hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. december 21. péntek   14:43
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Belga - lemezbemutató koncert
2007. december 01. - Budapest, Petőfi Csarnok

  Nem akármilyen eseménynek lehetett részese az, aki december első napján ellátogatott a PeCsába. A magyar kultúr-sokk élharcos csapata, a Belga adott fergeteges, dvd felvétellel egybekötött lemezbemutató koncertet.
  
  Már elmúlt kilenc óra mikor végre elkezdődött a show. Viszont először egy óriáskivetítőn kezdtek el nekünk visszaszámolni negyvenöttől, és minden számhoz tartozott egy kisfilm, amin a három hülye egy faluban sétál, ugrál, breakel, focizik, vagy nem csinál semmit. Az első 2-3 snittnél még viccesnek tűnt, de végignézni ezekből még negyvenet, már közel sem volt annyira jópofa. Üsse kavics, mert ami ez után következett, az minden Belgára éhes rajongót kielégített, hiszen egy több mint két órás koncert vette kezdetét.
  
  Nem sokkal fél tíz előtt lehullt a színpadot eltakaró fehér lepel, ami mögött szép színes színpadkép húzódott meg: szivárvány, virágok, Zsolti, vagy éppen egy szocialista tömbház, aminek tetején volt a DJ pult. Titusz a házban!
  Bauxit, Még5lövés és Tokyo élrevasalt fehér öltönyükben, lenyalt műhajjal sétáltak be és rögtön a Magyar Nemzeti Hip-Hop-al indították az estét. Ekkorra már úgy félig megtelt a csarnok. A jelenlévők még a hátsó sorokban is ugráltak, üvöltötték a refrént a zenekarral együtt.
  A könnyfacsaró nemzeti érzelmek után jött Zsolti, a Béka. A jobb vizuális hatás érdekében egy fickó zöldre mázolt testel (a Gólem?) próbálta érzékeltetni velünk a nótát.
  Az új lemezről elsőként a Mit parodizálsz? c. opust vették elő, amit egy csöppet átszerkesztett szöveggel adtak elő az albumos verzióhoz képest. Itt minden újságíró (vagy aki annak gondolja magát) megkapta a magáét a hülye kérdésekért, amit a zenekar felé intéztek a múltban, a jelenben és fognak a jövőben. Szintén az új albumról jött a Get One Rhyme, majd rögtön utána a kultikus Ovi.
  A Szerelmes Vagyok sem úgy ment le, ahogy azt az albumról ismerhettük. Itt lakodalmas vonulatot csempésztek a refrénbe:kombiné, kombiné, csipkés kombiné
  Ekkorra a közönség már rendesen bemelegedett, akiknek soraiban voltak éppúgy negyvenes üzletemberek, mint szüleik kíséretében érkező tízéves gyerekek. Néhány szülő valószínűleg ekkor még nem sejtette, hogy mit is fog még hallani a későbbiekben.
  
  Vendégművész bevonásával folytatódott a műsor. Még5lövés a színpadra szólította Sándort, hogy a következő nótában legyen a srácok segítségére. Sándor helyet foglalt a billentyűknél és ekkor már tudta mindenki, hogy a következő dal a Felveszem a Nyújork Jenkis Kabátom.
  Sanyikám, nyomjad az ádzseszkóllt! És Sanyi el is nyomta, az eredeti verzióval együtt.
  Természetesen a továbbiakban is a Zigilemez dalai voltak túlsúlyban, olyannyira, hogy rögtön egymás után lement a Jenő, a Melós, a Pipitánc, Készülj Fel a Hangulatra, Kovboj, California (hiphopzenaka). Egyébként a téveszmékkel ellentétben a Készülj Fel a Hangulatra című dal nem egy Győzike paródia, hanem a felvidéki palóc tájszólás imitálása próbál lenni, ahogy azt a zenekar már számtalan fórumon elmondta.
  Mindezek közben Titusz szorgalmasan pakolgatta a zenei aláfestést a házban, de ennél többet nem lehet hozzáfűzni szerepéhez.
  
  Rövid szünet után megújult külsővel tértek vissza a srácok. Melegítő, pufajka és kötött sapka nem hiányozhat egy Belga koncertről sem!
  Következett az est legmeredekebb pontja, legalábbis az említett kicsi fiukat/lányukat kísérő szülők számára, akik nem voltak kiképezve Belga diszkográfiából. Egy-két-háa durvábbik verzióból. Szerintem azért itt pár embernél borult a bili:)
  
  A Hello B.A.Z. Megye után jöttek a Királyok a Házban, majd a Dal a Magyar Madártani Intézethez és a Metasláger után jött a vége, a Gyaloglás Vége. Nehéz lenne bármelyik szakaszát is kiemelni a koncertnek, tekintvén, hogy végig nagyon magas színvonalon működött a produkció,de talán ez a szám nyerte el leginkább a közönség tetszését, teljes joggal!
  
  Rövid kéretés után visszamászott a kvartett a színpadra, és ismét megszórtak bennünket. Szólt a Csoki-Csoki-Csoki, a reggies Boros, a Budapest és végezetül a lemezen egyébként ki nem adott BKV. Utóbbihoz Michael Jackson Billie Jean c. slágere szolgáltatta a refrént.
  
  Mindenkit rendesen lefárasztott a két és fél órás műsor, de kétlem, hogy ezt bármelyik Belga fanatikus is bánta volna. Első osztályú koncert volt, minden tekintetben.
  Aki nem volt ott, az majd a jövő évben megjelenő DVD-ről pótolhatja az élményt, aki pedig ott volt, újraélheti azt.
  
  Na de én most ne is lássam őket egy jó darabig:)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Belga honlap

 programajánló: 
2022. augusztus 13.
Rájátszás, Szabó Balázs Bandája, Analog Balaton, dödölle és grillázs - augusztusban ismét Margófeszt Szentgyörgyváron
2022. augusztus 15.
Fesztivált így nem vártunk még soha...
2022. augusztus 16.
Infected Rain + All Hail The Yeti
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fezen fesztivál 25
Gojira, Alien Weaponry
KISS
Judas Priest, The Dead Daisies
Pearl Jam
Five Finger Death Punch, Ill Niño
Alestorm, Visions Of Atlantis, Rumproof
Helloween, HammerFall
Steel Panther
 kiemelt 
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
  
Az idén augusztus 17-20

Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rockpart    cameron diaz    edvard munch    of earth    the jet-sons    kutyák És macskák    krúbi    guns n’ roses    karnak    new found glory    the devil came on horseback    losing season    zakk wylde    man in black iii    howl    mena suvari    coen    symphony x    turunen    volbeat    los vegas    apocalyptischen reiter    atreyu    chaos of disorder    power trip  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!