hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2005. szeptember 12. hétfő   11:37
nincsen hozzászólás

szerző: kishell
Szegedi Ifjúsági Napok
2005. augusztus 24-27. Szeged

  Makó Gergő

  Immáron harmadszorra került megrendezésre az újjászületett Szegedi Ifjúsági Napok a Szegedi Partfürdőn. A hajdanán disztingvált KISZ-es bulinak indult, majd szép csöndben kimúlt rendezvényt hét éve támasztották fel, azzal a nem titkolt céllal, hogy a dél-alföldi régiónak is legyen egy valamirevaló zenei fesztiválja.A Partfürdő remek helyszínt biztosított a fesztiválnak, hiszen hol máshol lehetne a kellemes meleg vízben diszkréten dagonyázva, sört iszogatva, filmet nézve csajozni? Bár a befogadó keretek igencsak limitáltak, a rendezvény nagyságához éppen megfelelnek.
  
  A kell egy hét együttlét szlogenre építve az idei SZIN-ről azt is mondhatnánk: kell három és fél nap együttlét, ugyanis most egy nulladik nap is beiktatásra került, mely a sátrak felverésén kívül kétes értékű interakciót kínált a Hooligans-os srácokkal is. Ezen koncert bizonyult a SZIN legnagyobb médiaszenzációjának, jöhetett kócos hajával Robert Smith, vigyoroghatott Marian Gold, Csipa fejelős akcióját senki sem tudta megfejelni. Hogy mi is történt pontosan, azt ember meg nem tudja mondani, a tüzes víz és a nem kevésbé tüzes beszólások nyolc napon belül gyógyuló tüneteket eredményeztek, és persze azt, hogy Csongrád megyében nem lehetett nem tudni arról: mostanság zajlik a SZIN.
  
  A második nap botrány, és külhoni sztármentesen telt, ismert és egy, avagy pár fokkal kevésbé ismert honi zenekarok keltették a zavart. Soma a Film-Szinház-Muzsika sátorban lépett fel, tőle megszokottan némileg könnyeden, némileg bohéman, és a sátor gyorsan fogyó oxigéntartalma miatt némileg izzadtan. A Pál Utcai Fiúk, akik már nem is annyira és nem is csak fiúk, a megszokott színvonalú koncertet adták, amely után a kicsi-nek becézgetett TVNetwork ez itt nem a reklám helye, de ha egyszer ilyen fantáziadús neve van egy színpadnak, nincs mit tenni- színpadon ténykedését megkezdő Supernem következett. A fiúk igen jó, pörgős koncertet adtak, a közönség kicsi de lelkes volt, s a koncert színvonalán a szememben igen sokat emelt a Szabiéktól kapott éltető nedü, mely megadta volna a kellemes alaphangulatot az este további részéhez, ha az nem ért volna hirtelen véget. Igaz ugyan, hogy a Party Sátorban az elektronikus zene kedvelői még önfeledten szórakoztak, akárcsak a Café Jamaica raggát hallgató, hébe-hóba füstölgő közönsége, azonban jómagam inkább az ágyam felé orientálódtam- remélem bocsánatos bűn.
  
  A második nap ígérte a fesztivál fő attrakcióját, a SZIN majd 80 milliós költségvetésének harmadát elvivő The Cure-t. Nehéz volt nem észrevenni a feketébe öltözött, hellyel-közzel igen érdekes haj és ruhakreációkban tündöklő Cure fanok lassan csorgó tömegét, akik mind a 80-as évek egyik nagy ikonzenekarának koncertjére jöttek. A tavalyi The Cure című, igen fantáziadús címmel ellátott lemezzel újra magára találó együttes próbái már a délután folyamán elkezdődtek, amit a színpad előtt lecövekelt fanok igen nagy örömmel respektáltak. Robert Smith és bandája legutoljára három éve, a Szigeten adott koncertet, melyet a mostani szegedi koncert sokak szerint messze überelt. Smithék főként az örökbecsű nyolcvanas évekbeli számokat adták, de felcsendült pár szám a némileg haloványabb elémúlt évtizedből, illetve az új albumról is, s tették mindezt több, mint két óra negyven percig.
  
