hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [kiállítás]  2002. május 27. hétfő   12:59
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
FIBENARE Gitárkiállítás a kecskeméti ZED Fesztiválon
2002. június 27-29.

   A Fibenare Gitárkészítő Manufaktúra a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz a 2001-ben még Mezőtúri Wanted, idén pedig ZED fesztivál néven futó ötnapos rendezvényen. Ez több szempontból is fontos a Fibenare cég számára. Egyrészt a tavalyi év sikeres megjelenése miatt, másrészt a Fibenare helyi kötődése révén, hiszen a családi manufaktúra története Kecskemétről indult el.
   Ebben az évben ez az első lehetőség, hogy élőben is megtekinthető és kipróbálható a Fibenare gitárpaletta minden egyes darabja. A már jól ismert modellek, a Fibenare Erotic, Fibenare Classic és a Fibenare Naturalis, valamint a Fibenare basszusgitárok (négy-, öt- és hathúros) mellett bemutatásra kerül a Fibenare Art modell legszebb darabja. A Fibenare Art modell egy olyan fejlesztés eredménye, ahol a technikai fejlesztések művészi kidolgozással párosulnak és a hangszer teljesen egyedi megjelenést kap.
   A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is megrendezésre kerül a Tehetségkutató verseny. A verseny nyertesének, a legtehetségesebb gitárosnak a Fibenare egy Fibenare Naturalis modellt ajánl fel, melyet szakmai zsüri ítél oda. A Fibenare fontosnak tarja, hogy a fiatal tehetségeket támogassa, a gitárt Németh Gábor (NÉMÓ) adja át, aki az elmúlt év októberében a Fibenare JAM bulin kapta meg a Fibenare első singature modelljét, a Fibenare Captain Némó signature modellt. A signature modell is ott lesz a ZED Fesztiválon.
   A kiállítás ideje alatt három alkalommal egy-egy órás hangszerbemutató kerül megrendezésre, ahol élőben mutatják be meghívott zenész vendégeink akik már Fibenare hangszereken játszanak - a gitárok nyújtotta lehetőségeket. A napok végén pedig koncerteken lesz élvezhető a gitárok együttes hangzása.
  
  Bővebb információ: Benedek Attila 06-70-310 3343, mailto:fibenare@hotmail.com



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Fibenare Gitárkészítő Manufaktúra

ZED fesztivál

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szárnykészítő: Kő Pál szobrászművész kiállítása
Harmadik alkalommal rendezik meg a Kandela fesztivált - Kandela 2025 - Kertek alatti kultúra, azaz egy falu másképp, más fényben!
Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
Nagy sikerrel ért véget a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny – íme a díjazottak
Meybahar est - feat. Efrén López, Yasamin Shahhosseini, Ruven Ruppik trio
Szerezd meg a XX. század legnagyszerűbb plakátművészeinek alkotásait!
Bakelit, zene, dizájn: így szól a Tipton Sound Saucer
Várják a jelöléseket a Cziffra György Fesztivál 2026. évi díjaira
Szívhez szóló karácsonyi kisfilmmel, hazai és világsztárokat felvonultató koncertkínálattal készül a Müpa az adventi időszakra
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 entombed    paul di’anno    the stone roses    kissin´ dynamite    danny cavanagh    overdrive    deck attack    isten kezében    green day    igorr    evolution    hobo blues band    death angel    the amity affliction    eva mendes    ingested    nicia    heaven street seven    akusztika    sziget    dragonforce    throwdown    paul walker    újhold    dustin hoffman  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!