hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [internet]  2008. augusztus 11. hétfő   10:27
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Memorandum az illegális file-cserélések csökkentésére


  Számos telekommunikációs, internet- és tartalomszolgáltató nagyvállalat - mint például a British Phonographic Industry, a Virgin Media, a BSkyB, az Orange -, valamint a hét legnagyobb amerikai filmstúdió érdekvédelmi szervezete, az MPA (Motion Pictures Assotiation), továbbá a brit versenyhivatal és a kormány memorandumot írtak alá a napokban, melyben önkorlátozó magatartásra szánják el magukat az illegális file-cserélések csökkentése érdekében adta hírül az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA).
  
  A memorandum aláírói egyetértenek abban, hogy 2-3 éven belül jelentősen csökkenteni kell a P2P file-megosztásokból adódó jogsértések számát, illetve változtatni kell a jogsértéssel kapcsolatos közgondolkodáson.
  
  A memorandum öt alapelvet fogalmaz meg, melyek kidolgozása és betartása nagyban hozzájárulhat a helyzet javításához. Ezek közül az első, egy összehangolt iparági megoldás kidolgozásának fontossága. A második alapelv értelmében az aláírók együtt dolgoznak majd a fogyasztók oktatásán, hogy egyre többen megértsék, a kreatív alkotás érték, és az érték illegális megosztása helytelen. A harmadik pont hangsúlyozza a felhasználóbarát on-line tartalomszolgáltatás további fejlesztését, az előfizetői vagy on-demand lehetőségek számának növelését, mely legális alternatívát kínálhat a jogsértő letöltő-oldalakkal szemben. Az aláírók közös akarata továbbá egy olyan jelzőrendszer kidolgozása, melynek segítségével az internet szolgáltató cégeket értesíteni tudják, amennyiben illegális használat történt rajtuk keresztül. Végül, az ötödik alapelv értelmében a versenyhivatal megbeszélésre hívja az aláírókat, melynek témája az ismételt jogsértések elleni hatékony küzdelem eszközrendszerének kidolgozása.
  
  Az aláírók továbbá meghatároztak egy öt pontból álló gyakorlati kód-rendszert, mely tartalmazza azt, hogy mi tekinthető bizonyítéknak, hogyan kell fellépni, ha jogsértés gyanúja merül fel, mi a teendő az ismételt, jogsértő bűncselekmények elkövetőivel szemben, a jogsértő file-cserélés következtében keletkezett károk megtérítésének szabályozását valamint a fellebbezés menetét. A kódok elfogadásához a Versenyhivatal jóváhagyása is szükséges.
  
  Az aláírók megegyeztek abban, hogy a memorandumban foglaltakban való részvétel lehetőség, ám nem kötelező a tartalomszolgáltatók és jogtulajdonosok számára.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 b2b3 trió    the gentle storm    hecate enthroned    johnny english    delain    true grit    new model army    eros ramazzotti    blake lively    peter berg    draconian    over the rainbow    hupikék törpike    valerian swing    flynn     noomi rapace    panzer    halestorm    prosectura    winterborn    adrian smith    adele    halott pénz    európa kiadó    hellripper  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!