hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2007. február 22. csütörtök   12:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Idén is lesz francia filmnapok
2007. április 16-25. Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr és Kecskemét

  Idén immár tizenegyedik alkalommal, a hagyományoknak megfelelően április 16-25. között tartják a Francia Filmnapokat. Esetleg még kiegészülhet a filmnapok jelenleg tervezett programja, de az már bizonyos, hogy Budapest mellett Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Győrött és Kecskeméten nézheti meg a közönség a legfrissebb francia filmtermés legjavát.
  
  A Francia Filmnapok célja, hogy a későbbiekben, az év során, Magyarországon mozikba kerülő francia filmalkotásokból, egy premier előtti programsorozat keretében ízelítőt adjon. A rendezvény mindig az alkotók rendezők és színművészek - személyes kíséretében mutatja be a legkülönbözőbb stílusú és műfajú friss francia filmeket.
  
  2007-ben nyolc filmalkotással jelentkezik a Francia Filmnapok. A hazákban is ismert Alain Chabat látható a híres video-klipp rendező, Michel Gondry romantikus vígjátékában, Az álom tudományában, míg Catherine Deneuve játszik a Kék papagáj című drámában, és nagy várakozás előzi meg Géla Babluani alkotását, a 2006-os Sundance Fesztiválon a Legjobb Külföldi Film díját elnyert A 13-as-t. Különleges csemegének ígérkezik a Transylvania, melyben egy francia lány sorsán át az Erdélyben élő román közösség életébe is bepillantást nyerhetünk. A Majdnem bombanők című filmben négy fiatal lány a táncon át tanulja meg, mi az érzékiség és a szerelem, míg a Quelques jours en septembre című alkotás igazi sztárparádét vonultat fel: Juliette Binoche mellett John Turturro, Sara Forestier, Tom Riley és Nick Nolte alakítják a főbb szerepeket.
  
  Daniel Auteuil két filmben is főszereplő: a Topmodell a barátnőm című vígjátékban egy milliárdost alakít, aki egy szupermodellel csalja látszólag depressziós feleségét (Kristin Scott Thomas), míg a L´ Entente cordiale című akció-vígjátékban Christian Claviervel az oldalán botcsinálta titkos ügynök. A Párizs-London tengelyen mozgó filmben még John Cleese is feltűnik. Az Örökmozgó mozi a Francia Filmnapok alkalmából Daniel Auteuil retrospektív sorozatot szervez.
  
  Egy másik retrospektív programmal is kiegészül a 2007-es Francia Filmnapok programja. Azon túl, hogy Otar Iosseliani legújabb filmét, az Őszi kertek című vígjátékot is megtekintheti a közönség, a rendező korábbi alkotásaiból vetítés-sorozat látható majd a Szindbád moziban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 royal flush    the biters    blitzkrieg    eluveittie    blahalusiana    fast five    30 y    shinedown    rockpart    sonisphere    gallows    think again    smash mouth    radics béla    isis    octahed    dead poet society    goatwhore    la casa fantom    vagy     szenteleki gábor    j.j. abrams    the konstellation    sunn o)))    tintin  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!