hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. szeptember 9. vasárnap   17:34
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Candlemass (SWE), Stereochrist az A38-on
2007. szeptember 19., 19:00, Budapest, A38 hajó

  A júniusi Trouble koncert után végre üdvözölhetjük a doom metal másik nagy harcosát és örök túlélőjét, a svéd Candlemasst is. A zenekar nyugodtan nevezhető kultikusnak, több lemeze pedig egyenesen klasszikusnak számít. Az 1985-ben, Leif Edling basszusgitáros által alapított Candlemass a nagy elődök, tehát a Black Sabbath, a Witchfinder General és társaik nyomdokán haladva, 1986-ban megjelentette Epicus Doomicus Metallicus című albumát, amely a címéhez méltóan epikus, doomos és metalos lett. A korongon még Johan Längqvist énekelt, aki hamarosan kiszállt az együttesből, de az 1987-es Nightfall lemezzel bemutatkozó Messiah Marcolint gyorsan megkedvelte a rajongótábor, nemcsak hangjának, hanem szerzetesi csuhába öltözött, termetes figurájának köszönhetően is. Leif Edling az egyedüli felelős a zenéért és a szövegekért: a Candlemass világát a vallás és a misztikum témaköre jellemezi. Az 1988-as Ancient Dreams szintén beváltja a hozzá fűzött reményeket, az 1989-ben megjelenő koncept album, a Tales Of Creation pedig már progresszív metal elemeket is felvonultat. 1990-ben kiadják a szimplán Live-ra keresztelt koncertlemezt, majd személyes ellentétek miatt Messiah kilép a zenekarból, és megalakítja a Memento Mori nevű power/doom metal csapatot. Az 1992-es Chapter VI albumon a szintén nagyszerű hangú Thomas Vikström énekel, és a remek dalok közül párat a svéd rádiók is aktívan játszanak. Ezt követően Leif felfüggeszti a Candlemasst, és Abstrakt Algebra néven dolgozik tovább, majd 1998-ban, új tagokkal összeállva, kihoz egy friss Candlemass lemezt, a Dactylis Glomeratát. A korong nem kelt nagy visszhangot, ahogy a következő évben megjelenő From The 13th Sun sem ér fel a korai művek nagyságával. A csapat ismét pihenőt tart, de Leif nem adja fel, és 2004-ben újból összehozza a klasszikus Candlemass felállást, Messiah-val a mikrofonnál. Munkájuk gyümölcsöző: a 2005-ös, egyszerűen csak a banda nevét viselő lemez nagyot szól mind a rock szakma, mind a rajongók körében, és még Grammy-díjat is nyernek hazájukban. A tervbe vett következő korong munkálatai közben Leifék ismét megválnak Messiah-tól, mert képtelenek dolgozni vele. Öröm az ürömben, hogy csatlakozik hozzájuk Rob Lowe, aki a méltán népszerű doom együttesben, a texasi Solitude Aeturnusban énekel, ráadásul nagy Candlemass rajongó. Így az idén nyáron napvilágot látó King Of The Grey Islands című lemezen már ő énekel. Ismét erős anyag születik, de hogy mennyire jók az új dalok, és hogy milyen karizmatikus frontember Rob Lowe, azaz milyen ma a Candlemass, arról mindenki maga győződjön meg, miután végig léggitározta a vendégcsapat Stereochrist mindig színvonalas buliját.
  
  Jegyár: 4900,- Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Candlemass

Myspace

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ignite    rise and fall    galla miklós    jason rouse     ripoff raskolnikov    nvyllund    élek és szeretek    volumefeeder    jake e. lee    igor    chris columbus    kenneth branagh    saint deamon    dan fogelman    rooney mara    valentin nap    katy perry    csányi sándor    kiss of the dolls    jake gyllenhaal    marian cosma    album    kells    zach galifianakis    fegyelmező részleg  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!