szerző: imetaKing Kong Hazai bemutató: 2005. december 15.
A digitális gorillát digitális gépek lövik le a digitálisan felturbózott Empire State Building tetejéről. Kicsit sok lenne a digitális? Nincs ez másként Peter Jackson King Kongjában sem, ahol néha az az érzésünk, egyetlen filmkocka sincs, amin ne javítottak volna utólag varázskezű animátorok.
Jackson kölcsönvette a Helm-szurdoki díszleteket, szerződtetette a Jurassic Park fél szereplőgárdáját (nem a táplálkozási lánc aljáról, természetesen), és néhány orkot is sikerült rávennie, hogy némi átsminkelés után részt vegyenek a forgatáson. A kérdés már csak annyi: rajta kívül lázba hoz-e bárkit is egy újabb remake, ráadásul egy nagy, szőrös majomról? King Kong már 1933-ban dobálózott repülőgépekkel, aztán 1976-ban „feltámadt” Jessica Lange oldalán, aki szőkének szőke volt, csinosnak csinos, csak az alakítása kapott kissé irritálóan belőtt alaphangot, ki tudja, miért?
A szereplőgárda most is csupa fiatal, feltörekvő tehetség. Naomi Watts a Kör után ismét sikoltozó szépséget játszik, partnere a zongorista ujjú Adrien Brody, no és King Kong. (King Kong kétlábú alakítója Andy Serkis, az egyik matróz, aki a film felénél, mint matróz, csúfosan végzi, így a továbbiakban már csak Kong) Adva van még egy csapat harcedzett tengerész, és egy mindenre elszánt filmes gárda, aminek az élén Jack Black lubickol a fanatikus rendező, Carl Denham szerepében.
Indulhat a három órás majomvadászat, melyben szereplőink közül kevésnek adatik meg, hogy igazán jelen legyen, és ne egy három dimenziós számítógépes grafika helyettesítse, amint éppen egy indán lógva küzd az életéért. Persze mi másról is szólhatna egy kalandfilm, egy felfedezetlen, őskori szigeten, mint a túlélésről? Bárki, aki tíz percnél tovább nézi a spektrumot, rájön, hogy egy igazi dzsungelben a földet érésünktől számított egy órán belül nagy valószínűség szerint már nem élnénk. És nem egy leopárd terítene le minket, hanem alattomosan dolgozó kis hangyák. Vagy mérges pókok. Esetleg egy nyálas-indás lény, amiről biológia órán nem is hallottunk. Mindezt a felvetést tökéletesen alátámasztja a film bő kétharmada, annyi különbséggel, hogy a genetikailag felkavart őserdőben nem csak az emberszabásúak nőttek két háztömbnyi magasságba. Óriás pókok, gyíkok, férgek, lárvák, rákok, sorolni sem érdemes, hányféle veszély leselkedik főhőseinkre, miközben a főhősnőt keresik. És hányféle veszély leselkedik a főhősnőre, miközben szökni próbál? Minden bizonnyal a film csúcspontja a majom kontra tirannoszaurusz rex küzdelem, mintha tíz percig tartana, és egyetlen pillanatra sem unalmas.
Látványos minden üldözés, futás és sikoltozás, az egyetlen gond vele csupán annyi, hogy pusztán a látványosságon kívül, amit szélesvásznon kínál egy ilyen hang és képorgia, milyen dramaturgiai célt szolgál ez a történet szempontjából? Egy gyerek kiválóan elszórakozik rajta, playstation három méteres kiadásban. Miközben nézi az ember, lelki szemei előtt már látja is a jövőbeli extrákat a díszdobozos dvd kiadványon, ahogy szemüveges, flanelinges programozók egy üres kóláspohár előtt magyarázzák, milyen sokáig is tartott, míg az összes őshüllőt sikerült egy kupacba tömöríteni egy szűk kanyonban, úgy, hogy vicces is maradjon, meg hihető is.
Látványos, ahogy Naomi Watts hullámvasutazik egy óriás majom markában, ahogy naplementét néznek, vagy az Empire State Building tetején ücsörögnek, de a három órányi hosszúságot jónéhány „specielefekttel” le lehetne rövidíteni. Mert a történet mégis a nőről meg a majomról szólna. A film ezen oldalával tulajdonképpen hiba nincs, sőt, az egész filmmel kapcsolatban hiba nincs, inkább az arányokkal. Mese habbal, ahogy csak a tengerentúlon tudják, csupa aranyfény és lakkozott cipők, a filmgyártás aranykorából, amikor úgy tűnt: minden lehetséges. Az, amiért érdemes megnézni, és jegyet venni, nem digitális Kong, nem digitális Rex, vagy digitális New York. A hangulat az, ami az első perctől fogva magával ragadó, mintha egy képregényt lapozgatnánk, a beállítások, a megvilágítások, a színek, már már a tökéletesség határát súrolják. Bár minden percében kiszámított, megvágott, és művi, mindezek ellenére élvezhető, ha hagyjuk, hogy a mese magával ragadjon minket.
10:54
