hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. december 16. vasárnap   13:17
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Fenyő Miklós és vendégei Ünnepi és lemezbemutató koncert
2007. december 29. 19:30. Budapest - Papp László Budapest Sportaréna

  Fenyő Miklóst bátran nevezhetjük az egyik legnagyobb magyar könnyűzenésznek, hiszen Mr. Rock and Roll az elmúlt 40 évben nem kevesebb, mint 28 albumot készített, 3 pártfogoltjának pedig összesen 7 albumán vállalt menedzseri feladatot. A ´70-es, -80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést próbálta hazánkban is megvalósítani, és egy fergeteges show-val előrukkolni.
  
  Fenyő Miklós 1947. március 12-én született Budapesten, a XIII. kerületben Újlipótvárosban, Angyalföld határán. Szülei korán megkezdték zenei taníttatását, egész gyermekkorát végigkísérte a zongoratanulás. Első amatőr zenekarai a Szent István parki környezetben formálódtak.
  
  1967-ben megalapította a Hungaria együttest a hivatásszerű zenélés szándékával. Az együttes első nagy megmérettetése az országos Ki Mit Tud? vetélkedőn történt, melyen a Csavard fel a szőnyeget című dallal első helyezést értek el.
  1970-ben megjelent az első nagylemez Koncert a Marson címmel, mely 50 000 példányban kelt el. Ugyanebben az évben indult el első országos koncertturnéjára.
  1973 és 79 között mintegy 25 kislemezt jelentetett meg, valamint 20 országos turnén vett részt, a Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban, Nyugat-Berlinben, valamint NSZK-ban. Ezeket a koncerteket mintegy félmillió ember látta.
  1980-ban több budapesti és vidéki klubban való fellépés után megjelent a Rock and Roll Party című nagylemez, amely a Hungaria együttesnek egy új formációjával, új tagokkal készült, s mely minden addigi rekordot megdöntve 600 000 példányban kelt el.
  1981-ben megnyerték a Tánc és popdal fesztivál nagydíját a Limbó Hintó című dallal.
  Ekkor jelent meg a Limbó Hintó című kislemez, mely 250 000 példányban kelt el, s melyet arany- illetve platinalemezzel díjaztak.
  
  1990 után számos díjat zsebelt be: gyémánt lemez 500 000 eladott lemez után, Emerton díj, a Magyar Rádió díja, Viktor díj (1 000 000 eladott lemez után), Arany zsiráf díj.
  
  2004. március 15-én Fenyő Miklós kitüntetésben részesült: Mádl Ferenctől átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
  
  2006-ban sikerrel mutatták be futball témájú musicaljét a József Attila Színházban, Aranycsapat címmel. A darabhoz hat új dalt ír, és a szerzőségen túl szerepet is vállal: a szpíker személyében.
  
  Évekkel, sőt évtizedekkel a legendás Hungária zenekar feloszlása után sem csökken az érdeklődés a műfaj, valamint a csapatban töltött évek után készült Fenyő-szólóalbumok és -koncertek iránt.
  
  Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Hotel Menthol, Limbó Hintó, Rock and Roll Party, Csavard fel a szőnyeget, Duci Juci, Napfény a jégen vagy a Made in Hungaria.
  
  A rajongók legnagyobb örömére 2007. december 29-én ismételten megrendezik a Fenyő Ünnepet, melynek a Budapest Sportaréna ad otthont.
  
  Fenyő Miklós minden évben igyekszik valami újjal előrukkolni, hogy hűséges közönségét szórakoztassa. A megszokott minőségű hang- és fénytechnika, a kivetítők, a látványvilág, na és az elmaradhatatlan, különleges énekhang teszi felejthetetlenné a show-t.
  
  Jegyek válthatók:
  
  Ülő I.:15.000 Ft
  Ülő II.: 12.000 Ft
  Ülő III.:8.900 Ft
  Ülő IV.:5.900 Ft
  Álló: 7.500 Ft
  
  Ticket Express jegyiroda: Budapest, VI. Andrássy út 18.
  Nyitvatartás: H.-P.: 10-18. 30 Szo.: 10-15
  
  Telefonos jegyrendelés: 06-30-30-30-999 H-P.: 9-18



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

TEX

Fenyő Miklós

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 public image ltd.    nouvelle vague    as december falls    like a strm    world painted blood    waking up    rock show    man in black iii    gájer bálint    alexander payne    dax flame    anna& teh barbies    wolves in the throne room    blood    hodor aura    deák bill blues band     anne hathaway    the last airbender    gravefruit    jake e. lee    induction    liam nieson    ocean eyes    belga    n roses  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!