hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2008. január 19. szombat   17:48
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
50 koncert országszerte a PANKKK RETOUR keretében - Öt hónap alatt 50 zenekar részesül a támogatásból


  A PANKKK Retour regionális csereprogram pályázat keretében januártól májusig 50 zenekar ad közös koncerteket szerte az országban. A PANKKK és a Coke Music együttműködésében megvalósult pályázaton 86 zenekar indult.
  
  A PANKKK és a Coke Music közös programját, a PANKKK Retour-t 2007 novemberében hirdették meg. A program elsődleges célja, hogy a különböző magyarországi régiókból érkező zenekarok kilépjenek az országos zenei színtérre, és színvonalas zenéjüket a helyi rajongótáborukon kívül mások is megismerhessék. A pályázó zenekarok egy másik választott zenekarral együtt nettó 60 ezer Ft összegű koncerttámogatásért pályázhattak, s ennek fejében két-két közös koncertet játszanak két-két különböző hazai régióban. A támogatás elsősorban az útiköltségeket hivatott fedezni, ugyanakkor felhasználható szórólapok, plakátok gyártatására és egyéb, a koncert szervezéséhez kapcsolódó költségekre is.
  A programra összesen 43 pályázat érkezett, s az ezekben érintett 86 zenekar képei és hangzóanyagai megtalálhatóak a Coke Music honlapján (http://www.music.coca-cola.com . A PANKKK szakmai stábja, valamint a Coke Music felkérésére Nesta, a Rádió Café zenei főszerkesztője ezek közül közösen választották ki azt a 25 cserét (50 zenekart), amelyek támogatást kapnak. Így 2008. január 19. és május 10. között a PANKKK Retour program keretében összesen 50 rendezvény zajlik szerte az országban. A nyertes zenekarok műfajilag szinte teljesen lefedik a hazai könnyűzenei kínálatot, tehát a világzenétől a metalig minden stílusból akadtak magas szintű és támogatásra érdemes produkciók.
  
  1 Teurgia Nagykanizsa (Ny-Dt.) - Astrodust Tatabánya (Közép-Dt.)
  2008.01.12. Nagykanizsa:
  
  2 Budapest Riddim Band Budapest (Közép-Mo.) - Kool Runningz Crew Orosháza (D-Alföld)
  2008.01.19. Budapest - After Music Club
  
  3 Teurgia Nagykanizsa (Ny-Dt.) Astrodust Tatabánya (Közép-Dt.)
  2008.01.26. Tatabánya
  
  4 SpaceSh!t Pécs (D-Dunántúl) Mizantrop Dunaújváros (Közép-Dunántúl)
  2008.01.30. Dunaújváros - Kontiki Music Pub
  
  5 Insane Budapest (Közép-Mo.) - Watch My Dying Esztergom (Közép-Dt.)
  2008.02.01.Budapest - A38
  
  6 Nomad Budapest (Közép-Mo.) Screen Kazincbarcika (É-Mo.)
  2008.02.07. Budapest - Merlin
  
  7 Budapest Riddim Band Budapest (Közép-Mo.) - Kool Runningz Crew Orosháza (D-Alföld)
  2008.02.09. Orosháza - Szőke Tehén
  
  8 Soundshine Budapest (Közép-Mo.) - Real Lies Szeged (D-Alföld)
  2008.02.09. Budapest - Wigwam 2
  
  9 Acoustic Enemy Encs (É-Magyarország) - Nova Prospect Kecskemét (D-Alföld)
  2008.02.09. Miskolc - Vian Klub
  
  10 Monchichi Potenciál Debrecen (É-Alföld) Folkfree Budapest (Közép-Mo.)
  2008.02.12. Budapest - Gödör
  
  11 SpaceSh!t Pécs (D-Dunántúl) Mizantrop Dunaújváros (Közép-Dunántúl)
  2008.02.16. Pécs - Zsolnay gyár Kulturális Negyed
  
  12 Nomad Budapest (Közép-Mo.) - Screen Kazincbarcika (É-Mo.)
  2008.02.16. Kazincbarcika - Sport Rock Club
  
  13 Turn Of Mind Budakeszi (Közép-Mo.) - Pigs Might Fly Veszprém (Közép-Dunántúl)
  2008.02.22. Budakeszi - Művelődési Ház
  
  14 Fugu Budapest (Közép-Mo.) OctoberSun Veszprém (Közép-Dunántúl)
  2008.02.22. Budapest - Fészek Klub
  
  15 Yellow Spots Budapest (Közép-Mo.) - Psycho Mutants Pécs (D-Dunántúl)
  2008.02.23. Pécs - Kino Café
  
  16 Reflected Salgótarján (É-Mo.) Nikson Győr (Ny-Dunántúl)
  2008.03.01. Salgótarján - Klubház
  
  17 Insipid Gyomaendrőd (D-Alföld) Metrosection Budapest (Közép-Mo.)
  2008.03.07. Budapest - Wigwam2
  
  18 Salvus Szeged (D-Alföld) - Ad Astra Budapest
  (Közép-Mo.)
  2008.03.07. Budapest - Kék Yuk
  
  19 Blind Myself Budapest (Közép-Mo.) - God´s Lonely Men Veszprém (Közép-Dunántúl)
  2008.03.07. Székesfehérvár - Fezen klub
  
  20 Reflected Salgótarján (É-Mo.) Nikson Győr (Ny-Dunántúl)
  2008.03.08. Győr - Rómer Ház
  
  21 Acoustic Enemy Encs (É-Magyarország) - Nova Prospect Kecskemét
  (D-Alföld)
  2008.03.08. Budapest - Wigwam 2 Klub
  
  22 Manökken Proletarz Budapest (Közép-Mo.) - Szabad Európa Rádió Kazincbarcika (É-Mo.)
  2008.03.08. Kazincbarcika - Sport Rock Club
  
