beszámoló [koncert]  2006. október 20. péntek   12:41

nincsen hozzászólás

  Cseppet sem véletlen a következő ritkaságok egybeesése: (egy) Kiss Forever Band vasárnap a csordultig telt Wigwamban, és Magyarországon a W.A.S.P. A Fehér Angolszász Protestánsok gyülekezete, a világ egyik Kiss Forever Bandje ugyanis először járt hazánkban október 8-án, amely vasárnapra esett, amikor is nem szokott telt ház lenni a Fehérvári úti rockgyarmaton. Kár, hogy ezzel szinte minden érdekességet el is mondtam a koncertről.
  
  Mert az már inkább csak puszta tény, hogy elmaradt a House Of Games, az meg egyenesen dühítő, hogy helyettük kínzóan sokáig csak színpadszerelés és DVD-nézés volt a bemelegítő attrakció.
  
  Sebaj, a Doors-féle The Enddel ennek is vége lett, majd az egybefűzött On Your Knees, Hate To Love Me, és L.O.V.E. Machine dalokkal kezdetét vette a röpke hetven-nyolcvanpercnyi tisztelgés a Kiss előtt. Tanulságként annyit sikerült levonnom, hogy ha Gene Simmonsék coitusokhoz írták a zenéjüket, akkor a W.A.S.P. minden nemi erőszak örök háttérmuzsikáját írta meg. És természetesen a Közel-Keleti háborúkon elkövetett mészárlásokét is, de ezt már nem én találtam ki, hanem maga Blackie Lawless, aki erre még büszke is. Annyira, hogy gitárján az amerikai bombázóktól kölcsönvett szlogennel Death From Above- jelzi, hogy ő bizony tudja, mitől döglik a légy. És az ember.
  
  Mindkét tézist igazolja, hogy a sminkkel kigyúrt Liz Taylorként, smink nélkül kiöregedett musicalszínészként festő frontember vezette társulat kivétel nélkül bicepszből feszített rá a hangszerére, legyen szó akár a vitaminhiányos Conannak tűnő basszusgitárosról, vagy akár a Karl Logan paródiájának festő, kólásüveg-vállú gitárosról, akinek néhány szóló alatt rózsaüvegszerűen világított a gitárja. Egyikük egyébként a szökni vágyó hevederével vívott közelharcot, másikuk a zenével. A legnagyobb csata azonban épp a közönség ellen folyt, hiszen aki csak a gondolatbűnt követte el, hogy felkapaszkodik a pódiumra, vagy megérinti, lefotózza, vagy letelefonozza Bush Kleopátrájának lényét, kontroll-ládáját, leginkább horror-mászókának tűnő mikrofonállványát, vagy az ahhoz okvetlenül szükséges sámlit, hát arra roadok az egri asszonyok tűzrőlpattantságával, és a CIA szigorával csaptak le.
  
  A Kiss éltetését bizony semmi sem zavarhatta meg, maximum, ha eljátszották volna a Rubbermant, ami ugye a Black Sabbath előtt hajbókol a Supernaut riffjének eltulajdonításával, de ez most mellékes. De Budapest Rock City beérte az abszolút közönség-kedvencnek számító Wild Childdal, a sampler-kenhensleyvel ellátott The Headless Childrennel, vagy az élőben unikumnak számító, de itt Hubertusként sem szóló Widowmakerrel, amely csak még jobban kiemelte, hogy a W.A.S.P. nem volt éppen V.S.O.P formában. Mindenesetre az I Wanna Be Somebodyval jelezték, hogy valakik azért akarnak lenni, a The Idolban még azt is közölték, hogy micsodák. A megjelenteknek mindenesetre ez maga volt az Arena Of Pleasure, azonban a Chainsaw Charlie-val és a mottóértékű Blind in Texasszal véget ért a móka aznapra, zárult Blackie mókatára.
  
  Gene, Paul, Pete, Ace, George, Blackie, s valahány név a naptárba, visszajövünk nemsokára, a viszontlátásra. Mondták, és úgy hagyták itt Budapestet, mint annak idején az Apache helikopterek Vietnámot.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: