hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. november 16. péntek   12:20
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Sonata Arctica, Epica, Ride The Sky a Petőfi Csarnokban
2007. november 20, Petőfi Csarnok

  A finn Sonata Arctica elérte azt, mint egykori turnépartnereik, a Nightwish. Világszerte és hazánkban is komoly ismertségnek örvendenek, stabil rajongói bázisuk van. Az utóbbi években nálunk is többször megfordultak, és a bulikat mindig hatalmas érdeklődés kísérte. Szerencsére ez az év sem múlhat el Sonata Arctica koncert nélkül, ezúttal az Epica és a Ride The Sky társaságában látogatnak el a Petőfi Csarnokba.
  
  A Sonata Arctica alapítói 1996-ban álltak össze Tricky Beans néven, majd 1999-ben alakult meg ténylegesen a Sonata Arctica nevű csapat Tony Kakko (ének és billentyű), Jani Liimatainen (gitár), Janne Kivilahti (basszusgitár) és Tommy Portimo (dob) közreműködésével. Első lemezeik a Spinefarm Records-nál jelentek meg, 1999-ben az Ecliptica, 2001-ben a Silence, 2003-ban pedig a Winterheart´s Guild ért el komoly sikereket. Ez utóbbi lemezen a Stratovarius billentyűse, Jens Johansson is hallható, állandó tagként viszont Henrik Klingenberg csatlakozott billentyűsként. A Sonata-t amúgy is legtöbben a Stratovarius követőjének tartották, valóban sokat merítettek és tanultak Timo Tolkkiék munkásságából, de kialakultak azok a jellegzetes Sonata Arctica jegyek is, amelyeket a sajátjának mondhat a banda. Ilyen például Tony jellegzetes, kiválóan képzett énekhangja, Jani gitárjátéka és a tipikus szintifutamok.
  
  2004-ben a Reckoning Night már a Nuclear Blast-nél jelent meg, tovább ívelve a banda karrierjét. Ekkortájt az Iron Maiden-nel és a Nightwish-sel turnéztak, ismertségük azonban hamarosan olyan szintre jutott, hogy saját headliner turnékat is megengedhettek maguknak. Ezek során Magyarországra is többször eljutottak.
  2006-ban For The Sake Of Revenge néven elkészült a csapat első DVD kiadványa, amelyen a 2004. februári tokyói koncert kapott helyet. A Spinefarm Records pedig a kiadóváltás előtt a The End Of This Chapter című válogatáslemezt jelentette meg.
  Idén jött ki a legújabb Sonata Arctica album Unia néven, ami minden bizonnyal fordulópont a csapat történetében, hiszen eddigi legösszetettebb, legprogresszívebb lemezüket hozták világra, amely bár tartalmazza a már megszokott Sonata Arctica jegyeket új irányokba tereli a banda zenei világát.
  November 20-án ismét tiszteletét teszi nálunk a finn csapat, koncertfelállásuk annyiban módosult, hogy Jani Liimatainen gitárossal nem tudták összeegyeztetni a zenekar működését, így a mostanra már állandó taggá vált Elias Viljanen fog pengetni.
  
  A Sonata Arctica vendégeként fellép még a holland Epica zenekar is. Ez a csapat a power / gothic metal üstököseként robbant a színtérre, legújabb anyaguk, a The Divine Conspiracy óriási sikert aratott. Noha ez már a 4. nagylemezük (a 2005-ös The Score An Epic Journey mondjuk egy filmzenei jellegű album, metal hatások nélkül), a csapat most éli története csúcspontját. Az Epica zenei világára a gyönyörű Simone Simmons jellegzetes lágy hangja, és Mark Jansen gitáros hörgős vokálja jellemző, súlyos power metal és hatásos filmzenés témákkal megtámogatva.
  A zenekar nevét a Kamelot Epica című albuma ihlette, és nem véletlen az összefonódás, hiszen Simone Simmons vendégszerepelt két Kamelot dalban, valamint Roy Khan is tiszteletét tette a 2005-ös Consign To Oblivion címet viselő Epica albumon. Az idei nagylemezt már a Nuclear Blast adta ki, ez is bizonyíték arra, hogy a holland csapat a jövő egyik nagy reménysége lehet, hacsak már most nem az...
  
  Az est harmadik fellépő bandája a Helloweenből, Gamma Ray-ből, és Masterplan-ből ismert Uli Kusch új formációja, a Ride The Sky. A New Protection címet viselő debütalbumuk idén jelent meg, zenei világa power metal, hard rock, de még AOR és progresszív elemekből is táplálkozik.
  Elmondható, hogy a power metal legnagyobb reménységei osztják meg egymással a színpadot november 20-án, így a dallamos metal kedvelőinek mindenképp ajánlatos a részvétel. A nálunk már jól ismert Sonata Arctica, a legmagasabb szintre törő Epica, és a reményteli Ride The Sky minden bizonnyal felejthetetlen koncertet fognak adni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sonata Arctica

Epica

 programajánló: 
2022. augusztus 15.
Fesztivált így nem vártunk még soha...
2022. augusztus 16.
Infected Rain + All Hail The Yeti
2022. augusztus 20.
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Augusztus 24-től Tábor Fesztivál 2022
Hatalmas bulit ígér a Susie & the Pills zenekar az A 38 hajón!
Hagyomány és kortárs keveredik a népdal alternatív ünnepén, a Trillán
Rájátszás, Szabó Balázs Bandája, Analog Balaton, dödölle és grillázs - augusztusban ismét Margófeszt Szentgyörgyváron
Szegeden zárni a nyarat: menő - SZIN 22
Debreceni Bor- és Jazznapok
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
Kill The Mosquitoes 2022 Esztergomban!
Megújulásban múlt és jelen: Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán
Jazz három napon át: idén öt koncerttel várja a közönséget a Müpa nyárvégi fesztiválja, a JazzTime
 kiemelt 
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
  
Az idén augusztus 17-20

Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 presidance: hungarythm    dennis quaid    complette failure    paganza    through the never    borgia    todd phillips    gyalázat    emily browning    pater sparrow    rupert grint    artisjus    chopin    scooter    new model army    suicide silence    gary lightbody    Éli könyve    testcsere    atomic playboyz    crown the lost    cattle decapitation    Őrült    rómeó vérzik    ivan reitman  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!