lemezajánló [nagylemez]  2005. szeptember 28. szerda   15:27

nincsen hozzászólás

  A Beneath... Between... Beyond egyszerű összeválogatós megoldása után itt van ismét egy teljes album, hamisíthatatlan Static-X ízzel, s nagyjából fél tucat komolyabb szerzeménnyel. A Start A War 13 nótája a 98-ban alakult csapat negyedik albuma, nem beleszámítva a már említett BBB lemezt, de sajnos a kornos hatások száma semmivel sem kevesebb, mint korábbi testvéreinél.
  
  A borítón semmi extra, viszont dalszövegekben bővelkedő igényes kis booklet-et kapunk a kezünkbe, mely megfelelő teret biztosít a nóták mondanivalójának világába való betekintéshez. A brutális agresszivitásba hajló háttérképek pedig a megszokott kemény-zenéhez társult kényszerképzetek szülöttei - gondolom.
  
  Az együttes mindig is az agresszív, trash-es elemekkel megtűzdelt metal zenéjét játszotta, de egyre több gépies elemet is vegyítettek tevékenységükbe, melynek eredménye a Start A War több dala is. A korai lemezek - Wisconsin Death Trip, Machine - még képesek voltak újat mutatni a hallgatóknak, de szerintem mára kissé kiüresedettnek tűnik ez a fajta zenei megnyilvánulás. A Korn hatása tagadhatatlan, de helyenként White Zombie-s élmények is fel-fel csillannak. Ez persze nem baj, egyes dalokban sikerül ugyanis nagyon fogós témákkal emlékezetessé varázsolni a lemezt, de vannak gyenge eresztések is.
  
  A The Enemy, bevezető dalnak gyenge. Ide egy olyan szerzemény kellett volna, ami képes elérni a hallgatóban, hogy ne vegye ki azonnal a lemezt a lejátszóból. Ezzel szemben egy sovány újmetál dalt hallhatunk, melyből semmi jelét nem érezni, hogy a Static-X valami újat hozott nekünk. Az Im The One mintegy folytatja a gépies zakatolást, s szinte ugyan azokból az elemekből épül fel, mint előző vetélytársa. A Start A War már bekeményít. Wayne bemutatja mi az amiért szeretjük speciális megszólalását, az indusztriális elemek pedig itt végre megteremtik a banda hangulatvilágának azon világát, amiért minden évben hajlandóak vagyunk beszerezni az új korongokat. A Dirthouse-ban a vokalista arról próbál meggyőzni minket, hogy mocskos, beteg lelke kilátástalan helyzetbe sodorta őt, de a folyamatos felszólításokból érezzük, hogy ez egyfajta segítséghívás, mely a pusztulástól, az őrülettől mentheti meg. A Just In Case lassabb zakatolása mintegy kiemel az eddigi sodrásból, s ezt tovább erősíti a halk megszólalás, melyet csak a refrén nyomatékosítása tör meg időnként. A cause you make me feel like a dog gondolat pedig mindent elárul az énekes lelki állapotáról, melyet ez a lassabb tempó alaposan belever a fejünkbe. Az I Want To Fucking Break It cirkuszi indítása szenzációs, remek hangulatot kölcsönöz a dalnak, s igaz, hogy az agresszióról, s az elementáris dühről szól a nóta, a gitártémák végig pörgésben tartanak, s a bevezetés élményvilágát többször is előhozzák a szám során. A Night Terrors megint egy full-extrás Korn koppintás, míg az Otsego Amigo hihetetlen királyra sikerült. A vokál hangfekvése is eltér az eddigiektől, de a dal szerkezete, a háttérzajok, s maga otsego amigo legendája is kimagaslóvá teszi a dalt a lemezen. A végére a srácok hagytak még egy kis kegyetlenkedést nekünk a Brainfog személyében. Aki nem híve a gépzenének az ne is próbálkozzon a dal végighallgatásával, hiszen három perc számítógépes effektekkel teletűzdelt zakatolás után a végén csak egy kis ordibálás az ami emlékeztet valamit a metal világára. Igaz a spanyol ordibálás és beszéd érdekes, de, hogy mi köze az albumhoz arra nem sikerült rájönnöm.
  
  Aki eddig is Static-X rajongó volt az gondolom ezek után is az marad, akit viszont érdekel a metal gépies elgondolása, az nyugodt szívvel kipróbálhatja az amerikaiakat. Tízes skálán nálam max. 7-est kapna a lemez, de ízlések és pofonok

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: