hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
magazin [blog]  2000. május 15. hétfő   16:21
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Már tudjuk mit tettünk mi az idén nyáron
De mi történt a magyar filmgyártásban?

   A pletykák szerint Tímár Péter új, zenés filmet rendez Csiszár Jenő főszereplésével, Vakvágány címmel, kiöregedett rockzenészekről (az író megjegyzése: a magyar popbiznisz nagyjából ilyen emberek vezetéséből áll, s még mindig ők irányítanak). T.P. eddigi zenés filmjei mindig újat nyújtottak a mozinézőknek.
  
   1987-ben a Moziklip a magyar zenepiacon még nem használt klipekből rendez egy egész estényi gyűjteményt egy meglepő előadói felvonultatással. Zorán, Katona Klári mellett szerepel Laár András, Sziámi, Königh Péter. A film talán ma már kevésbé ismert, de aki látta, az kultuszfilmként tekint rá.., sok mai kliprendező meg tanulhatna belőle. Ahogy forradalmat teremtett a ´90-es évek végi magyar filmgyártásban a Csinibaba, ami sikerének többek közt a Kispálék is köszönhetik országos, nem csak fiatalok közti ismertségüket, sikerüket.
   Koltai Róbert is új történetet vetetett fel az operatőrjeivel, mit ad isten, egy gyerekkori élmény, történetesen egy pofon alapján. Majd meglátjuk, mekkorát csattan.
  
   Hosszú várakozás után elkészül a magyar Piedone negyedik része is, a nyáron leforgatták a Balaton partján Ötvös Csöpi, s Kardos doktor legújabb nyomozását. Egy rész erejéig a Kern - Bujtor páros megint szétveri a magyar tenger környékét, majd belevitorláznak a naplementébe.
   Cseh Tamás szövegírója, többek között a Turné forgatókönyvírója, Bereményi Géza is forgatott a nyáron. Széchenyi István életét filmesítette meg, többek között egyik kedvenc zalaegerszegi színészünk, Kiss Ernő (Pumukli) szereplésével.
  
   S a végére egy film - előre tervezett - elamerikanizálódásáról is beszélnünk kell. Az Európa expressz filmsorozat lesz, egyelőre 6 résszel, Xantus Barbara és Rékasi Károly főszereplésével. Ennyit arról, amit a magyar filmgyártásról tudok jelenleg..., remélhetőleg fejlődik, s leszünk még oly sikeresek, mint a francia filmesek a világban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 paganza    69 eyes    sin of god    antalgia    botanica    dumaszínház    mole listenig pearls    blended brew    óriásgonzó    vörös andrás    woven hand    kiss erzsi    dance or die!!!    jack    piggy d    isomnium    another dawn comes    dawnstar    death is not glamorous    damnon albarn    moonspell    jaya the cat    counterparts    johnny knoxville    k.i.z.  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!