hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2006. szeptember 8. péntek   16:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Közkívánatra újra „originál Kispál” az A38-on


  Szeptember 10-én az A38 hajón koncertezik az eredeti Kispál és a Borz Budapesten utoljára.
  
  Szeptember második hétvégéjén ismét hajóra száll a Kispál Originál. A 19 évvel ezelőtti eredeti felállásban újra bemutatkozó Kispál és a Borz augusztus utolsó napján teltházas koncertet adott, amire sokan nem jutottak be. A zenekar ezért úgy döntött, hogy ráadásként, a nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel - Budapesten még egyszer és egyben utoljára - az eredeti trió (egyes számokban Ózdi Rezsővel kiegészülve) eljátssza az első négy lemez legjobb számait.
  
  Ezután már csak Pécsen láthatja a közönség ezt a - Brautigam Gábor (dob), Kispál András (gitár), Lovasi András (basszus, ének) - formációt. Szeptember 21-én pótolja a zenekar azt a koncertet, amit néhány héttel korábban a rendőrség a pécsi Hullámfürdőben betiltatott.
  
  Ezt követően a zenekar stúdióba vonul és majd csak november közepén kezd bele egy országos Csöndes-ülős turnéba, ami december végéig fog tartani.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
Az avant-garde/jazzcore legenda, a ZU elveszett 1996-os demója előkerült!
Szemedből - A Pulse. merész hangzásvilága a traumafeldolgozás tükrében
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 slamo    megadeth    brittney jones    falka    tius norma    firkin    overcast    brendan perry    youth violence    tom hardy    bridge & tunnel    korn    baobinga    voltfolió    méhes marietta    angerseed    gyalázat    trouble    deranged    alex kapranos    therapy?    jack black    titanic 3d    waking up    depp  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!