hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2001. július 24. kedd   14:53
nincsen hozzászólás

szerző: mily
Folytatni kell... Pál Utcai Fiúk


   Tudom, kicsi vagyok. Csak az anekdotákból ismerem a Lyukat, és sose voltam például Európa Kiadó koncerten. Az URH, a Trabant, a Bizottság, meg a többi ilyenek is kimaradtak az életemből. Csak a szalagok maradtak utánuk, meg a történetek.
   A PUF más. Tudom, kicsi vagyok, és sose ismertem az eredeti felállású zenekart, a Sportcsarnokos nagy koncerten sem voltam és egyáltalán. Még csak épp iskolába mentem, amikor a PUF-ék már megcsinálták örök dalaikat. Olyanokat, mint a Fiatal lányok, vagy a Közel az éjfél, és ha még ehhez hozzá vesszük a legutóbbi lemezről az Angyalt, akkor az már minimum olyan, mint egy Munkácsy trilógia (mármint triptichon). És akkor még itt van a Bál, meg a Másnap, meg a többi olyan szép és egyszerű dal, hogy attól sírni. Szóval a PUF az más. Mert ezek a dalok ma is azok a dalok. Ez a zenekar kicsit megmaradt. Valahogy megmaradt. Így, ahogy.
   A Szerelemharcot ismertem meg legelőszőr. Bogyi mutatta a lemezt a suliban, hogy nekem biztos tetszeni fog, az iskolarádióban adjam le az egyik számot a nagyszünetben. A Félek-et. Leadtam. Aztán nem bírtam nem hallgatni. Kívül-belül megtanultam az egész albumot. Épp tizenhat voltam. Még csak tizenhat éves, de neki már újat nem ad a világ Épp akkortájt lehetett, hogy már egy éve nem láttam Zs.-t. Elköltöztünk, ő pedig otthon maradt a régi lakótelepen. Elmúlt egy év, hogy magamra hagytál, semmit nem kértél, és semmit nem adtál Ez a dal később is előjött: Elmúlt egy év, hogy semmit sem tettem, egy kicsikét aludtam, egy kicsit szerettem az egyetemen, 19 éves koromban. Meg a Szerelemharc. Az nagyon. Ha valaha énekelhetnék színpadon, ezt énekelném. Egyszóval én az Aranyzsiráfos lemezzel kezdtem. Aztán a Tabánban volt egy koncert. Nem igazán tudtam ezeket a dolgokat, hogy akkor a Lecsó az a sztár, meg éljen, meg sikítás, meg könnybe lábadó szemek és autogramkérés és kacérkodás és gyors szaladás, hogy mögé kerüljek a büfében. Ezek sose számítottak. Mondom, nem is tudtam, mi az a PUF. Csak azt tudtam nagyon, hogy jajj de rólam szólnak a dalok.
   Ott a Tabánban ismertem meg a zenekart. Addig csak a magnóból. A gitár félredobva Lecsó vállán, nadrágja kockás, és úgy öleli a mikrofont, mintha annak énekelné az akkor még meg nem jelent legújabb lemezről: Sose hagyj el. És mindig magába kulcsolta a lábát, felhúzta térdét, és azt mondta, ezt a dalt a lányának írta, és Az égben sétálsz, mikor alszol, még senkire sem haragszol, tudom a helyem és tudom a dolgom, és nem kell már végig gondolnom, , de rajtam most már nincs hatalma, nekem nem kell már a birodalma, se hús, se kín, se szerelem, mindent te jelentesz nekem.
   Szóval ott állt ez az ember a színpadon csukott szemmel, fél lábon a mikrofont ölelve, és akkor valami derengeni kezdett mélyen a bensőmben: hogy ez az, aminek lenni kell, amikor a művész elmondja, én meg megértem, és rájöttem, hogy de jó nekem. Akkor kezdtem figyelni. És tudom, hogy elkaptam azt a dolgot. Hirtelen átéltem azt a jó pár évet, amit kihagytam, amit kihagytam a PUF-ból, és keresni-kutatni kezdtem ezt a zenekart. És előkerültek a 85-ös és 87-es demók, meg a régi képek, Anikó ébenfekete hosszú hajjal, Gyuri macisan, mint most, de hatalmas lobonccal. Előkerültek a dalszövegek, az interjúk, és lassan összeállt az egész annyira, amennyire összeállhat, és lassan az is megértetett és megbocsátatott, hogy hét évig szinte semmi, mert igaz, hogy nem a régiekkel, de a PUF az PUF maradt. Így, ahogy.
