beszámoló [koncert]  2000. november 5. vasárnap   12:57

nincsen hozzászólás

   A hat nappal ezelőtti Kovenant koncerthez képest igen hosszú sor kígyózott a helyszíne előtt, ami már alpvetően több önbizalmat is ad a csapatoknak. Ezért, és a közönség jó fogadtatását illetően szerencsésebb helyzetben volt az est nyitóbandája, az Eternal Tears Sorrow, mint a fent említett szerintem lényegesen eredetibb, többet nyújtó - de itthon szinte teljesen ismeretlen élőzenekara, a Zeromancer. Egyébként ez is egy lelkes, tüzes fiatal banda, de rengetegszer az az érzésem, hogy ezt én már hallottam valahol. Zenéjükben benne van a gótikus, black, göteborgi és természetesen a mostani hullámoknak megfelelően a klasszikus metál, amire láthatóan a közönség is nagyon vevő. Ezt a hozzáállást tükrözi a zenekar a metált éltető felkiáltásaival is a dalok között. Azonos pont a három zenekar között, hogy mindhárom csapatban találunk egy hölgyet - ez esetben nem az énekesi, hanem a billentyűs teendőket látja el a gyengébb nem képviselője, de az erővel teli zene rendesen átjön, ez nem okoz igazi gondot. A csapat zenei stílusa - illetve amikből merítenek - közel áll hozzám, de annak ellenére, hogy élőben jól sikerült mindezt előadni, nem valószínű, hogy Őket hallgatnám leggyakrabban. Nem az a baj, hogy sok mindent vegyítenek fém oldalról, inkább ezeknek egységét, összeforrottságát hiányolom: ugyanis felváltva érkeznek ezek a műfajok, legalábbis én így érzékeltem. Ami viszont nagyon tetszett, hogy programjukat a Dan Swanö nélkül rossz sorsra jutott Edge of sanity Black Tears c. számának feldolgozásával zárták. A nevezett zenekarnál viszont jól sikerült ötvözni mindent, számomra az egyik legelőremutatóbb death alapú zenekar volt az Edge of , talán idővel majd nyitóbandánknak is sikerül igazán kiforrott zenét csinálniuk, bízom benne - végül is erőltetéstől mentesen, gördülékenyen zenélnek.
  
   Az északi (és más) underground metál hordákból (pl.: Ancient; Dinunu; Borgir) már ismert Kimberly Goss koreai - amerikai énekesnő által létrahozott Sinergy programjából láttam talán a legkevesebbet, de voltak elegen akik, helyettem jobban élvezték zenéjüket - ugyan is már a nagyterem hátsó részében is nyomorgunk, oly sokan érkeztek [ekkor már kb. 1000 fő]. Alaposan beindítják ezt a sereget, és mellesleg rossz hatással sem lehet senkire a mosolygós, optimista kisugárzású énekesnő, aki párjával, a Children of Bbodoni frontemberével Alexi Laiko - val zenél együtt. Sajnos az Ő zenéjük is azt kell mondjam, elég sablonos, klisés - elég sok ilyen power/heavy van manapság. Viszont azt sem akarnám rájuk mondani, hogy rossz amit csinálnak, mert nem az - élőben kifejezetten jól teszik dolgukat, csak valami igazán eredeti, csak rájuk jellemző elemet hiányolok tőlük, amitől néhány efféle csapat annyira jó, és néhány kiemelkedő húzószámot. Aztán lehet, hogy csak én vagyok ilyen elégedetlen, mert láttam rengeteg embernek tetszik koncertjük - bár ehhez hozzájárul az is, hogy jó helyen vannak jó időben, a metálosok egy jó részének ízlése erre a zenére [is] fordult. Viszont fontosnak tartom leszögezni: sikerüket cseppet sem sajnálom, csak nálam annyira nem találtak be mint a...

   ...Nightwish. Abszolút teltház van, és ekkora pozitív közönségreakció sem mindennapi- úgy látom, a színpadról értékelik is ezt (ami azért az előző két zkr. Esetében is így volt). Tarja, a szép hangú és külsejű fiatal operaénekesnő annak ellenére, hogy torka be van gyulladva, kitűnően teljesít- mindent belead mozgásával, mimikájával, hangjával. Már a kezdésnél borsózott a hátam a gyönyörűségtől- azt hiszem, elég sokan részesülhettek hasonló érzésekben az utolsó lemez nyitódalának, a She Is My Sin kezdetének hallatán. Ezután az Oceanborn második dalával, majd a Kingslayerrel folytatják.
  
   Már itt kitűnő a hangulat, a csapat nagyon együtt van. A hangzás itt sem a legeslegtisztább, de a produkció minősége, az egységes színvonalon előadott, végig kiemelkedő dalok és a zenéjükbe vetett hit, és a nézők erre adott reakciója feledteti ezt olyannyira, hogy igazából fel se tűnik. Ez az alapvetően nagyon emberi, valóban szép, dallamos és egyben erőteljes zene, majd ennek magas szintű előadása bizony erős optimizmust sugall, ad át- amit láthatóan mindenki érzékel, viszonoz is. A rajongók szüntelen énekelnek, kiabálnak, mozognak, tapsolnak- nem mindennap van részem ilyen pozitív reakciókat mutató, élettel teli eseményhez! A zkr. Soraiból is mindenki maximálisan hozza saját hangszerére írt témáit. Itt a billentyűsöket kezelő Tuomas is a színpad legelején helyezkedik el- bár azok után ez teljesen egyértelmű, hogy ő a fő dalszerző a csapatban. Ahhoz képest, hogy neki némileg fixebb, megkötöttebb helye van állandóan használt, cseppet sem háttérbe szoruló hangszere mellett, éppúgy kiveszi a részét a mozgásból, headbangelésből, akár a húrosokat kezelő kollégái. A műsor végig olyan szinten tökéletes, hogy semmit nem kell külön kiemelnem. Jól vegyítik az utolsó két lemezről származó bombasztikus szerzeményeket- itt volt néhány kedvencem a Wishmasterről is (Come cover me, Wanderlust), de azért az első anyagukat sem felejtették el, volt itt Elvenpath és Beauty and the beast-, ezutóbbi Rope Latvala, Sinergy gitáros kisegítésével, aki énekelt Tarja mellett (egy rúdra erősített csőrös koponya kíséretében). Akár a többi szerzemény, a líraiak is különösen bensőséges hangulatot kölcsönöznek (pl. Two for tragedy, Dead boys poem), szintén telve tűzzel, erővel, lélekkel. A legvégén a közönség egyként kéri, kiáltja a Wishmastert, amit meg is kapunk- mindenkinek nem kis örömére! Végül Vangelis zenéjére vesznek érzékeny búcsút, kezet nyújtanak, köszönetet mondanak- mi is Tőlük ezért a csodálatos, tartalmas estéért. Azt hiszem, amit szóval el lehet, el is mondtam- bár ehhez ez nagyon- nagyon kevés-, ezt érezni kell! Amúgy másnap, mikor walkmanemben hallgattam a Wishmaster c. aktuális lemezüket, ez az érzés újra hatalmába kerített, a hátborsózással együtt azt hiszem, ez az este igen sokáig fog élni jónéhányunk emlékezetében!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: