hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2001. szeptember 13. csütörtök   10:27
2 hozzászólás

szerző: morzsa
Holéczy Ákos igazi csodagyerek volt


   Énekhangját az édesanyjától, fantasztikus zenei tehetségét az édesapjától örökölte. Ákos Stefi, a kitűnő, közkedvelt énekesnő és Dr. Holéczy Ákos, a klarinét virtuóz mestere méltán lehettek büszkék fiukra, aki már gyerekkorában velük énekelt és mindig a műsor egyik fénypontja volt. Tizenhét éves korában a szaxofon lett kedvenc hangszere. Szoprán, alt, bariton, mindegy volt neki, csak játszhasson! Később On the Road (Úton) nevű zenekarával bejárta egész Európát. Egy svájci fellépésük alkalmával úgy döntött, hogy elég volt az utazásból. Baselben telepedett le, azóta is ott van főhadiszállása. Szülei klasszikus zenei képzésben részesültek, Ákos nem akart elmaradni mögöttük. Sikeresen felvételizett a baseli Zeneakadémiára, ahol Iwan Roth professzor több szemeszteren át gondos szeretettel irányította a tanulmányait. A kemény munkára Daniel Deffayet, a párizsi Konzervatórium professzor tette rá a koronát. Szokatlan dolog, hogy egy sikeres jazz-muzsikus klasszikus tanulmányokat folytasson, Ákos azonban mindvégig úgy érezte, hogy ez is hozzátartozik a zenei műveltségéhez. Sokoldalú tehetségének hamar híre futott, klasszikus zenekarok versengtek a művészetéért és Ákos sikert sikerre halmozott Baselben, Zürichben, Bernben, Luzernben és Frankfurtban. Iwan Roth beleegyezett, hogy diploma koncertjén Ákos mindkét oldaláról bemutatkozzon. A műsor egyik felében klasszikus műveket, a másikban jazzt játszott. Ilyesmire még nem volt példa a patinás Akadémia történetében! Ám a tanárok, s természetesen a közönség is lelkesen fogadták a műsort. Summa cum laude, Ákos a legnagyobb dicsérettel vizsgázott.
  
   Az elmúlt húsz év során Holéczy Ákos a Stage Four zenekar vezetőjeként a szórakoztató ipar népszerű, nemzetközi muzsikusa lett. Egy időben tagja a Svájci Nemzeti Zenekarnak és szívesen játszik kamarazenét Iwan Roth szaxofon quartettjében. Hírneve már régen túllépte Európa határait, sikeresen turnézott Japánban, Szingapúrban, Szenegálban és Hongkongban. Választott hazájában, Svájcban szabadúszó muzsikusként több formációban is csillogott a rock, a pop és a salsa terültén. A Destinations (Célállomások) című CD az első szóló produkciója. Ez az a célállomás, amihez hosszú évek utazása vezetett. Az út hosszú volt és olykor göröngyös, de megérte. Ákos zenéje friss és magával ragadó. Tegye be a CD-t a kocsijába és utazzon együtt Ákossal. Hová is? Talán a következő célállomásig.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 ismeretlen 2013. augusztus 07. 16:58  #2
Szeretném megkérdezni tudja e valaki Ákos Stefinek hol van a sírhelye?
Köszönettel

 ismeretlen 2012. augusztus 25. 00:40  #1
Most éppen kiről van szó, Holéczy Ákosról, kinek Ákos Stefi volt a felesége, vagy Holéczy Andrásról , aki az Ő gyermekük?

 programajánló: 
2020. augusztus 9.
XII. Alkotótábor és Művésztelep Drégelypalánk
CAMERA OBSCURA építés és sztereo fényképezés Laczkó Péterrel
2020. augusztus 29.
T Á B O R Fesztivál 2020
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Csipes Tamara: Örültem is annak, hogy elhalasztják az olimpiát
22. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
Kiábrándult papról írt krimit Szántó Dániel
Ezek nem állatok! Nagy Ágnes szobrászművész kiállítása
Kinyitnak a borospincék Hajóson az augusztus 20-i hétvégén
Októberben Budapestre költözik a világzene - WOMEX
Milyen OKJ számít a felvételin? – Ezek az OKJ képzések érnek többletpontot
Berecz András és Berecz István együtt lépnek fel a Fonóban
 kiemelt 
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
  
A Fleshgod Apocalypse is halasztani kényszerül: az olasz extrém metal csapat többek között az Ex Deóval tervezett turnézni az idei ősz folyamán, de nemrég arra jutottak, hogy a koronavírussal kapcsolatos járványhelyzet, illetve az arra válaszul meghozott korlátozó intézkedések nem fognak megszűnni októberig

Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 living dead army    tiamat    tóth gergő    strokes    hemlock    geir westby    gaudi-nagy tamás    code    rtlhelmuth orosz    cephalic carnage    pokolgép    dave grohl    the wailers    d-a-d    morcheeba    endless main    enrico rava    dance or die!    casey affleck    alestrom    danny elfman    unearth    charlie st. cloud    360° at the rose bowl    k3  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!