hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
kultúra [tánc]  2006. november 30. csütörtök   11:47
nincsen hozzászólás

szerző: Sőrés Zsolt
Fényárnyak a Company St és a Tánceánia Együttes előadásában
2006. december 1-2. 20:00. Budapest - Bakelit M. A. C. – L1 Táncművek (IX., Soroksári út 164.)

  A testre erősített fényforrások láthatóvá teszik a legkisebb mozgásokat és megmozdítják a teret. A mozgó fényforrásban a nyugalom árnytánc lesz. Játszunk a fénnyel, a fény játszik velünk. Minden mozdul, kívül, belül, szabadon.
  
  A Tánceánia Együttes 2002-ben alakult meg, halmozottan sérült, beszédképtelen fiatalokkal folytatot többéves terápiás műhelymunka eredményeként. Az együttes azóta számos nagy visszhangot kiváltó nyilvános kortárs táncszínházi előadást hozott létre.
  
  Az együttes munkájában a sérültek mellett olyan ismert kortárs táncművészek és terápiás szakemberek vesznek részt, akiket érdekel a sérült embereket elszigetelő társadalmi korlátok lebontása és a velük való közvetlen emberi, művészi találkozás. Ezek a fellépések amellett, hogy mérföldkövek a résztvevők fizikai és szellemi kibontakozásában, egyúttal óriási jelentőségűek a sérültekről alkotott társadalmi kép, a sérülteket kirekesztő szociális kultúra átformálásában is.
  
  Ötlet/rendezés: Gál Eszter Company ST
  Zene: Sőrés Zsolt
  Fény: Bánki Gabriella
  
  Előadók: Bóta Ildikó, Bruckner Csaba, Daróczi Katalin, Eötvös Judit, Fehér Ferenc Richárd, Gál Eszter, Kálmán Ferenc, Korponay Bereniké, Potoczky Gábor, Puskássy Márk, Sáfrány Kinga, Sellyei Péter, Szilágyi Enikő, Vadász József, Sőrés Zsolt, Anton Gribunov
  
  A Bakelit M. A. C. L1 Táncművek (az egykori Hazai Fésűs Fonó gyárterületén) megközelíthető a Boráros térről a fekete 23-as busszal (Szabadkai úti megálló). A gyártelepen az eligazodást táblák segítik.
  
  Jegyrendelés és információ:
  06-1-358-1005 vagy 06-1-358-1006



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

L1

Artman

 programajánló: 
2025. február 11.
Pörgős rock-diszkót hoz Budapestre a Royal Republic
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 17.
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
“Mozarttal segíteni lehet a világon”
A Zongora – Bogányi Gergely estje
Kamarazene és békebeli szalonhangulat a II. FAB Winterfesten
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nightmare    heidrik    wien    zsákbamacska    born again    emi    bathory    logan lerman    anna& the barbies    horibillies    the rev    kosztolányi dezső    bandanas    thom yorke    csak kép    chaoswave    barack obama    cannes    chopin    arsis    nick mccarthy    bookmarks    1g records    jahoda réka    burden  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!