beszámoló [koncert]  2000. december 16. szombat   15:12

nincsen hozzászólás

   Volt két koncert. Az egyik tombolós, azon nem voltam ott, lévén, hogy sok ilyen volt már, s időm nem nagyon engedi, hogy kettőn is ott legyek, a másik csendesülős, azon ott voltam.
   A negatívumok a PECSA számlájára írhatóak. S most nem csak a drága büfé volt a gond. A koncert előtt Lovasi bejelentette, hogy nekik 1000 széket ígértek, s nincs annyi, ezért bocs. Tényleg álltak páran, s volt, akik a sorok közé, a földre ültek. Őket a szekus a kameramozgás miatt elzavarta hátra.
  
   Az Ágoston kollektíva kezdett jazzesített Kispál számok feldolgozásával. 6 átértelmezést adtak elő, amik előbb-utóbb felismerhetővé váltak, de személyes véleményem szerint nem mind volt olyan jaj de jó, ellenben érdekesnek mind az volt. De felvetődik a kérdés, hogy ugyanezt az elismerést kapnák e ettől a közönségtől, ha előtte nem mondja meg a Lovasi, hogy Kispál átdolgozások következnek. Akkor csak a vájtfülűek érzékelhették volna, miről is van szó. Így viszont van esélye a májusban megjelenő lemeznek.
  
   Csendesülős koncerten még nem voltam, így erős szkepticizmussal telített érdeklődéssel kezdtem hallgatni a kilenc óra tájban elkezdődő koncertet. A kételkedés eltűnt, s átvette helyét a teljes odaadás, ami egy kis szokatlan érzéssel párosult, nem tudtam ugrálni. Ez a probléma a Kapcsolj le mindent után már nem volt meg, kérdés, mennyire tetszett ez az előttem ülőnek, akinek a székébe többször sikerült belerúgnom. A terem két oldalán állók, ellentétben velünk, kitombolhatták magukat a részükre fennmaradt vékony sávban.
   A számokat nem sorolom fel. Aki ott volt, az tudja mik voltak, aki nem volt ott, az meg csak sajnálná, hogy nem hallotta. Viszont a világítás megér pár szót. A dob, mint egy szilveszteri pezsgősüveg volt megvilágítva, s túlcsicsázott, erős fehérségével megfelelő kontrasztba került a zenekar többi, általában alulról, sárgával megvilágított részével. A háttér fekete leplét néhol pirosra festette a világítástechnika, néha kék körök, hullámok, fehér pöttyök tűntek fel rajta. F.T. megfogalmazásában, mint egy Bonanza koncert anno.
  
   A második óra végén a fenekemet már kicsit nyomta a szék, de bírtam, s bírta más is. Egyedül példaképünk, a színpadi csendesülő, Bada Tibor állt fel, sétált ki-be, a közönség lent már kevésbé.
   Sőt, annyira nem unták az egészet, hogy a zenekart kétszer vissza is tapsolták, s a zenekar kétszer vissza is jött, ami az utóbbi időben eléggé szokatlan dolog tőlük.
   Mit mondjak még? Annyira jó volt fülnek, szemnek, de írni róla nagyon nehéz, Sok volt, s szavakban kifejezhetetlen. Volt új, még meg nem jelent szám, a doboson PIPIs póló volt, a koncertnek fél 12-kor lett vége, Lovasi kifogyhatatlanul humorizált, s élvezte a dolgot, mint egy kisgyerek.
   Nekem nagyon bejött. Az év koncertje volt, s remélem, sok ilyen lesz még.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: