kultúra [vers]  2001. március 23. péntek   16:44

nincsen hozzászólás

  Nyugodt ez a pillanat,
  Hűvös fák emelkednek fölém,
  Fekszem az avarban,
  S rám néz az ég azzal a kék szemével.
  
  Nyugodt ez a pillanat,
  Nem harcol ma a szívem,
  Csak dobog csöndben,
  Mert Te mellettem állsz.
  
  Édes ez a perc,
  Méhek szállnak a légben,
  Sétálok a réten,
  S Te testedből kinyíló virággal kínálsz.
  
  Szelíd az érintésed,
  Ahogy tarka ruháddal betakarsz,
  Megbabonáz egyedüli szépséged,
  Arany búzaföld koronázza fejed.
  
  Nyugodt ez a pillanat,
  Homlokodon pipacsok nyílnak ki szépen,
  Medúzák és polipok bújnak meg
  Mélyzöld szemeidben.
  
  Nyugodt ez a pillanat,
  Én hagyom, hogy az legyen,
  Erős vagy és hatalmas,
  Mégis féltelek...
  
  Feszülve lógok rajtad,
  Fejem az űrben,
  Magad vagy az élet,
  És én gyermeked vagyok.
  
  Már megbomlott természeted rendje,
  Ahogy a szó versemben
  Nevem az ember,
  Ék lehetnék testeden.
  
  Te szültél ide,
  Hát vedd el a játékom,
  És nevelj életre engem!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: