hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2001. május 19. szombat   17:30
nincsen hozzászólás

szerző: Utazó
The Legendary Pink Dots - álom
2001 május 10, Kultiplex

   Egyszerű csütörtök este, olyan, mint a többi, de valami mégis azt sugallta, hogy mégsem lesz olyan egysíkú és unalmas tv előtt ülős. Legalább azoknak nem, akik eljöttek a Kultiplexbe. Kezdetnek senki által nem várt vendégek érkeztek: ´fináncok´. Igaz, csak negyedóráig borzolták a már megérkezettek kedélyállapotát, ahogy jöttek, úgy távoztak a semmibe, és többé nem zavarták a nyugalmat szürke vibráló tekintetükkel.
  
   Este 8 órától folyamatosan érkeztünk és váltottuk meg jegyeinket. A Kultiplex amely csak nyelte-nyelte az érkezőket, ok voltak azok akik lassan keveredtek el és akik kezeikben poharakat szorongattak, ok voltak akik beszédükkel törték meg a benti csöndet.
   A félig kész, ´betonbunkerre´ emlékeztető vetítő- és koncertteremben a lassú beszerelés és hangpróbák alatt a falakra kartonpapírra festett képeket aggattak díszlet gyanánt. Az elotérben eközben globalizáció-ellenes újságcikkek és plakátok hívták fel a figyelmet a várható veszélyekre.
   Az egész összhang valami igazi nyugodtságot váltott ki belőlünk. A program szerint meghirdetett Egri Más Klub leleplező előadása elmaradt. Már lehet, hogy egyáltalán nem fogjuk megtudni, hogy mit lepleztek volna le?
   Az átszerelések és beállások után BeataPozitiva törte meg a csendet a háttérben bakelitjeivel, dark-tól egészen a party műfajig.
  
   Ezután a Trottel következett, mely a hosszú évek után is aktív tudott maradni Tamás és Kaktusz elválaszthatatlan és kitartó barátsága miatt. Hihetetlen, de igaz, hogy inkább nyugaton tud sikert kovácsolni, mint itthon. Jellemző rájuk az állandó zenei kísérletezési vágy, ami jelen esetben is tart. A Trottel Monodream sajátos hangulatot tükröz a hegedű, bass, dob, és a szintetizátor érdekes összhangjával, melyet a sokszorosan előtűnő népzenei motívumok is erősítenek. Ezek a hatások a tisztaságot és kísérleti szellemet erosítik. Az itthoni közönség egyre nyitottabb az ilyen jellegu zenei kísérletre, „mi lassan beérünk”.
  
   Az est fénypontja a The Legendary Pink Dots, akik egy kissé fáradtan és megtörve érkeztek meg az éjszaka és nappal végigutazása után Budapestre. Ők négyen, mint varázslók jöttek, s távoztak Hollandiából, hogy hosszú útjuk során érintsék Budapestet, Pilsen után és Pozsony elott. Ők voltak, s vannak. Mindenütt állandó harmóniát, és sajátos csöndet varázsolnak. Mi földi halandók csak álltunk a színpad előtt, néztük és hallgattuk, hogy bűvöl el bennünket a The Legendary Pink Dots vezérkara. De arra nagyon vigyáztunk, nehogy megzavarja bárki és bármi ezt az éjszakai utazást, nehogy széttörje az álmot a valóság.
   Az előadott álomutazásban végigjártuk a barátságot, a repülést, az éjszakát és sötétséget, a születést és a halált. Eme varázslatos világban, ahol nem a populárisan egyszerű, hanem a roppant bonyolult és visszafogottan álmodozó zenei-képek jelentek meg előttünk. A számok közötti átvezető részeket a közönség törte meg sajátságos kifejezésével és örömével.
  
   Ha netán szeretnél ebből az álomból, vagy csak meg akarod ismerni ezt az érzést, akkor hallgasd meg a The Legendary Pink Dots két új albumát: „Milkyway”-t és a „Perfect Mystery”-t



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 atreyu    sonny and his wild cows    tiga    cher    surface festival    Óriás    both miklós    katy perry    hugo cabret    beady eye    obscene extreme    savages    lovasi andrás    we are the ocean    hooligans    james mcavoy    chris martin    divine ascension    i exist    liam neeson    brutally deceased    igorr    együtt az ég alatt    kid rock    a perfect circle  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!