hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2000. augusztus 17. csütörtök   17:57
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Minden egyformán popzene


   1991 március 15, Hősök tere, dísztribün. Feró által rendezett rock-tüntetés azon okból, hogy a Magyar Televízióban (akkor még csak MTV1, MTV2 volt hivatalosan, a kábelek abban az időben kezdtek terjeszkedni) adjanak magyar zenéket is, ne csak az, akkor még ingyen megkapott külföldit. Ott láttam másodszor a Kispált (először egy évvel korábban a FIDESZ kampányzáró buliján), Beatrice, Aurora. S egyéb rockzenekarok mellett fellépett a magyar Madonna: Zoltán Erika, a Neotonos Csepregi Éva, Bródy János, akik meg is kapták a rockerektől a maguk füttykoncertjét, hiszen ők voltak a TV-ben, s nem volt rájuk kíváncsi ez a közönség. Így történhetett, hogy a nemzet csótánya kijött a színpadra, s kérte a nagyérdeműt, hogy a következő két lányt ne hurrogják le, hiszen egy célért küzd ma a magyar pop-társadalom. Milyen szépen hangozna, hogy mély csend, s feszült izgatottság szállt a Felvonulási térre, de inkább csak kíváncsiság..., s ekkor megjelent a Pa-Dö-Dö, akiket egekig zúgó taps fogadott, hiába, ez a közönség is szeret lágyabb zenéket.
  
   S hová jutottunk ma? Akiket ott kifütyültek, azokról kiderült, hogy még az igényes zenét játszottak, bár a kor igényeinek, divatjának megfelelve, ma meg itt vannak a tucat-fiuk, skatulya-lányok a tinédzserek butítására. Szintén egy kor igénye, de inkább a pénztárcákra hajt, mint az igényes zenére. Egyik kereskedelmi adónk elvitte az egyik fiúzenekar egy tagját 14 éves lánykarajongójához, aki fel sem ismerte élőben, nem hogy szerelmét vallotta volna meg neki. Öröm számomra ilyen időkben kikapcsolódás céljából könnyű zeneként a rádióból valami különleges hangot, előadót hallani akár kül-, akár belföldről. Aqua, Basszus Szabi, Roy és Ádám Nem arra gondolok ilyenkor, hogy meghallom, s rohanok megvenni a legújabb CD-jüket (bár miért ne) .. de néha valami más, nem a megszokott tucatáru. Nem az a jó mikor egy számról öt másik jut az eszembe. - Hmmm, valahonnan ismerős ez a dallam.
   S miért írtam ezt??? Többen játszotok zenét - nehogy tucat legyetek. Vagy fanatikus rajongók vagytok? Azért más zenéje is lehet jó, s vigyázzatok, nehogy csalódás érjen. (mint a tinicsajszit a VIP petijével (ha így hívják egyáltalán)). A legfontosabbat el ne feledjem, nem kell titokban hallgatni, s szeretni ezeket, s még a legkommerszebb zenén is lehet jókat röhögni egy kis itóka mellett, s majd úgy jártsz, mint én, hogy folyamatosan lebukok, de egy idő után már nem egyedül énekelek, valaki kisegít, ha van egy kis elakadás. Vagy Te csak kedvencedet tudod dudolgatni? Ha van kedvetek, nyithatunk erről egy topicot a Fórumban, élénküljön már fel az a rész is .



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szárnykészítő: Kő Pál szobrászművész kiállítása
Harmadik alkalommal rendezik meg a Kandela fesztivált - Kandela 2025 - Kertek alatti kultúra, azaz egy falu másképp, más fényben!
Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
Nagy sikerrel ért véget a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny – íme a díjazottak
Meybahar est - feat. Efrén López, Yasamin Shahhosseini, Ruven Ruppik trio
Szerezd meg a XX. század legnagyszerűbb plakátművészeinek alkotásait!
Bakelit, zene, dizájn: így szól a Tipton Sound Saucer
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nuclear blast    no strings    a dog called ego    inhale me    our last night    those whom the gods detest    subways    shia laboeuf    hellyeah    liam gallagher    johnny roger    the edge    leander    the bouncing souls    mustasch    anaal nathrakh    eluveitie    beholder    mátyás attila    eredet    fabricius anna    cult of luna    carnation    arkan    king diamond  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!