hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [előadás]  2001. április 12. csütörtök   17:59
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Brasil Tropical
2001 április 9, Kongresszusi Központ

   Hétfőn izgalmas előadásra voltam hivatalos. A (egy korábbi beharangozónkban már említett) Brasil TropicaL előadása volt a Kongresszusi központban. Mivel olvastam a sajtóanyagot, tudhattam, mire számítok. De nem jött be az első felvonás. A Capuera (tánc-harcművészet) volt a vezérmotívum, s hozzá egy lelassult, inkább énekest előtérbe helyező, s nem a ruhákra hangsúlyt fektető órácska volt. Azért felmerül a kérdés, hogy a mi világunk ilyen felgyorsult, hogy a pihentetőbb részeknél elaludna az ember. De félre ne értse senki, nem unalmas volt. A már említett verekedésimitátor-koreográfiának megvoltak a maga szépségei, de a cirkuszra emlékeztettek, s engem az is untat (sajnos). S amit nem tudott elérni 10-15 táncos a színpadon (ahol a hely nagysága miatt néha elvesztek), azt elérte (hogy a cirkuszi hasonlatnál maradjak) egy szál zenebohóc. Különböző tárgyakból (csörgok, kis konga) érdekesebbnél érdekesebb, nem a hangszerekre jellemző hangokat tudott elővarázsolni. Közönségre gyakorolt hatása közvetlenül a szünet előtt olyan erős volt, hogy utána már vártuk a második részt.
  
   S el is indult Itt már voltak ruhaköltemények, felgyorsult, latinos táncok, pörgés - forgás. Közben a zenebohóc is visszatért, hogy a közönség segítségével elénekelje az ´Az a szép, az a szép´ kezdetű magyar nótát. A végén a színpadra felcsábították a nézők egy jelentős részét, s ott kisebb házibulit rendeztek. Nem csoda, hogy kétszer tapsolta vissza őket a nézősereg.
  
   Abban a kivételes helyzetben voltam, hogy előadás közben járkálhattam a nézőtéren. Így, az arcokat, reakciókat is meg tudtam valamelyest figyelni. A gyorsabb felvonásnál volt olyan, aki a székében már táncra perdült..., persze, a karfa engedte keretek között.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Energikus melankólia - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 billy the kid    lamm dávid    masterica    tony blair    skull fist    aviana    angelmaker    erik sumo band    whitechapel    the trousers    másnaposok    aeon    ghost iris    antropofagus    aceldama    michael fassbender    tonmi lillman    after crying    m. night shyamalan    turbonegro    kamelot    gurd    spiderman    sacha baron cohen    világveleje  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!