   És van, hogy ezek a dolgok akkor is eszembe jutnak, amikor mondjuk Kismaroson az EFOTT-on hajnali háromkor, kint állok a zuhogó esőben, és ronggyá ázva énekelem a dalokat, és nem érdekel semmi más, csakhogy ott vagyok, és akkor vagyok ott. Akkor, amikor a zenekar, az én zenekarom játszik. Szóval néha ilyenkor is eszembe jut, hogy ez sokat jelent, hogy ez mindent jelent. És hogy mi mindent jelenthet annak férfinak (férjnek) és annak a nőnek (asszonynak), akik egymás mellett állva a színpadon saját magukat éneklik el a közönségnek. Én nem tudom, mert kicsi vagyok, de ez olyan lehet átélni, és együtt élni át, a tapsokat, a táncokat, a fényeket, a zenét , ami csak ritkán és különleges embereknek adatik meg.
   Szóval néha eszembe jut, mondom, akár zuhoghat is. De rájövök, vagyis nemrég rájöttem, hogy becsaptak. Mert az a zenekar mindegy, hogy ki ül a dobok mögött, vagy ki pengeti a szólógitár húrjait nem zenekar. Nem úgy, hogy nem az a zenekar, hanem hogy egyáltalán nem is zenekar. És ez nem bántás, azt én nem tudnék, mert mondom, nekem ez sokat, nagyon sokat és nagyon mélyen, meg ott a szív tájékán De ez nem zenekar, mert egy zenekar együtt zenél. Nem csak egy helyen. És kommunikál. Nem csak a közönséggel, de ott fent a színpadon egymással is. Azon rég túl vagyok, hogy milyen jó lenne, ha lenne billentyű, vagy szaxofon, mert tudom, hogy pénzbe kerül, a gázsi kevés fele osztva a legjobb. És több tagnál a próbákat is ami egyébként nincs is, és ezt sem értem nehezebb összeszervezni. Rendben, legyen így. De akkor nagyon legyen így. Ne csak úgy tessék-lássék. Én tapsolok, és éljenzek, de csak akkor, ha tudom, hogy ezért csinálják. Hogy jó legyen mindenkinek. A zenekarnak és a közönségnek is. Te jó ég, miről beszélek? Érti valaki egyáltalán, mit magyarázok? Egy koncert legyen aktus. Hát erről.
   Ez a zenekar, ez a PUF viszont elveszett valahol félúton. Milyen koncertre mentem akkor múlt hétfőn a Zöldbe? Pedig annak a PUF-nak kellett lennie. Igen, egy pillanatra az is volt. Talán akkor, amikor az Első dal elkezdődött. Felkelt a nap, átölelt a fény, utolsó év, legelső reggelén. Nincs több idő, nincs több esély, folytatni kell, mielőtt végleg Arról a pillanatról beszélek, amikor az a maroknyi rajongó hangosan énekelt, és Lecsónak elcsuklott a hangja. Arról a pillanatról, amikor kicsit minden megállt, megsemmisült és újjászületett. Egyetlen pillanat volt, amikor kicsit megsejthettem megint, mi is az a PUF. Ezek a pillanatok egyre nehezebben mutatják meg magukat, a zenekar pedig, az én zenekarom, egyre nehezebben veszi észre, hogy igenis vannak még ezek a pillanatok, a végtelenek és visszahozhatatlanok. A PUF egy szerelem, ami elmúlni látszik. Szomorú és fájdalmas vergődés ez. És bocsátasson meg nekem, hogy így érzem.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bakay marci    dirkschneider    sadist    city of echoes    hátsó ajtó    skalar    the amazing spider-man    haggard    riverside    max von sydow    impro school    hangmás    vasárnapi gyerekek    vörös andrás    szabó balázs    szilvási gipsy folk band    rosa parks    S X    welicoruss    hihetetlen utazás    brian de palma    rutkai bori    chris hemswoth    európai unió    the dillinger escape plan  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!