hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2007. január 4. csütörtök   13:17
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Nem lesz többé Wan2 Fesztivál, de jön a BalaTONE
2007. július 18–22. Zánka - Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum

  Véget ér egy másfél évtizedes legenda: 2007-ben nem lesz Wan2 Fesztivál Mezőtúron. Ám az új évben új legenda születik: Zánkán, az egykori úttörőváros területén július közepén rendezik meg első alkalommal a BalaTONE fesztivált - adta hírül a szervező Delta Fest Kft., melynek nevéhez fűződik sok más mellett a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál is.
  
  A mezőtúri fesztivált rendkívül nehéz szívvel búcsúztatják a szervezők, hiszen hosszú távú terveik voltak a főként rockzenei profilú rendezvénnyel. Ám immár a harmadik helyszínt kénytelenek feladni, újabbat pedig nem találtak. Mint emlékezetes, korábban a piactéren rendezték meg a Wan2 jogelődjét, majd miután ezt kinőtték, az egykori honvéd laktanya következett, ami életveszélyesnek bizonyult. Egy kis kitérő után találtak rá a minden szempontból bevált strandra, ahol tavasszal nagyszabású fejlesztések kezdődnek: hotel és gyógyfürdőkomplexum épül a területen, ami lehetetlenné teszi a 2007-es, illetve a további lebonyolítást. Bár a helyi önkormányzat - mely mindvégig támogatta a rendezvényt - most is segítőkésznek mutatkozott, újabb alkalmas helyszínt nem találtak, így 14 év után a rajongók, a fellépők és a szervezők búcsút intenek a hangulatos észak-alföldi városnak.
  
  A BalaTONE fesztivál előkészületei már korábban elkezdődtek, ám 2007-re érett meg minden feltétele annak, hogy megvalósuljon a nyitóesemény július 18-a és 22-e között. A helyszín sokak számára ismerős, hiszen kisdiákként gyermekek százezrei töltöttek itt feledhetetlen napokat, heteket. A fesztivál jó alkalom a helyszín újrafelfedezésére, természetesen a szabadság jegyében, hiszen ezúttal a játszva tanulás helyett a zenéé, a bulizásé a főszerep. Az északi parton található Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum mintegy 209 hektáros területén számos világsztár teszi majd tiszteletét július közepén, és természetesen jelen lesznek a hazai élvonal reprezentánsai is. A zenei kínálat rendkívül gazdag lesz - ígérik a szervezők -, az igényes popzenétől a rockon keresztül az underground elektronikus tánczenéig minden műfaj legjobbjai fellépnek a BalaTONE fesztiválon. Természetesen a „játszva tanulásról” sem kell lemondani, hiszen a négy nap során pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók, különböző bemutatók várják a fesztivál vendégeit.
  
  Az idén debütáló rendezvény másik erőssége éppen a helyszín: a közelmúltban újrafelfedezett Balaton és környéke rendkívül gazdag turisztikai, kulturális és sportlehetőséget kínál a fesztiválozóknak is. Nem véletlen, hogy a rendezvény szlogenje éppen erre utal: Nyaralás megzenésítve.
  
  Az ugyancsak Delta Fest által szervezett Hegyalja Fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg 2007-ben, július 11-e és 15-e között.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Zánka

Balaton Fesztivál

 programajánló: 
2022. július 6.
Pet Shop Boys - Dreamworld - The Greatest hits live
2022. július 7.
Five Finger Death Punch + Hollywood Undead
2022. július 9.
Két hét múlva jön az Alpárfeszt – az ország legzöldebb underground kisfesztiválja
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Világpremierrel érkezik Budapestre John Malkovich
Megalakult és hiánypótló feladatot lát el a New Millennium Nemzetközi Akadémia
Minifesztivállal tér vissza a Budapest Parkba a Margaret Island
Évszázados múlt, intenzív jelen – holland kultúra Magyarországon
Baráth Emőke és az Europa Galante: igazi barokk zenei csemegével várja a nézőket a Müpa
Hetedik alkalommal rendezik meg az Echo nyári akadémiát
Kortárs művészet és tradíció találkozása Haydn elveszett koponyája körül
Szigliget várudvar – új kulturális és gasztro központ a balatonnál
Utolsó hétvégéjéhez érkezett a Generali Gyerek Sziget
Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be egy új kiállítás Budapesten
 kiemelt 
Simply Red
  
2022

Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rio    égi kávéház    shyamalan    whitesnake tribute band    the orange strips    howl    death is not glamorous    zack snyder    gothica fesztivál    kamarás iván    demjén ferenc    george w. bush    tango underground    nuclear blast    revamp    attack attack    tóth vera    halálos iramban: Ötödik sebesség    holmes    la casa fantom    vagy     the social network    kispál attila    frenk    ragadozók  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!