Egy kedves hívásnak tettem eleget ezen az átlagos péntek estén. Ekkor még nem volt fogalmam arról, hogy mennyire tradicionális lesz ez az éjszaka. A hely felé közeledve egyre jobban kirajzolódott a meghívás lényege...
A Szentkirályi utca 26. egyik eldugott rejtekében bújik meg ez a kis klub, ahol hétköznapokon az Erkel Táncegyüttes rendszeresen fellép. Itt minden péntek estétől egészen másnap pirkadatig, hagyomány-követő magyar, erdélyi és felvidéki népzenére táncolhatnak és mulattathatják az időt az ott lévő népzene-barátok. Az ablakon kisszivárgó dallamok és az azokat kísérő csujogatások és énekfoszlányok csak megerősíthetik mindezt. Amint sikerült a két bejárat közül az egyiken bejutnom, már nem tétováztam, határozott léptekkel követve a zene forrásának eredetét jutottam el a nagyteremig, ahol nem találkoztam egyetlen kellemetlenkedő biztonságival sem. Inkább csak egy-két szimpatikus baráti hangon beszélő jegyárusítóval.
A teremben ekkor már javában a „Csombor” zenekar fűtötte a hangulatot, kisebb-nagyobb szünetekkel. „Ha ezek zenészek belezendítettek, akkor ez tényleg úgy szólt, ahogy régen. Dédapáink és nagyapáink húrokba álmodták az esti borozgatások közben”. Ezen a estén is, előszeretettel játszottak erdélyi és magyar tradicionális népzenei hagyományból megmaradt gyöngyszemeket. Igaz most a farsangi mulatság keretében. Volt itt sör, bor, harapnivaló és egy kevés cigarettafüst. Ülve beszéd, az asztaloknál spontán összeverődött társaságot megvilágító gyékény lámpa és tea mécsesek is. Táncoló és magányos párok, halk csevely, no meg fordított esküvő. Ezen az estén kivételesen mindenki az lehetett, ami akart. A nő férfi és a férfi nő, az ezzel járó esketés és a hagyományos menyasszonytánc is, ahogy abban a bizonyos ragasztott préselt nagykönyvben megvagyon írva. Az alkalmi esküvői tömeg járhatott egyet az ifjú bajuszos nagymellű arával is, s a neki kiválasztott friss, nőies vőlegénnyel.
A mulatság vége felé, csak úgy szólóban a hagyományokat ápolva „Bese Botond dudás” következett. Botond a tarisznyájából komótosan előhalászta szépen összehajtogatott dudáját és elkezdett játszani. A megfújás pillanatától úgy sírt a hangszere, mint annak előn életre keltett dallamok...
A fáradtság miatt szépen elbúcsúzva a helytől és a társaságtól, vettem a kabátom és a jelmezbál hangulatába beleillő keménykalapom (ami a 30´s évekből maradt rám), és csendben búcsúzva távoztam. A Szentkirályi utcán át ekkor már csak a távolodó lépteimet lehetett hallani, no meg a Rákóczi útról beszivárgó autók zúgást az éjben.
12:47
