkre második nekifutásra hibátlanul felment, úgyhogy a dobcucc szétszedése és kipakolása után kezdődhettek a harsona felvételek.
  
  Eléggé szokatlan munkamódszer, hogy a dobolás után a fúvós következik (általában az utolsó szoktam lenni), de a földrajzi távolságok (Sömivel 220 km-re lakunk Budapesttől) miatt így kellett megoldanunk.
  
  A munkamódszereimhez hozzátartozik, hogy nem szeretem, ha feljátszáskor a hangmérnökön kívül más is tartózkodik a helyiségben. Szerencsémre, a whisky elég érv volt a többiek számára, hogy kint maradjanak a pihenő részen.
  
  Én is ugyanazzal a dallal kezdtem, mint Sömi, és nekem is kb. 1 óráig tartott a felvétele. Az eddigiekhez képest valamivel több fúvós téma lesz egy-egy dalban, helyenként két, ill. három szólamban feljátszva. Ezt mindenképpen előrelépésnek tekintem.
  
  A két szám felvétele közben egy rövid szünetet tartottam, ami alatt nyugtáztam, hogy bizonyos tagok elérték a macskarészeg állapotot. Furcsa is volt, hogy míg Söminél szinte végig videózták a felvételt, az én feljátszásom alatt alig láttam kamerást. De legalább nem velem lesz tele a stúdiómunkáról készülő video.
  
  A második dal felvételének végére a szám eléggé elfáradt már, de azért úgy érzem, elég jól helytálltam. A visszahallgatásra a többiek is visszatértek a pihenő részből (eléggé lefáradtan). A dalok közös meghallgatása után pedig arra a következtetésre jutottunk, hogy nagyon jó munkát végeztünk.
  
  Nem maradt más hátra, mint belevetni magunkat a budapesti éjszakába. Erről azonban majd egy másik helyen írok. Vagy nem.
  
  Itt szeretnék köszönetet mondani Lacikának munkájáért és segítségéért.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 ismeretlen 2013. szeptember 29. 16:59  #2
http://www.youtube.com/watch?v=9rgYLDT3ySg

 Lacc 2013. augusztus 23. 23:02  #1
Nagyon szívesen !!!
https://www.facebook.com/tonitrus

 kapcsolódó linkek: 

I Divine myspace

Tonitrus Stúdió myspace

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nachtmystium    bloody roots    saint vitus    ladytron    gothica fesztivál    leleményes hugo    coroner    dead kennedys    fishing on orfű    tokody ilona    gesztelyi nagy judit    artweg    tompos kátya    a dilemma    kaltenbach open air    krisiun    goatwhore    1349    selah vie    neochrome    troldhaugen    deák bill    tarja    bécs    rockmaraton  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!