  23 Insane Budapest (Közép-Mo.) - Watch My Dying Esztergom (Közép-Dt.)
  2008.03.08. Esztergom - Molothow
  
  24 Yellow Spots Budapest (Közép-Mo.) - Psycho Mutants Pécs (D-Dunántúl)
  2008.03.15. Budapest - Vörös Yuk
  
  25 Hatóságilag Tilos Budapest (Közép-Mo.) - Közel 10 Mátészalka (É-Alföld)
  2008.03.15. Budapest - Wigwam 2.
  
  26 Blind Myself Budapest (Közép-Mo.) - God´s Lonely Men Veszprém (Közép-Dunántúl)
  2008.03.15. Veszprém - Padlás
  
  27 Hatóságilag Tilos Budapest (Közép-Mo.) - Közel 10 Mátészalka (É-Alföld)
  2008.03.16. Nyírbátor - Port Side Pub
  
  28 The Trousers Budapest (Közép-Mo.) - Vad Fruttik Várpalota (Közép-Dunántúl)
  2008.03.20. Budapest - A38 Hajó
  
  29 Manökken Proletarz Budapest (Közép-Mo.) - Szabad Európa Rádió Kazincbarcika (É-Mo.)
  2008.03.20. Budapest - After Music Club
  
  30 Supersonic Budapest (Közép-Mo.) - Gonzo Debrecen (É-Alföld)
  2008.03.21. Debrecen - Unplugged Club
  
  31 Insipid Gyomaendrőd (D-Alföld) Metrosection Budapest (Közép-Mo.)
  2008.03.21. Szarvas - Zebra Klub
  
  32 Angelus Esztergom (Közép-Dt.) Buttercup Budapest (Közép-Mo.)
  2008.03.22. Esztergom - Molothow
  
  33 Club Era Esztergom (Közép-Dunántúl) - FM zerO Szombathely (Ny-Dunántúl)
  2008.03.22. Szombathely - OÁMK
  
  34 Óperentzia Nyíregyháza (É-Alföld) - Eat me! Budapest (Közép-Mo.)
  2008.03.22. Nyíregyháza - 4F Klub
  
  35 Soundshine Budapest (Közép-Mo.) - Real Lies Szeged (D-Alföld)
  2008.03.27. Szeged - Garaboncziás
  
  36 Óperentzia Nyíregyháza (É-Alföld) - Eat me! Budapest (Közép-Mo.)
  2008.03.28. Budapest - Gödör Klub
  
  37 Mangod Budapest (Közép-Mo.) Green Path Gyöngyös (É-Mo.)
  2008.04. Budapest - Kultiplex
  
  38 Mangod Budapest (Közép-Mo.) Green Path Gyöngyös (É-Mo.)
  2008.04. Gyöngyös - Tiszti Klub
  
  39 Supersonic Budapest (Közép-Mo.) Gonzo Debrecen (É-Alföld)
  2008.04.02. Budapest - Morrison´s 2
  
  40 Salvus Szeged (D-Alföld) - Ad Astra Budapest (Közép-Mo.)
  2008.04.05. Kalocsa - Barlang Söröző
  
  41 Fish! Budapest (Közép-Mo.) Sunscreen Sopron
  (Nyugat-Dt.)
  2008.04.18. Budapest - A38
  
  42 Casketgarden Mosonmagyaróvár (Ny-Dt.) - Dim Vision Debrecen (É-Alföld)
  2008.04.18-19. Debrecen - Új Vigadó
  
  43 Angelus Esztergom (Közép-Dt.) Buttercup Budapest (Közép-Mo.)
  2008.04.19. Budapest - Shark
  
  44 Fish! Budapest (Közép-Mo.) Sunscreen Sopron (Nyugat-Dt.)
  2008.04.25. Sopron - Hangár
  
  45 Turn Of Mind Budakeszi (Közép-Mo.) - Pigs Might Fly Veszprém (Közép-Dunántúl)
  2008.04.26. Balatonalmádi, Skate Park
  
  46 Fugu Budapest (Közép-Mo.) - OctoberSun Veszprém (Közép-Dunántúl)
  2008.04.26. Veszprém - Padlás.
  
  47 The Trousers Budapest (Közép-Mo.) - Vad Fruttik Várpalota (Közép-Dunántúl)
  2008.05.01. Veszprém - Expresszó
  
  48 Club Era Esztergom (Közép-Dunántúl) - FM zerO Szombathely (Ny-Dunántúl)
  2008.05.01 Esztergom - Lampionos Vízikarnevál.
  
  49 Monchichi Potenciál Debrecen (É-Alföld) Folkfree Budapest (Közép-Mo.)
  2008.05.09. Debrecen - Új Vigadó
  
  50 Casketgarden Mosonmagyaróvár (Ny-Dt.) - Dim Vision Debrecen (É-Alföld)
  2008.05.10. Mosonmagyaróvár - Gazdász Klub



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
Téged – versek, amelyek nem csupán szólnak, hanem megszólítanak Megjelent Dóka Attila verseskötete
Gergye Krisztián performatív tárlatvezetése - A test nyelvén a Szüts-Vojnich kiállításon
Peter Lindbergh a Műcsarnokban
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 garry marshall    the green hornet    natasha shneider    gorillaz sound system    tűzkerék    kiss of the dolls    sziget 2009    morbid angel    paul    autopsy    joey jordison    ghost    swashbuckle    die apokalyptischen reiter    brad pitt    crest of darkness    golden globe    gravity well    hammer barlang    vasárnapi gyerekek    warrel dane    pókember    facebook    martin scorsese    jarolics tamás  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!