hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2006. március 16. csütörtök   10:37
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
XXV. Győri Alter Party: Kispál a PÁGISZ-ban
2006. március 17. péntek, Győr - PÁGISZ és ÁMK

  A zenekar több mint másfél évtizede áll a hazai alternatív zenei élet középpontjában, bár ők azt mondják, nem ők tehetnek róla, hogy Magyarországon az igényes popzenét nevezik alternatívnak. A Kispál és a Borz zenéje, Lovasi András eredeti dalszövegei stílust teremtettek, amelyen közben már egy újabb zenészgeneráció nőtt fel. A médiában való mellőzöttségük ellenére az ország egyik legnépszerűbb koncertzenekara, de visszatérő vendégek pl. Erdélyben is, miközben minden lemezükkel meglepik a rajongókat és a szakmát egyaránt. Legutóbbi Én, Szeretlek, Téged c. albumuk is több újdonsággal is szolgált. Nemcsak különleges kivitelezésű, füzetes borítója egyedülálló, hanem születésének körülményei is. Eddigi lemezeikkel ellentétben ugyanis ez nem igazi stúdióban készült. Üres nyaralókban, koncertek előtt után a helyszíneken, valamint Pécs mellett, Patacson található próbahelyükön, saját eszközeikkel rögzítették a felvételeket. Ezzel talán először Magyarországon ők adtak ki olyan albumot, amely otthoni körülmények között készült, és nem tartalmaz máshonnan vett hangmintát. A lemez slágere a Csiga c. dal és a hozzá készült videoklip, amit ha ügyesek vagyunk elcsíphetünk a tévében. Lovasi főszereplésével elkészült a Sztornó c. játékfilm forgatása, amit februárban a 37. Magyar Filmszemlén mutattak be. Az előzenekar a Kaukázus lesz, akiknek lendületes, ugyanakkor társadalomkritikus szöveget rejtő, elektrojazzel felütött alterock zenéjét már hallhatta a PÁGISZ közönsége a novemberi Tehetségbemutató fesztiválon is.
  
  A PÁGISZ és ÁMK-ban március 17-én pénteken este hatkor Grünwalsky Ferenc: Visszatérés c. filmjével nyitják a XXV. Győri Alter Party-t, nyolctól a vendég Kaukázus, majd a Kispál és a Borz koncertje következik, végül alterdisco zárja az estet éjjel 2-ig.
  
  Jegyelővétel a HÍD Irodában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kispál

Págisz

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ease of disgust    korzus    limb for a limb    puf    michel gondry    frontside    pribojszki band    helen mirren    csányi sándor    daedelus (usa) live    helgrind    maurics andrás    cathedral    jörg uken    kettőnégy    gillian anderson    kéknyúl hammond band    rabbits    how do you know    talentométer    laime pilniga    dr. melancholia    the edge    silenus    music television  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!