hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2002. március 6. szerda   13:17
nincsen hozzászólás

szerző: mily
Most groupie vagy nem?
(részletek egy titkos naplóból - 2002 március 6, szerda)

  „Drága, drága Naplóm!
  
   Folyton jegyzeteket készítek az agyamban, hogy mit ne felejtsek el Neked leírni. Mások azt mondják sokat dolgozom, de ez csak azért van, mert biztos valami betegség van az agyamban, mert mindig mindent rögtön elfelejtek. Ezért jegyzetelek a fejemben. Régen írtam Neked, pedig, hidd el, mindig próbálok. Olyan vagy nekem, mint a növények a szobámban, meg a barátaim, akiket olykor-olykor gondozni kell, locsolgatni, leporolni a leveleket, friss földbe ültetni, ügyelni, hogy süssön rájuk a nap. És néha a kaktuszok is kivirágoznak ám.
   Szóval azon töröm már régen a fejem, hogy miért lesz valaki rajongó. (Meg azon, hogy hogyan lehetne kikerülni a fölösleges bratyizásokat, de ez most nem annyira fontos) Szóval van ez a zenekar. És voltam már pár koncertjükön (ne haragudj, de nem írhatom le hogy hányon és melyiken, nehogy anyu véletlenül is megtudja, mert balhézna miatta: szerinte értelmesebb dolgokkal kéne elütnöm az időm, nem pedig azzal, hogy kiteszem magam a hangfalak mellett valami maradandó fülsérülésnek) és bizony rajonganak értük. Volt olyan is, hogy fiúk álltak sorba hogy autogramot kérjenek, pedig azt sem tudták, hogy ki a dobos (véletlenül láttam, hogy ment a gyerek, szerintem csak két évvel lehetett nálam idősebb, és elment mellette a dobos, és a haverja szólt oda neki, hogy vele is írassa alá a fecnit, mert ő bizony a dobos, és a gyerek ment). Egyszer pedig hallottam, hogy a büfénél beszélgetett két srác (én éppen jaffát szerettem volna inni, de nem volt, úgyhogy maradt a kóla) és az egyik azt mondta: „Nnna, ott mennek a gruppik az öltözőbe. Mondjuk az a barna nem is rossz, meg*** hátulról” Ezt hallottam. Pfuj, gondoltam, hátulról akarná? Kedves Naplóm! Te hallottál már ilyet? Tudom, hogy szokták az emberek az asztalon, például már anyuékat is egyszer majdnem láttam, hallottam csak, de gyorsan beszaladtam a szobámba, a konyhában voltak, és mondták az osztálytársaim, hogy állva is lehet nem csak az ágyban, de hogy hátulról? Mindenesetre itthon megnéztem a szlengszótárban a gruppit (a rendes szótárban nem találtam meg) és ezt írja: „groupie: 1. rajongó ; pl. zenebuzi, zeneőrült, zenemániás 2. : cápa” Úgyhogy rájöttem, hogy azok a fiúk biztos látták már azokat a lányokat más koncerten is. És az egyik lány még egy kicsit hasonlított is egy cápára, mert nagyon hegyes orra volt, és vicsorgott, de szerintem csak mosolyogni próbált. De ezt a hátulrólt még mindig nem értem, de azt hiszem nem fogom megkérdezni az anyutól, lehet hogy ő sem tudná. Talán majd a bátyámtól, mert az öcsi még túl kicsi ehhez az egészhez. Bár tudom, hogy a bátyám meg úgyis azt fogja mondani, hogy akkor mutassam meg neki, hogy hogyan kell használni a tampont (csak titokban használom, mert anyu azt mondta, hogy nem szabad még használnom, mert kicsit vagyok, pedig már hat éve van havim, na mindegy, lehet hogy megmutatom neki. Hagy örüljön.
   Biztos hogy örülnék ha bejönne egy gruppi (groupie) az öltözőbe ha rockzenész lennék. Bár azt írta a könyv hogy „popzenekarok”, akkor ez a rockosokra meg másokra nem is vonatkozik? Ezt megkérdezem majd a Timitől, ő biztos tudja. Szóval örülnék ha lenne valaki, aki annyira szereti a zenémet, hogy el is utazik miatta, persze kérdés, hogy még mi mindent csinál. Mondjuk miért megy be az öltözőbe? Biztos, hogy gratuláljon a jó koncert miatt, vagy hogy megkérdezze, hogy hol lesz a következő, hogy tudja, hogy hova kell utazni. Egyszer én is voltam Gödöllőn Kristály és a Bronz koncerten. Drága naplóm! Szerinted akkor most gruppi (groupie) vagyok? Merthogy odautaztam, amikor a Krisztiéknél aludtunk. Persze nem is tudom, hogy egyáltalán rajongó vagyok-e, mert úgy utálom ezt a szót, még régen láttam olyan klipeket, amiben a lányok ott állnak a kordonnál és sírnak pl. a New Kids On The Block koncerten, és hát én nem vagyok ilyen. Mondjuk ilyent még csak egyszer láttam, de az nem is nagyon sírt, de szerintem nem sokan múlt, hanem verekedett folyton, hogy a közvetlenül a színpadhoz kerülhessen, és kecsesen táncolt, hogy észrevegyék a fiúk, meg a zenekar tagjai, pedig nem is volt kecses, de azért sajnáltam, mert szerintem be volt rúgva, azért is volt olyan agresszív, és tényleg azt hittem, hogy elkezd vetkőzni is, de az már nagyon ciki lett volna, és szerencsére nem is kezdett, csak bunyózott tovább, és néha megsimogatta az egyik zenekari tag mellkasát, vagy megpuszilta a nyakát. De szerintem ez undorító, mert azok meg csupa izzadtak voltak, meg büdösek, mert kicsi volt a hely, ahol a koncert volt, és túl büdös is volt, meg néha még ugráltak is, úgyhogy megizzadtak.

