hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2006. október 16. hétfő   10:43
nincsen hozzászólás

szerző: E.E
Dream Theater: Score
Rhino / Warner

  Terjedelméhez méltó módon nem egy röpke recenzióval, hanem egy tolsztoji méreteket öltő regényciklussal kellene megemlékezni erről a tripla Dream Theater-koncertlemezről, de hát az eddig megjelent Dream Theater-koncertlemezekről született recenziók már úgy is kitesznek egy ilyen méretű iromány-folyományt, úgyhogy aki ilyet akar olvasni, az gyűjtse egybe mindet. Én meg a saját megállapításomat felhatalmazásnak tekintve nem szaporítom a szót, annál is inkább, mivel nem lehet sok minden mást elmondani erről a lemezről, mint akármelyik korábbi Dream Theater-koncertanyagról. Ugyanis semmivel nem különb azoknál.
  
  El is érkeztünk a gyenge ponthoz, mert lehetne különb elvégre a három lemez kétharmadában a csapat húsz éves jubileumát ünneplő turné zárását ünneplendő egy szimfonikus zenekar szereplésével zajlik a műsor. Csak hát a szimfonikus zenekar nem csinál semmit, a Six Degrees of Inner Turbulence intróját leszámítva. Persze nem kizárt az sem, hogy csinált valami mást is, csak a hangmérnöknek nem tetszett a dolog, és jól lekeverte, de akkor meg tartok tőle, hogy neki volt igaza.
  
  Viszont annak nincs igaza, aki azt mondja, hogy emiatt már nem is érdemes megvenni ezt a lemezt - mert ez ugye semmivel nem különb, mint bármelyik elődje. Ez pedig azt is jelenti, hogy szinte kizárólag koncertalbumon soha nem hallott dalok vannak rajta (köztük két eddig stúdiólemezen sem hallott is, na meg a már említett, csaknem egy teljes korongot kitevő Six Degrees of Inner Turbulence, sőt az Octavarium is). És azt is, hogy a zenekar úgy zenél, ahogy ahhoz kell zenélni, hogy azzal el lehessen adni egy koncertlemezt. Akár még úgy is, hogy volt előtte már négy másik a zenekar életművében, ami korongokban számolva eleve kilencet jelent.
  
  Hát most akkor van belőle korongokban számolva tizenkettő. Érdemes, hogy az ember polcán is legyen. Persze csak addig, amíg nem adódik lehetőség, hogy tizenötre bővítsünk. Vagy a tendenciákat nézve tizenhatra.
  
  CD 1
  
  1. The Root Of All Evil
  2. I Walk Beside You
  3. Another Won
  4. Afterlife
  5. Under A Glass Moon
  6. Innocence Faded
  7. Raise The Knife
  8. The Spirit Carries On
  
  CD 2
  
  1. Six Degrees of Inner Turbulence
  2. Vacant
  3. The Answer Lies Within
  4. Sacrificed Sons
  
  CD 3
  
  1. Octavarium
  2. Metropolis



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Dream Theater

Warner

 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Sabaton: The Last Stand
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 carpathian forest    gwyneth paltrow    kontroll csoport    beyond    jon hamm    mayhem    alex chilton    kerekes band    aborym    jackson browne    royal flush    helena bonham carter    quimby    gyöngyössy bence    mick jagger    mel gibson    dagoba    dark tranquillity    secret chiefs 3     impericon never say die tour    sadist    cameron    nirvana    rod stewart    szegedi ifjúsági napok  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!