  A fürdő másik végén a The Cure-el egyidőben a Depresszió játszott, a neves ellenlábas dacára meglepően sokan headbangeltek a koncerten.
  Szintén a The Cure-al azonos időben lépett fel a Kistehén tánczenekar, mely nevéhez hűen igencsak megtáncoltatta a közönségét.
  A harmadik, egyben zárónap hozta el többek között az Alphaville-t, és sajnos, nem sajnos: az utolsó Nyers koncertet is. Miután az év elején biztossá vált a Nyers feloszlása, szinte azonnal biztossá vált az utolsó koncert helye is, mely stílszerűen visszatérés a gyökerekhez, azaz Szegedhez. Czutor Zoliék búcsúzása egy remek hangulatú koncert volt, melyben főként a régebbi dalok domináltak, de nem feledkeztek meg az újabb (Szeretet, béke van, Afrobetyár) albumokról sem. A koncert mintegy harmadára-felére már igen tisztes nézősereg figyelte a koncertet, s konstatálta: hát ennyi volt. Várjuk kíváncsian a Belmondot.
  
  Mindezek után következett a záró szuperprodukció, az Alphaville. Marian Gold énekes csapata egy nagyon jó hangulatú, vidám koncertet adtak, egészen korrekt látványvilággal, melynek zárásakor a közönség lelkesen énekelte a Forever young című opuszt. Összességében egy kellemes színfolt a hazai fesztiválélet palettáján a SZIN, mely regionálisan hiánypótló szerepet is betölt. A rendezvény egyre nagyobb és nagyobb lesz, és reméljük hosszú életű is.

  kishell

  A kisebb nézőseregre számító fesztiválok közmondásosan barátibb légkörrel bírnak, mint a világsztárok felsorakoztatására és valamelyik kóla reklámozására beállt könnyűzenei rendezvények. Ezzel a mottóval a fejemben indultam neki a közel öt órás busz útnak Szegedre, a Szegedi
  Ifjúsági Napok helyszínére. A város immár harmadik alkalommal szervezte meg az új SzIN-t, ugyanis a szocialista és a monopolista éra határán csak keveseknek fűlött a foga a könnyűzenészek zsebébe tömni a
  pénzt. Mára szerencsére jól jár zenész és fiatal zenerajongó egyaránt. Arról nem tudok, hogy ki mennyire tömi ki a zsebét, de az biztos, hogy a csocsóasztalokat üzemeltető cégek és magánszemélyek busás kis zsíroskenyérre valót
  piszkálhattak ki mások szenvedélyének tárgyaiból.
  A helyszín Újszeged, ott is a Tisza partja, ahol mindig barnás a folyó és mindig éhesek a punkok.
  
  Nulladik nap.
  Láthatóan pangás. Én meg azt hittem,hatalmas szemekkel merednek majd a lányok, ha meglátják a nyakamban
  lógó igazolványt, de látnom kellett, hogy ez is éppúgy divatjelenséggé vált, mint a begipszelt alkar. Na nem, nyilván a szervezők, a fellépők és segédeik, meg a többi egyébre érdemtelen cikkfirkász kóválygott körülöttem, akik nem tehettek mást, minthogy ezen a nulladik napon is
  jelen legyenek. Ha enyhe, de világos kifejezéssel szeretném leírni a nulladik napot, azt mondanám, lekvár volt. (A lábam is éppúgy beleragadt.)
  
  A TvNetWork tehetségkutató színpadán ugyan hosszú programmal lépett fel a Johny Hotrod, az Atomtorta és a Dystophia,
  mégis elúszott a délután, vagy ha úgy tetszik, koraeste. A SunCity remek muzsikája is elúszott a fejem mellett, vagy talán csak a Hooligans fejtörővel megbolondított rendhagyó fellépése feledtette velem az előző másfél óra élményeit. A Testi Egyenleg pont azt hozta, amire vártam: a ska mindig őrjítően jó élőben, még akkor is, ha lemezen bugyutának tűnik. A késő éjszakai rock-bulit meghagytam másoknak, a dj sem nekem pörgetett aznap, helyette várt a szegedi éjszaka, és a Nyugi, ahol végre találkozhattam a barátaimmal.
  
  Másnap hajnali tizenegykor kidobott magából az ágy, hiszen a SzIN egyik legfesztiválosabb napja virradt fel, és sütött ránk, árnyékot vetve kiálló bordáink közé.
  Szép ráérősen ment minden, azt hittem, jól lekésem a 30y-t, hiszen egy órája üvöltenie kellett volna a halak közti kufircolásról szóló daloknak. Erről szó sem volt, még leguríthattunk néhányat a fesztiválsörből. Elgondolkodtatott, vajon jobb volna-e, ha egységárassá tettek volna-e mindent, akárcsak a Szigeten, aztán körülszaglászva megállapítottam, hogy a sör esetében ez az én pénztárcámra nézve mindenképp kedvezőbb lett volna. A Film-Színház-Muzsika sátor mellett elsörözve (ez egyébként Red Bullék fedőneve) láttam, hogy Kim-Ki-Duk (Remélem jól írom le a nevét, Mester.) koreai akciófilm-rendező tőle szokatlan buddhista tanmesefilmjét, a Tavasz, Nyár, Ősz, Tél és Tavaszt vetítették
  odabenn. Igen, végre egy rendezvény, ahol nem a Valami Amerikát vagy a Kontrollt kell megnéznem!
  
