hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2002. január 20. vasárnap   12:24
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
System of a Down kislemez és turné


   Februárban 12 állomást magába foglaló észak-amerikai turnéba kezd a legjobb metál szám kategóriában Chop Suey! számukkal 2002-es Grammy díjra is nevezett System of a Down. A turné előhírnökeként január 8-án kezdték játszani a rádiók aktuális albumuk címadó dalának kislemezét, a Toxicity-t, mely sorban a második kislemez erről az albumról.
   A Toxicity videoklipjét még decemberben forgatták, a rendező pedig az együttes basszusgitárosa volt, akinek ez volt az első ilyen jellegű munkája. Korábban segített Marcos Siega-nak a Chop Suey! klip készítésekor, majd a banda tagjainak buzdítására vállalta el az új klip rendezését.
   Az együttes örömmel fog visszaemlékezni a 2001-es évre, hiszen szeptember 4-én megjelent albumuk a listák első helyén debütált (nevezetesen szeptember 11-én). Az első rádiókban játszott szám, a Chop Suey több mint 23 hétig benne volt az alternatív és rock rádiók 10-es toplistájában, míg a videó is hónapokig az MTV Top 5 listájában szerepelt. Több magazin köztük a Rolling Stone és a Spin az év albumának nevezte a platinum-albummá vált Toxicity-t.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
A hétköznapok szépségét keresik
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon Filmslágerek à la Hot Jazz Band Wolf Katival és Pély Barnával
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
 kiemelt 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
  
Az 1986-ban alakult brit Carcass a death metal egyik megkerülhetetlen zenekara, a korai lemezeikkel a goregrind műfaj alapjainak letételében működtek közre, későbbi albumaikkal a dallamos death metalban alkottak korszakalkotót

Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ub40    nevergreen    sunstroke    skyclad    david byrne    rihanna    sunn o)))    nucleanus    blood    endiryah    bognár szilvia    ben affleck    cameron diaz    needless    backard babies    barbers    bear grylls    comeback kid    moneyball    auróra    roots of death    rév zenekar    jason rouse    boston manor    my small community  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!