hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2006. október 18. szerda   14:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Irons sárkányos álma


  Az álmok teljesülnek. Csak nem úgy, és nem akkor. Jeremy Irons például, saját bevallása szerint nagyon szeretett volna játszani A Gyűrűk Ura-trilógiában. A rendező, Peter Jackson szívesen is látta volna filmjében, de aztán nem talál számára megfelelő szerepet, amikor pedig mégis szüksége lett volna Ironsra, ő épp egy másik filmet forgatott.
  
  Tényleg bosszantott, hogy kimaradtam belőle nyilatkozta a színész. Jó játék lett volna, és itt még azzal sem vigasztalhatom magam, hogy majd a folytatásba hátha bekerülök.
  
  Így történt, hogy amikor az Eragon (hazai bemutató: december 14.) producerei felkeresték, gondolkodás nélkül igent mondott a varázsló szerepére.
  
  Az Eragon-ban minden benne van, ami A Gyűrűk Urá-t olyan széppé tette mondta az Oscar-díjas színész. sárkányok, mesebirodalmak, furcsa hadseregek. Varázslót játszhatok, és még olyan borzasztó nagy szakállat sem kell ragasztanom hozzá: szóval, részemről ezt úgy veszem, hogy egy régi álmom valóra vált.
  
  (IC Press)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Intercom

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 alíz csodaországban    new roses    arkan    the clash of the titans    katatonia    engel    salt    crown the lost    the kolin    municipal waste    sonic syndicate    skip the use    gyilkos természet    pomogácsok brutal monsters    kobalov    heaven and hell    deftones    bilocate    metallica    hazai termék    jay chou    ronnie james dio    geoff tate    core leoni    after crying  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!