hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2002. május 21. kedd   14:39
nincsen hozzászólás

szerző: Rigoletto
Borbély Műhely a Jazzkedd’v-en


   A meghirdetettel ellentétben a szezon jazzkeddv sorozatának utolsó fellépője ezen a héten a szentendrei jazzklub létrehozója, a Borbély Műhely lesz. A szaxofonos Borbély Mihály életében természetesen nem előzmények nélkül való a rendszeres klubzenélés: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a Medicor klubban Regős István zenekarában fújta kedd esténként, s most jól összeszokott zenekarával, a Regős zenekar dobosával, Baló Istvánnal, Horváth Balázs bőgőssel és Szabó Dániel zongoristával kéthetente folytatnak zenei párbeszédet a fővárosból kiszabaduló és a környéken lakó nyitott fülűeknek.
  
   A koratavaszi klubnyitás környékén megjelent interjúkban Borbély hangsúlyozza, hogy bár a közönségnek ma mást jelent a jazz mint a hetvenes-nyolcvanas években, a jazznek mindig is a klubok voltak a mozgatórugói, ahol a családias légkörben a zenészek felszabadultan tudnak játszani. Ezt a hangulatot igyekszenek megteremteni a Duna-parti Művelődési Házban Szentendrén, és 21-én a Rigoletto környezetében is saját magunkon tapasztalhatjuk, hogy a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözésén alapuló improvizatív zenéjük vagy utána Badihali és Sanyi lemezei hogyan mozgatja meg nyak-, könyök- esetleg térd-, boka- vagy csípőizmainkat.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Rigoletto honlap

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
A coldrain először Magyarországon – erős japán–francia trió a Barba Negrában
Lake Street Dive a Dürerben – amikor a soul-pop olyan könnyed, hogy a gravitáció is elengedi
IST IST – a manchesteri poszt-punk misztérium Budapestre érkezik
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 aeon    nikson    paul anka    szeg    magyar atom    jake gyllenhaal    rise against    uada    dead can dance    szelíd teremtés    cameron    the book of eli    mastic scum    don gatto    the dillinger escape plan    accept    diabolus in musica    wass albert    a thousand suns    wolf parade    mission: impossible 4    chief rebel angel    life of pi    kristóf norbert    john malkovich  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!