   Az a lány lehet hogy gruppi (groupie) volt, és az is lehet, hogy egyszer talál egy olyan zenekart, amelyiknek az egyik tagjának tetszik és akkor az beleszeret, vagyis egymásba szeretnek, és akkor az a zenekari tag jó sok dalt fog írni, mert ez a verekedős lány majd megihleti. Valahogy így képzelem a gruppiságot (groupie), ezért is nem nagyon tudom, hogy miért mondta az a fiú a pultnál, hogy hátulról... Tudod, hogy hátulról csinálná vele... Azt. Szerintem olyant nem csinálnak a zenészek, csak amelyiknek felesége van, az azzal csinálja, mert azért van felesége.
   Bár mondjuk ha talál egy olyat, akivel egymásba szeretnek, akkor előbb-utóbb csinálják, de csak akkor ha összeházasodnak. Úgyhogy szerintem ez a verekedős-táncolós lány addig megy be az öltözőkbe, amíg nem talál valakit, aki beleszeret. Úgyhogy ő pl rajongó, és aki nem megy be az öltözőbe, az meg nem? Látod drága Naplóm, már egyáltalán nem is tudom, hogy hogyan van ez. Mert pl. fiú is lehet rajongó. Csak ezek szerint fiú nem lehet gruppi (groupie), pedig Gödöllőre utaztak velünk fiúk is (csak anya persze nem tudta, de azért utaztak). Azt hiszem ezen még gondolkozom egy kicsit. Mindenesetre most már tudom mit jelent a gruppi (groupie), a cápát is értem, csak azt a hátulrólt nem. De majd a bátyám.
   Na szia drága Naplóm, ma is jót dumáltunk. Megyek, mert kiabált az anyu, hogy vigyem le a szemetet. Este pedig megyünk valami Rádiós zenekar koncertjére. Anyu elengedett, de csak 11-ig. Naszia.”
  
  (a cikkben szereplő személyek kitaláltak, bármilyen hasonlóság valós személyekkel csakis a véletlen műve lehet)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 how to train your dragon    kerecsen    a titánok haragja    edvard munch    roger faxon    korom attila    eddie vedder    over promises    cd pince    gaya arutyunyan    farrelly    heathen    the heartless aisha    tom waits    blood incantation    wisdom    charlie    dance or die!!!    maci laci    dead end path    pray for villains    battle: los angeles    karthago    odett és a go girlz    rio  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!