  Hallom is már a 30y-t, hát szaladás, előremenés, nagyon figyelés. Az énekes srác már az első dal után bevallja, hogy nem számított ilyen sok emberre, arra meg végképp nem,
  hogy ennyire fogunk nekik örülni. Talán a szintist kivéve mindannyian teljes élettel és személyiséggel játszottak, és a korai beates-hegedűs zenéhez képest közkeletű kifejezéssel élve egészen flesses muzsikát adtak elő, ami rezgésbe hozta a hallójárataimban található apró kis vacakokat, ahonnan a boldogság lábujjból fejbe futkosva a lélekig is eljutott. Mindkét oldal lelkesedésének köszönhetően néhány új szám is
  elhangzott, nekem mégis az Átszalad lett a kedvencem, mert az egy macskáról szól, akit elütnek, vagy csak majdnem teljesen elütnek, de lehet, hogy átszalad. Szóval a 30y-t (amit jétényleg „harmincipszilon”-nak kell mondani) ajánlom mindenkinek, élvezhető-táncolható, szerelemből kiábrándító zenének ismertem meg élőben is.
  
  Köztudottan a legjobb koncerteket adó magyar zenekar, a
  Colorstar bőséges idővel rendelkezett a bepakoláshoz, behangoláshoz, ám ez mégsem volt nekik elég ahhoz, hogy a tőlük elvárt tiszta hangzást első nekifutásra húzzák ki a Borsodi színpad fedőnév alatt futó nagyszínpadból, helyenként az ének és a gitár elúszott a semmibe. Nagyjából a műsor felétől éreztem kifogástalannak a produktumot, és ekkor sikerült az önfeledt táncban elmerülnöm. Nagyon élvezetes, hogy szép átvezetésekkel kötik össze a számokat, így nincs az a néhány tízmásodperces szünet, amikor az ember a haját igazgatja, meg lépeget egyik lábáról a másikra, várva a következőt.
  
  A magyar alternatív -mondhatni- nagyöregjei, a PUF ide is magával cipelte a fúvósokat, és kissé furának találtam, hogy Lecsó (ének-gitár) nem tudja, milyen
  hangszerek tűnnek fel a zenéjében, de ettől függetlenül remek
  koncertet adtak. Különösen mókás A bál című nóta, amelyet mindig zárásként játszanak el, amikor már arra sincs idő, hogy a szárítókötél állapotúra nyújtott húrokat visszahangolják.
  Az est legnagyobb csalódása a Quimby volt, akik láthatóan borzalmas hangulatban értek oda. Szerencsére a rosszat gyorsan felejtem, csak egy esemény maradt meg bennem, amikor az egyik (talán mindegy is, melyikük) zenekari tag az unalmas hangolgatásban olyasmivel köszöntötte mikrofonján át a
  nagyérdemű jegyvásárlókat, hogy „Mi van, baszkikáim?!”. Számomra ez nem fér bele a zenész-zenehallgató kapcsolatba. Tibi az énekhangjára panaszkodott, no meg persze a zenekarra is, hogy most érzi, hogy nem
  túl jól játszanak. A dalokat ettől függetlenül lehetett szeretni, de a fantasztikus EFOTT-os fellépésük után tényleg csalódtam. Ők persze nagyon jók, tudom, hogy ez volt a kivétel.
  
   Az este gerincét ezek a programok adták, ám közben volt alkalmam belehallgatni a BeatDis kiváló félgépzenéjébe, illetve végre újra megcsodálhattam a
  dalközpontú dzsessz zenét játszó Soma Mama Gésa csapatot, ahol természetesen az a Soma énekel, akit bizony a tévében is sokat kellett már néznem, anélkül, hogy tudtam volna, ki is ő. Az éjszaka ezzel persze nem ért véget, a csocsófilozófia kidolgozása és széles körben való terjesztése, az ital és ételkínálat alapos feltérképezése
  reggelig tartott.
  
