szerző: RossikaDarkest Hour, Cephalic Carnage, Dead To Fall, Parkway Drive, Bury Our Own 2006. június 13., Budapest-Kultiplex
A többség talán már hozzászokott, hogy nem telhet el úgy év, hogy ne látogasson Budapestre az amerikai Darkest Hour. Az idei koncertre június közepén került sor, amelyen több tengerentúli és hazai banda is megmutatta magát, igaz az időpont Brazil-Horvát világbajnoki mérkőzés valamint a maratoni zenekar felhozatal nem tűnt túl szerencsésnek a rendezők részéről.
A magyar death brigád a Gutted fellépése túl korai volt nekem, így a búcsúzó Bury Our Own szereplését vehettem csak szemügyre. A búcsú reméljük nem végleges, mindössze annyi történt, hogy a zenekar tagjai hazaköltöztek az Egyesült Államokba, így egy ideig biztosan ez volt utolsó budapesti fellépésük. Természetesen méltó búcsút vehettünk Stephen-éktől, nagyon pörögtek, remekül ültek a témák, s sokaknak látszott az arcán, hogy igazi felüdülést nyújtott a metalcore mezsgyéjén utazó együttes játéka. A Breathe In Dirt az a dal amit kiemelnék a többi közül, itt ugyanis a dallamos részek és a gyorsabb hardcore-os betétek harmonikusan megférnek egymás mellett, a váltások fejedelmi módon kezeltek, s talán ez a dal a leginkább BOO-os. Aki még nem hallotta őket, azoknak a mellékelt linket ajánlom a figyelmébe.
A következő fellépő az az ausztrál Parkway Drive volt, akik az utolsó pillanatban pottyantak a fellépők közé. A kontinensnyi ország vezető hardcore bandája technikás, és durva zenéjével hódít, s a tagok fiatal kora ellenére nagyon jó koncert zenekarnak számít. Zenéjük leginkább egyfajta Hatebreed-Slayer mixnek nevezhető, helyenként apró hörgésekkel megspékelve. Rendkívül élvezetes produkcióval rukkoltak elő, s nem mellékesen hallgatható is volt zenéjük nem úgy mint a következő együtteseknek.
Elnézést a rajongóktól de a Cephalic Carnage és a Dead To Fall nem ragadott magával. Az első brutális grind/death zenéjével néhol már-már a nevetségesség határát súrolta, míg a másik kissé unalmas metal produkciójával messze elmaradt a focimeccs színvonalától. A hőmérsékleti erőpróbáról nem is beszélve, szóval inkább erőgyűjtésre használtam fel a DH-ig hátralevő időt.
A Darkest Hour viszont hengerelt. Igaz hallottam negatív megnyilvánulást is az amerikaiak teljesítményéről, de úgy gondolom az évenkénti egy koncert mindenkinek biztosítja a lehetőséget, hogy megismerje, majd esetleg kihagyja a fellépésüket, ha meg eljött akkor inkább tartsa magában a nevetséges véleményét. Úgy gondolom a DH szinte egyedüli módon folyamatosan bizonyítja, hogy a zenének élés, a zenében meglelt öröm nem halt meg, vannak még olyan bandák akik érzik a muzsikát és imádják művelni azt. Öröm látni, hogy meg akarják mutatni mindazt amit az elmúlt években magukra szedtek s itt nem a hájra gondolok, bár Ryan a pocakján kívül mást is megmutatott aznap este nekünk s nem kényszerből tolják le a dalokat, hanem az élmény nyújtása az elsődleges számukra. Sok együttes szokta mondani, hogy Budapest a kedvenc helye, és hogy milyen jó közönség vagyunk, de a sok közül kevésnek hihetjük ezt el. A virginiaiaknak azonban még azt is elhiszem, hogy a világ számukra három legkedvesebb helye között Washington DC mellett ott van Budapest is.
S a zene? Hihetetlen. Akik olyan dalokra képesek, mint az új With A Thousand Words To Say But One, vagy a régebbi himnuszok a The Sadist Nation vagy éppen a For The Soul Of The Savior, valamint a Dawncore Split-ről, a With Friends Like These remeke, azokat nem lehet elégszer dicsérni. Ezek a zenészek profik, s azt hiszem ezt tudják is magukról, de ennek ellenére élvezik az életet és nem hunyászkodtak be a pénznek és a multiknak. Alkotnak legnagyobb örömünkre s reméljük jönnek még hozzánk talán még idén.
Eltekintve attól az apróságtól, hogy a hat zenekaros erőpróba még egy ilyen kellemesen fülledt nyári napon is meglehetősen veszélyes húzás, s hogy a fellépők stílusa jelentős eltéréseket mutatott, a Darkest Hour pazar koncertje élvezetessé varázsolta az estét, még akkor is ha tudjuk, hogy a brazilok nyerték az esti meccset.
17:18
