hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2007. június 20. szerda   10:31
nincsen hozzászólás

szerző: franky
Kaláka Fesztivál - első nap
2007. július 13. 18 óra - Diósgyőr, Vár

  Már csak három hét! És megkezdődik a 28. Kaláka Folkfesztivál. A hátralévő időben minden héten egy-egy nap fellépőit és programját mutatjuk be olvasóinknak.
  
  Kezdjük július 13-a péntekkel. Miután a vendégek megvásárolták napijegyüket, vagy átvették elővételben megrendelt bérletüket 18 órától máris a szlovák Muzicka zenekar produkcióját hallgathatják. A hagyományoknak megfelelően az Árokszínpadon. Első fecskéink kedvéért elmondjuk, hogy a fesztivál programjai a diósgyőri váron belül két helyszínen zajlanak: az Árokszínpadon és a Várszínpadon. Ezzel gondoskodnak a szervezők arról, hogy ne csupán a léleknek, hanem a testnek is frissítőül szolgáljon a program.
  
  A Muzicka együttes 1990-ben Pozsonyban alakult, egy közös barátjuk esküvőjén, meglepetésként léptek fel. Akkor még nem gondolták, hogy ők lesznek az egyik legnépszerűbb szlovák népzenei együttes. Repertoárjukon szinte valamennyi szlovák tájegység muzsikája szerepel. Előadásmódjuk és hangszereik is tradicionálisak. A Kaláka Fesztiválon kassai táncosokkal mutatkoznak be.
  
  Rövid kaptatást követően a Várszínpadon Gerendás Péter fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. Hallhatunk majd dalokat a születésnapjára megjelent 50-es kő című CD-ről és a Hangzó Helikon sorozatban kiadott Faludy György lemezről is.
  Zenekarának különlegessége, hogy a dobos nem más, mint a művész fia, a tízéves Gerendás Dani.
  
  Újra az árokszínpad következik és a Peca együttes. A zenekar 2000-ben alakult Gábos Barna vezetésével. Saját zenéjüket afro, latin és kelet európai zenék inspirálták, melyben jelentős szerepet kapnak a különböző ütős hangszerek és mellettük a fuvolák, a gitár és az ének.
  
  A vár udvarán egy lengyel zenar játszik majd: a Trebunie-Tutki. A lengyelországi népzene legismertebb előadói hazájukban és szerte a világban. Elsősorban gorál dallamokat játszanak, de műsorukon más vidékek zenéi is szerepelnek. Az együttes különlegessége, hogy családi zenekar, a nagypapa együtt muzsikál a fiatalokkal. Jellegzetes hangszereik: furulya, tilinkó, duda, hegedű, kontra, kisbőgő.
  
  A pénteki estét, a táncház előtt a Besh-o-Drom zárja. A Besh-o-Drom zenekar 1999 augusztusábanban alakult Budapesten.
  Nevük lovári nyelvjárásban annyit jelent üld meg az utat! - mint lovat szokás. A zenekar viharos sebességgel robbant be a köztudatba, elsô lemezük platina, második pedig aranylemez lett a világzene kategóriájában.
  Semmivel sem összetéveszthetô hangzásviláguk stílusteremtônek bizonyult, a különbözô kelet-európai és balkáni kultúrákból kiemelt népzenei elemek tudatos ötvözete találkozik a zenekar saját dallam- és ritmusvilágával, kel új életre és alkot önálló egységet.
  
  Ezután a koncert után a már hagyományos táncház kezdődik. A talpalávalót ezúttal a Kolo együttes szolgáltatják. Ezért ennek jellege délszláv lesz. Kolonak a délszláv körtáncokat nevezik. Az együttes erről nevezte el magát,
  amikor 1976-ban megalakult. Céljuk az volt, hogy népszerűsítsék a magyarországi délszláv népek (szerbek, horvátok, szlovének) népzenéjét és táncait, de természetesen az anyaországok muzsikáit és balkáni zenét is játszanak.
  
  Tehát ne feledjék: indul a Kaláka Fesztivál július 13-án délután!
  
  Napijegy: 2.800 Ft
  Bérlet
  - elővételben: 5.200 Ft
  - a helyszínen: 6.200 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kaláka

Kaláka Folkfesztivál

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mason    lgt    mörbid carnage    to the nines    mia wasikowska    watch my dying    day of mourning    piggy d    set your goals    enterprise earth    charrie    rivers run dry    de-phazz    tower heist    liberal youth    voodoo allen    angertea    hollyhell    rózsaszín pittbull    anchor    alex kapranos    gama bomb    leander rising    shrek 4    stubborn  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!