  Az úgynevezett második nap már Szeged utcáin elkezdődött: a The Cure feketébe öltözött rajongói már a város szélén is jelezték, hogy a fesztivál legerősebb napjára kell felkészülnünk. Nem is volt ez másként, a korábbi napokhoz képest jelentősen megnőtt a sorbanállás ideje.
  Odabenn mozdulni sem lehetett a tömegtől, már az Anima Sound System hosszadalmas próbája alatt annyian sereglettek össze a nagyszínpad körül, hogy reménytelen lett volna az első sorokba kerülni. Hogy milyen az új Anima? Számomra éppen az Anima, a Lélek veszett el a zenéből, az MC rapje és raggája lelassította a zenét, megragadhatatlanná tette az olyan egyszerű lelkek számára, mint amilyen én vagyok. Az új énekes lány ügyes, bár egyértelmű, hogy ebben a felállásban mindig háttérben fog maradni. Egy-egy dal szépen továbbfejlődött, és tényleg élvezhető volt, csak az nem fér a fejembe, miért mondja nekem a színpadon állva egy Angliában élő színes-bőrű, hogy harcoljak a jogaimért és változtassam meg a világot.
  
  A Nagy Durranás előtt még bőven volt időm körbenézni a többi helyszínen is. A Kistehén tánczenekar érdekes programja kissé azt a hatást keltette, hogy nocsak, nocsak, az emberek a hülyeségre vevők a leginkább. A gyenge hangosítás ellenére a közönség őrjöngött a Cybergyerek dal hallatán, ami mégis a zenekart igazolta.
  
   A The Cure jelentette az estém legkellemesebb részét. A nyolcvanas évek kísérletező hangjai bizonyára mindenki füle számára képesek voltak új dolgokat produkálni. A közönség őrületét csak az a tény korlátozta, hogy húszezerre limitálták az eladható jegyek számát erre a napra, ugyanis az érdeklődés óriási volt, nemhogy a szomszédos országok lakói látogattak el hozzánk megcsodálni a Cure-t, de rengeteg dán és holland rajongó is kavargott a forgatagban. Amint véget ért a remek előadás, szaladtunk is a Másfél gitáros-fúvos tánczenéjére, amely egyszerre kínált meditatív és izomrázó élményt.
  
  Az utolsó nap afféle ráadásnak tűnt, ahol mégegyszer megmutatták nekünk a kedves szervezők, milyen a jó fesztivál. A Nyers utolsó koncertje, a Hiperkarma újdonságokat felvillantó fellépése és a Kispál és a Borz szokásosan profi előadása mellett a külön utakon járó, ám remek pop-rock zenével vonuló Kowalsky meg a Vega is megmutatta magát,
  no és persze Jamie Winchester és Hrutka Róbert közös alkotása sem bizonyult éppen utolsó programnak. Sajnos az Alvin és a mókusok punkmuzsikája egybeesett az Alphaville örök fiatalságot hirdető
  popkoncertjével, úgyhogy kissé kaotikus szaladgálással zárult az este, de a Forever youngot, amellyel az Alphaville beírta magát a zenetörténelembe, egészében el tudtam csípni. Éjjel még búcsút intettünk a csocsóasztaloknak, és nem volt hátra egyéb, csak a hosszú út hazáig.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

SZIN

 programajánló: 
2024. június 29.
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
2024. július 2.
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
2024. július 3.
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Coldplay frenetikus triplázása a Puskás Arénában
Hatebreed, Crowbar
Body Count vs Budapest Park
Tool, Night Verses
Sting varázslatos estje Budapesten
The Dead South és Corb Lund fergeteges budapesti koncertje
Winger
Megadeth, Archaic
Charlotte Sands: Egy felejthetetlen koncert az Analog Hallban
 kiemelt 
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis: nyári katlan-core a Barba Negrában
  
Súlyos deathcore / metalcore hármas fokozza majd a katlan hőséget a budapesti nyár közepén: július 4-én este a Thy Art Is Murder és a Fit For A King már jól ismert produkciója mellett most egy különleges japán projekt, a Knosis is bemutatkozik majd a Barba Negrában

Új dalokkal tér vissza Richie Kotzen a Dürer Kertbe
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Rockmaraton 2024
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sean paul    frankenstein-terv    safe house    vojnits    brainstorm    oceano    in flames    arcadia    the poster boy    tündértantra    kerekes anna    kyuss lives!    saint vitus    demi moore    lich king    give it a name    morgan freeman    stratovarius    discomfort    diablo blvd    the ghost inside    ashes you leave    Ákos    hailee steinfeld    németh juci  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!