hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2007. február 16. péntek   11:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Scorsese vs. Eastwood – a visszavágó


  Vannak visszavágók, amikre nem lehetett számítani. Két évvel ezelőtt Martin Scorsese és Clint Eastwood volt a legesélyesebb a legjobb rendező Oscar-díjára. 2005-ben az Aviátor és A millió dolláros bébi csatájából végül az utóbbi került ki győztesen.
  Csupán két év telt el, és ismét ők ketten a nagy favoritok.
  
  Scorsese A tégla című filmjéért, Eastwood pedig a Levelek Ivo Dzsimáról (Letters From Iwo Djima, hazai bemutató: március 1.) című vad háborús eposzáért: melyben a Csendes-óceán egyik legnagyobb csatáját a japánok szemszögéből, japán nyelven forgatta le. A szavazóirodák szerint ismét kettejük között fog eldőlni a nagy verseny.
  
  Eljött tehát a revans ideje.
  
   Én mindig azokkal érzek, akik nem kapják meg a díjat nyilatkozta Eastwood, akit legutóbbi filmje kapcsán elárasztottak a nemzetközi elismerések, a Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták. És úgy érzem, most Scorsese a legesélyesebb.
  Igaz, ami igaz: itt az ideje, hogy Martin Scorsese-t az Amerikai Filmakadémia is legjobb rendezőnek nyilvánítsa: eddig hétszer jelölték a díjra, és még egyszer sem kapta meg.
  
  (IC Press)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 11.
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
2024. október 12.
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Újdonság a Within Silence-től – Megérkezett a Battle Hymn zenei videója
A Van Zant testvérpár új videóval jelentkezett, ez a Speak His Name
Megjelent a Dharma Guns pörgős új kislemeze, a M.I.D.L.I.F.E. Crisis
A Noahfinnce új dallal jelentkezett: Headcase
A Pure Obsessions és a Red Nights Európát hódítja meg a „Night Trilogy” harmadik részével
A sivatag és a fjordok találkozása a shoegaze világában - megérkezett SoftSun
A Powell-Payne feléleszti az AOR-t!
Hamarosan megérkezik a Sun And Sail Club új albuma
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 brittney jones    tűzmadár    billie joe armstrong    amber smith    the 69 eyes    the mono jacks    Éli könyve    beastie boys    silverstein    pantera    jason biggs    fuck your pride    téglás zoli    protest the hero    atreyu    kukovecz gábor    élek és szeretek    bergendy    tintin    soreii és poolek    marigold hotel    dark of the moon    chalaban    abysmal dawn    vhk  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!