lemezajánló [nagylemez]  2005. október 9. vasárnap   12:26

nincsen hozzászólás

  A metaltrendek aktuális változásait Ill Nino-lemezekkel lehet a legjobban megfigyelni. A banda kicsiny (ám minden bizonnyal légkondicionált) próbatermébe ismét betette a lábát a lemezipar keze, és felhívta a zenészek figyelmét, hogy az Ozzfesten már nem a derékbangelés a menő. Vigyázó tekintetüket pedig Svédországra, vagy még inkább a vigyázó tekintetüket Svédországon nyugtató amerikai bandákra irányította. Így hát az otthonról hozott hű de nagyon érdekes kongázás, valamint a készülő Ricky Martin Chester Bennington splitanyagról lemaradó dalokból csent refrének kivételével a numetalosan klisés háttérzenét metalcore-osan klisés háttérzenére cserélték.
  
  A lemezben szokás szerint annyi az őszinteség és a szenvedély, mint Kulcsár Attilában a vádlottak padján. Ami düh itt akad, az maximum a producer sara, de hát pincsiből még a tudomány doktora, Ross Robinson sem tud pitbullt varázsolni, nem hogy egy Eddie Wohl. A lemezt hallgatva szinte a lelki szemeim előtt látom, ahogy a banda tagjai gitárral és krétával a kezükben kalkulálják a dalokat, árgus szemekkel figyelve a Billboard-listán Marc Anthony, a Papa Roach és a God Forbid között zajló öldöklő harc állását. Vagyis az eredmény függvényében a konzumsvéd gitártémák és a granulátumból is előállítható középtempós mosh-részek között néha még bekapcsolják a PRS Santana signature üzemmódot is a gitárokon, abban a reményben, hogy mások talán nem veszik észre a turpisságot.
  
  Bezzeg Cristian Machado torkában nincs semmi turpisság mert amúgy sincs benne semmi, leszámítva egy nagy, piros-fehér csíkos nyalókát. Az ezzel generált énekdallamai jelentik a banda abbéli reményét, hogy JLo turnéra viszi őket. Az Ozzfest nagyszínpadra pedig a frontember agresszív témái jelentik a belépőt: amikor üvölt, hát az olyan, mintha Jamey Jastát hallanánk. Mármint köhögni.
  
  Mindig van hová süllyedni. Ennek a lemeznek 44 perc 4 másodpercig megy a dolog. Visszasírom az előző Ill Nino-lemez megjelenését, mert akkor még eggyel kevesebb volt ilyenből. A lemezcímet pedig az egész magazin nevében kikérem magamnak.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: