beszámoló [buli]  2001. március 1. csütörtök   17:56

nincsen hozzászólás

   Balaton: nekem béke. Túllátok a pénzesállat csürhén, a sárgafejű turistákon, akik napfürdőt vesznek a sarki szoláriumba és eladják a parton palacsintáért. A déli partról (csupasztestű, szemérmetlen fenyőfák üdvözölnek) érkezem Keszthelyre, ismerős utcák, kertek, valahol itt, az állomás mellett van az a galéria, a kertgaléria, ahol apró szökőkutat őriz a kerti törpe, de nem az a földöntúli félelmetes piros sapkás, hanem a bölcs és kedves száz éves apó. Moha, gyökerek, gallyak, sziklák, vadregény.
   Kicsit hideg van, nyisson már a klub! Többen is helyre igazítottak már: a kastélynál balra majdnem a sarkon a hotel mellett. Igen, itt vagyok már, romos épület, bedúcolt ablakok, festett üveg, rozzant ajtó régi plakátokkal, reggel nyolcig nyitva. 512. Hatkor nyit, már ha egyáltalán működik itt valami. Az már csak fél óra. Még jó, mert már átfagytam teljesen.
  
   Öt negyvenkor kisebb társaság verődik össze az ajtó előtt, ez megnyugtat, valóban él ez a klub. Vékony lépcső felfelé (a zenekar road-ja nem épp kedves szavakkal fogadja a tényt), félhomály, aztán hodály, sörpadok, csapok, biliárd, csocsó, poszterek a falon, meg az öttizenkettő, grafika: út vezet a messzeségbe, kétoldalt mező. Mennék én is, el, a messzeségbe, vágtatnék el fele a naplementébe, de még ezt az estét itt töltöm. Kell nekem ez az este.
   Kellemes társalgásba keveredem a csapossal a pultnál, meséli, már járt itt a Tankcsapda is hogy a fenébe fértek itt el, igaz, ők csak hárman vannak, mégis, mintha testesebben, mozgékonyabban foglalnák el a teret, ahol fellépnek, mármint a Kispálhoz képest. Ez még hagyján, de a közönség hogy férhetett a bőrében el: még kilenc sincs és az ajtónál is tömörülnek-tolonganak a rajongók, mi lehetett a Tankcsapdán?
  
   Másfél éve nyitott a klub. Azóta sem találták ki a szervezők, hogy mit is jelent az öttizenkettő. Talán semmit. Talán mindent. Volt egy ötletem, de annyira rossz volt, hogy inkább le sem írom. Mindenki találgat (találgatott), de nem is ez fontos. Hanem, hogy van ilyen. Van ilyen hely, ahol szülinapot lehet ünnepelni, unicummal koccintani, hajnalig táncolni (még ha mp3 trekkekre is), hogy van ilyen hely, ahol füst és büfi szag, hogy van ilyen hely, ahol a színpad mögötti öltöző vérvörös fala is emléket hagy (fog, de már egy mosástól kijön), hogy van ilyen hely, ahol nem kell hajnalig várni, hogy kedveskedjenek a fiatal lányoknak a fiatal srácok, ahol ott hagyhatod a kabátod, hátizsákod az első sarokban, mert biztos, hogy egy rövid büfébeli sorbanállás után is megtalálod a holmidat (nincs ruhatár). Végre a Balaton mellé is szervezhetnek bulikat a népművelők, s talán előbújnak rejtekükből azok az arcok, akik jó zenére, jó hangulatban, kedvesen tudnak berúgni, és nem discoba mennek a jól nevelt fogyasztói társadalom tagjaként berúgni. Nekem most már van ilyen hely kedvenc tavam mellett is. Az Öttizenkettő. A koncert is jó volt, még ablakot is nyithattunk a hátsó traktusban, szellőztünk kicsit.
  
   Ui.: Majdnem elfelejtettem: Kajszi, és Levente! Köszönet a kávéért.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: