hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2005. október 21. péntek   10:29
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Nagy (R)októberi Forr-a-dalom fesztivál
2005. október 31. Petőfi Csarnok

  A tavalyi nagy siker után újra itt a Forr-a-dalom Fesztivál, a szokásos október 31-i napon a Petőfi Csarnokban. Ismét monumentális buli készülődik, 22 hazai és külföldi zenekar 2 színpadon, összesen több mint 24 óra metal! Bár az első koncert délután 1 órakor kezdődik, de érdemes már délre megérkezni azoknak, akik részt kívánnak venni az Omen és az Akela dedikálásán, ugyanis mindkét zenekar a 15. születésnapját ünnepli.
  
  A nagyszínpadon a fellépők sorrendje a következőképpen alakul: 13 órakor a hazai folk-metal csoda, az Echo Of Dalriada nyitja a sort, majd következik az Élet és Halál lemezbemutató a Morpheus-tól, fellép a Cross Borns, a litván folk-metal képviselője, a Skyforger is képviselteti magát, és bemutatkozik a Demonlord hamarosan megjelenő új albuma is. Tavaly fergeteges koncertet adott a német Perzonal War, ők most sem hiányozhatnak, és bemutatják kiadás előtt álló When Times Turn Red lemezüket. A Sonata Arctica előtt ugyan nem játszott a Symphorce, de Andy B. Franck most újra itt van, igaz nem a Brainstorm, hanem másik csapata élén. A 15. szülinap alkalmából újra összeáll az Omen, így egy különleges koncertnek lehetünk szemtanúi, amelyben mind a klasszikus felállás, mind az új gárda közreműködik. Az ugyancsak szülinapos Akela gigantikus hosszúságú bulival lepi meg rajongóit, több mint 2 óra hosszan szemezgetnek az életművükből. A nagyszínpad programját a Fekete Sereg fogja zárni.
  
  A kisszínpadon is fellép néhány nagy reménység, sorrendben: Morfium, Inferno, Alhana, Sacra Arcana, Stress, Messenger, Keepers Of Jericho, Remorse, Adultery és Trolltech Csehországból, Tűzmadár, Ozirisz.
  
  Rengeteg zene, lemezbemutatók és lemezelőzetesek tömkelege, merchandise, meg minden ami kell. Jegyár 3200 Ft elővételben, 3500 Ft a helyszínen, Farkas vezeték- vagy keresztnevűeknek ingyenes. A belépő mellé mindenkinek jár egy Sacra Arcana bemutatkozó CD. Maratoni hosszúságú, nonstop buli lesz október 31-én a Pecsában, vétek volna kihagyni!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Nagy (R)októberi Forr-a-dalom fesztivál

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hail of bullets    jude law    xandria    waxy    trentemoller    nouvelle vague    ÖrdÖg    brutal knights    csak szexre kellesz    stadt    delain    mnemic    voltfolió    the burning aces    vended    nightquest    varg vikernes    kesh    sherlock holmes    des filles et des riffs    white stripes    dirty dogs    hammer concerts    thomas balmes    x ambassadors  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!