Emlékszem, az iskolában gyakran kaptunk egy-egy szabadnapot, hogy egynapos osztálykirándulásra mehessünk. Ilyenkor Esztergomba vagy Szentendrére mentünk, hajóval. Rettenetesen untam ezeket a kötelező kiruccanásokat. Esküszöm még az volt a legjobb, amikor az énekkarral mentünk egy ilyen túrára, az énekkarvezető tanárnő pedig úgy mellesleg kémiát és fizikát is tanított nekem, és még lógtam neki egy dolgozattal. Aztán mondta, hogy inkább feleljek neki Szentendre felé, és mivel tök jól tudtam az anyagot, igencsak jól elbeszélgettünk, és nem kellett unatkozva hallgatnom a hajó berregését, meg hunyorítanom a napba. Ötöst kaptam.
Szóval a hajózás nem egy nagy élmény, hacsak nem tör ki a vihar váratlanul a ragyogó napsütésből, mint jó pár éve Lengyelország partjai mellett. Na az aztán tényleg jó volt! Percenként kibújt a talpam alól a padló. Történt valami, és én nem féltem. Csak azért mesélem ezt, mert lehet hogy megint történni fog valami (pl egy-két jó koncert). És lehet hogy nem fogok unatkozni sem, mert a MAHART jól kitalálta, hogy hogyan tartsa kicsit ébren az embereket a hűs habok hullámain ringatózva. Az ébrentartási módok hangerősségi sorrendben a következők:
„Klasszikusok teadélutánja” - vagyis bűbájos mosolygás minden kedden és csütörtökön háromtól fél ötig, polgári tradíciók felidézése, apró körkörös mozdulatok a kézzel a csésze fölött, miközben fiatal muzsikusok mutatkoznak és hangzanak a pulpituson. Ingyen tea, kávé, és süti, ahogy illik, mindössze 3100 magyar forintért.
„MAHART-Minimax Mesehajó” - minden szombaton és vasárnap reggel tíztől léphetnek más dimenzióba a gyerekek Halász Judittal, az ElektroCowboy-jal, a Zenemanókkal, Marcipán Cicával meg a többiekkel. Színházi és bábszínházi előadásokon sikítozhatnak és randalírozhatnak a csemeték, de olvasó sarok, és alkotó műhely is rendelkezésre áll majd.
„Magyarország borvidékei” - csütörtök esti kellemes lazítás a Dunán, Magyarország híres borvidékeinek megismerése, gyertyafényes vacsora, esetleg jókedvű dáridó, pityókás hangulat. A borkóstolókon neves borászok mutatják be boraikat, és a palackok meg is vásárolhatók. Jegyár: 4000 magyar forint, ami a borkóstolót és a borkorcsolyát is tartalmazza.
„Bulihajó” - egész estés tánci-tánci, műanyag bál és disco-hangulat Mc. Hawer és a Tekknővel, a Nagyecsedi Fekete Szemekkel, a TNT-vel, a Groovehouse-zal, vagy Marioval, a harmonikással. Vájt fülűek kíméljék magukat. Belépő: 1300 magyar forint.
„Koncerthajó” - élő zene és élő sztárok, kellemes riffek és kiváló dallamok Hernádi Judittal, Bayer Friderikával, a bedugatlan Eddával, Lovasival, Tátraival, Hobóva, a KFT-vel, Keresztes Ildikóval és a Cotton Club Singers-szel. Jegyek: 2350 - 3500 magyar forint.
„Rockhajó” - könnyűzene, klubhangulat, otromba fejrázás, lábbal való ritmusdobolás olyan előadók zenéjére, mint Deák Bill, Takáts Tamás, Hobo, Bikini, Favágók. Taurus emlékhajó is indul a Radics Béla év alkalmából. Jegyek: 1950 - 2800 magyar forint.
Információ: Kassai Zita (MAHART marketing) 30/211-6816, vagy Jóföldy Attila (Pony/Warner-Lópici Produkciós Iroda) 30/944-2625
Programok (buli-, rock-, koncerthajó):
2002 június
07p. 21 h. (Táncsics hajó) Padödö
22 h. (Hunyadi hajó) Diszkóhajó Mario
11k. 20 h. (Bp hajó) Hernádi
15sz. 21 h. (Hunyadi) Heaven Street Seven, Műszaki Hiba
21p. 22 h. (Hunyadi) Diszkóhajó Kerozin
22sz. 20 h. (Bp.) Friderika
25k. 20 h. (Bp.) Friderika +1
29sz. 21 h. (Rákóczi) J. Winchester és Ruthkai R.
2002 július
06sz. 21 h. (Táncsics) Hobo Blues Band
12p. 20 h. (Bp.) Musical Hajó
13sz. 21 h. (Rákóczi) Bikini
21 h. (Hunyadi) Arató diszkó
18cs. 21 h. (Rákóczi) Radics Béla - Taurus emlkéhajó
19p. 20 h. (Bp.) Edda unplugged
20sz. 20 h. (Bp.) Lovasi András (Kispál és a Borz) szóló
21v. 20 h. (Bp.) Lovasi
27sz. 22 h. (Hunyadi) Anima + Palotai vagy Arató
2002 augusztus
02p. 20 h. (Bp.) Tátrai-Szűcs Latin
22 h. (Hunyadi) Diszkóhajó TNT
03sz. 21 h. (Rákóczi) Favágók
09p. 20 h. (Bp.) KFT
10sz. 20 h. (Bp.) HOBO Viszockíj est
21 h. (Hunyadi) Arató diszkó
17sz. 21 h. (Rákóczi) Világteteje fesztivál
23p. 20 h. (Bp.) Cotton Club Singers
24sz. 21 h. (Hunyadi) Arató diszkó
26h. 21 h. (Hunyadi) Titanic Fesztivál
27k. 22 h. (Hunyadi) Titanic Fesztivál
28sz. 21 h. (Hunyadi) Titanic Fesztivál
29cs. 21 h. (Rákóczi) Magyar Atom
21 h. (Hunyadi) Titanic Fesztivál
30p. 20 h. (Bp.) Keresztes Ildikó
31sz. 21 h. (Hunyadi) Arató diszkó