szerző: AndrásJonathan Miller: Stripped: Depeche Mode ShowTime Budapest
Stripped című könyvével Jonathan Miller (legalábbis saját elmondása szerint) levetkőztette a Depeche Mode-ot, az együttes néhány rajongóját pedig (legalábbis saját elmondásuk szerint) kivetkőztette önmagából. Ez már csak azért is meglepő, mert a szerző (legalábbis eme műve alapján) egyáltalán nem azon médiahiénák közé látszik tartozni, akik mindent bő szafttal óhajtanak tálalni, sőt, úgy néz ki, hogy különösebben még csak csámcsogni sem szeret. Igaz, ami igaz, úgy tűnik, hogy mindemellett a cukormázat se nagyon preferálja, ennél fogva könyve sem azoknak nem szól, akik a fejüket csóválják a Depeche Mode láttán-hallatán, sem azoknak, akik a farkukat. Egészen meglepő módon alighanem azoknak íródott ez a biográfia, akik rajongásuk vehemenciájától függetlenül kíváncsiak a Depeche Mode történetére. Beleértve ebbe azt is, hogy milyen változatos, mégis megdöbbentően egyenletes színvonalú zenét produkál ez a brit csapat röpke negyedszázada, és azt is, hogy a tagok ezzel együtt is szoktak kócosan és másnaposan ébredni, hibáztak már nagyokat és mondanak egymásra csúnyákat, olykor-olykor meg sem játszva az angyalt.
Az mondjuk nem biztos, hogy a zenekar történetébe feltétlenül bele kellett érteni azt is, hogy mikor milyen szintiket, sequencereket és egyéb kütyüket használtak a tagok (az első fejezetek meghatározó témája ez), de annyira biztos jók az ezt feszegető mondatok, hogy mosolyt csaljanak az átlagolvasó arcára, és nyilván akadnak néhány tucatnyian olyanok is, akiket tényleg érdekel az ilyesmi. (Tegyünk egy próbát: Andy Fletcher Source-ra váltott, egy drága, 945 fontos, duál VCO-s, programozható, analóg monofonikus, 16 memóriás szintetizátorra, mely a hagyományos gombok és tolópotméterek helyett elsőként alkalmazott digitális paraméteres vezérlést. Nos?) Az igazsághoz azért mindenesetre hozzátartozik, hogy amiként halad előre a banda története, úgy fogynak az ilyen és effajta megállapítások igaz, minden más is, ugyanis a szerző sajnos egyre jobban spórol a nyersanyaggal, ahogy a könyv elején az alapokig visszabontva előttünk álló Depeche Mode-monstrumot felépíti, vagyis az egyes korszakok tárgyalása kronologikus sorrendben egyre rövidebb. Valóban nincs tehát híján a hibáknak a könyv (elég gyenge lábakon áll például Miller azon érve is, hogy az első DM-album után kilépett Vince Clark karrierje, azaz főként az Erasure története szerves része a Mode-sztorinak), de a közel ötszáz oldalas terjedelem javarészt azért még így sem papír- és nyomdafesték-pazarlás.
Elvégre mégiscsak az a zenekar a történet tárgya, amelyik az első lemez után elvesztette addigi elsőszámú dalszerzőjét, aztán egy évtizeddel később a hangszerelési zsenijét is, a három mindvégig kitartó alapító tagja közül pedig az egyik zeneileg bevallottan (legalább) félanalfabéta, a másiknak meg huszonöt évet kellett várni rá, hogy dalt írhasson és közben mégis egy negyedszázadon keresztül folyamatosan egyedülállót és maradandót alkottak így együtt. Méghozzá messze nem egyhelyben toporogva, hanem folyton előre haladva: ártatlanul mosolygó, divat- és szintirajongó tinibandaként, az indusztriállal flörtölő fiatal zenekarként, az elektronikus és úgy általában az egész popzene sztárjaként, a kilátástalan válság kellős közepén a rock bűvöletében, és még azon túl is. Egyszóval a történet tényleg lélegzetelállító ilyen magas labdát azért mégiscsak nehéz nem eltrafálni, de a szerzőnek viszonylag elegánsan még lecsapni is sikerül. Aki saját Jézusaként tekint Dave Gahanre, annak persze nyilván olyan ez a biográfia, mint teológusnak egy Rodney Howard-Browne-könyv, aki viszont egyszerűen csak egy piszok jó bandának tartja a Depeche Mode-ot, az az elolvasása után valószínűleg közelebb fogja érezni magát ahhoz, hogy megértse a nagy rejtélyt. A zenészeket és más illetékeseket megszólaltató korabeli interjú-, illetve kritikarészletekkel sűrűn tűzdelt szöveg tükrében logikus folyamattá rendeződik a Depeche Mode (zenei) fejlődése. Feltárul az egyes albumok születésének háttere, szó kerül a turnékról, a színpadképekről, az image alakulásáról, a tagság mindenkori viszonyáról, a jelentős eseményekről úgyhogy talán még a jól ismert albumok is némileg újszerűen tudnak csengeni az olvasottak fényében.
Márpedig egy olyan könyvtől, ami lényegében a csapat megkerülésével, a zenészek külön e célból történt megkeresése és megszólaltatása nélkül jött létre, ez azért egyáltalán nem kevés. Két hazai Depeche Mode-koncert között félúton pedig még külön is jól jön.
10:26
