hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2005. április 25. hétfő   12:37
nincsen hozzászólás

szerző: Tompi
Crowbar, Redrum Inc., Path Of No Return, Chief Rebel Angel
2005. március 23. Budapest - Kultiplex

  None fuckin heavier. Kis túlzással ezzel a három kis szóval össze is foglaltam a Crowbar zenéjének lényegét. Kirk Windsteinék szállóigévé érett jelmondata egyébként maximálisan igaz volt a remekül sikerült fellépésükre is, sőt az egész, koncertekkel rettenetesen megterhelt hétre is. Bevallom, kicsit aggódtam is, hogy a New Orleansi rémek koncertjére nem lesznek annyian kíváncsiak, de a démoni Converge és a kedvezményes Paint The Town Red ide, a dobhártya- polgárpukkasztó Ultrahang Fesztivál oda, egy csordultig telt Kultiplex fogadta a Feszítővasat.
  
  Néhány csapat azért még tiszteletét tette, mielőtt a forró ólom a fülünkbe folyt volna. Elsőként a BPRNR kasztjából származó Chief Rebel Angel. Nem kell Scherlock Holmesnak lenni, se Dr Watsonnak, hogy rájöjjünk, elsősorban az Entombed nagysága előtt kíván fejet hajtani a Bridge To Solace, Polly Is Dead, Superbutt tagokból álló formáció. Hozzáállásuk is a későbbi, szakadtabb death n rollban utazó svédeket idézte, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy a hangzás nem láncfűrészre, hanem egy kihangosított morzsaszívóra emlékeztetett. Ez elég sokat levont a produkció élvezeti értékéből, bár kétségtelen, hogy a lendület, az energia ott volt a játékukban. Szűcs Péter játéka, csakúgy, mint a PiD-ben itt is nagyon rendben volt, gyakorlatilag ugyanazt teszi, mint anya-együttesében, csak pár fordulatszámmal gyorsabban. A többiek pedig, saját szavaikkal élve, ránk szabadítják azt a mocskot, amit valamiért nem tudnak felszínre hozni saját zenekaraikban. Nos, az ötlet díjazandó, még ha e koncertjük, a hangzás miatt nem is vágott földhöz, bár én továbbra is az eredeti zenekaroknak szavazok bizalmat, azaz a Bridge To Solace-nek, a Polly Is Deadnek, Superbuttnak. És persze az Entombednak.
  
  A Path Of No Return bulija alatt elég sokan gyűltek össze a teremben, érdekes, hogy három-négy nóta után ugyanekkora tömeg alakult ki a bárpult előtt. Nem véletlenül, hiszen a fiatalokból álló svéd négyes nem volt más, mint a new school hardcore paródiája. Néhány ötletes riffen kívűl semmit nem tudtak felmutatni, csak gondosan polírozott szegecses öveiket, festet körmeiket, és az énekes szürkére mosott Misfits pólóját. Később állítólag a Hatebreed Provenjét is megcsillantották, de én ekkor már a bárpult előtt kialakuló tömegnek voltam a része. Ki kellet hagynom a Redrum Inc. buliját is, de úgy érzem, nem vesztettem semmit, mert, senki arcán nem véltem eufóriára utaló jeleket felfedezni, mikor a német brigád teljesítménye felől érdeklődtem. Többnyire egy vállrándítással kísért unalmas volt a válasz.
  
  Nem kellett azonban sokáig várni, hogy izzó fémkohóvá alakuljon a Kultiplex, köszönhetően a hatalmas tömegnek, és az elsőként előrántott Self-Inflicted-nek. Ebben a pillanatban egy kicsit megijedtem, hiszen a hangzás egyszerűen csapnivaló volt. Soha életemben nem gondoltam, hogy ebben a teremben tud bármilyen együttes rosszul szólni, pláne nem a gitárokkal általában betonkeverősdit játszó Crowbar. Ez a meglehetősen zavaró tényező persze senkit nem csalogatott el a színpadtól, sőt, tulajdonképpen mindenki az első sorban szerette volna kipréselni léggitárjából azokat fájdalmasan mély hangokat, amelyek a második nóta alkalmával már hat láb mélyre hangolva dörrentek meg. Ez volt ugyanis a Broken Glass lemez érfelvágással felérő Im Foreverje. Volt hát alkalma nosztalgiázni az egyébként szép számban megjelent régi rajongóknak is, nálam mégis az újabb keletkezésű acélpóznák vitték el a prímet. Például a Life´s Blood For The Downtroddent indító New Dawn, amelyet szemlátomást már meglehetősen ismertek a teremben, nem véletlenül, hiszen egy tökéletes Crowbar esszenciáról beszélünk.

  Később elhangzott még a klipesített Dead Sun is, melynek belassuló, és elcsúnyuló refrénje minden sludge rajongónak maga a mennyország, amelyet angyali mosoly helyett grimaszba torzult arccal, és heves fejbólogatással illik fogadni. Mindez áll a Scattered Pieces Layre is, amely öt perc alatt váltott egy kartács módra robbanó hc riffből, egy már-már túlvilágot idéző lebegésbe, ahol Kirk kifogástalanul hozta a szinte gregoriánba hajló dallamait. A csúcs azonban a Lasting Dose, pontosabb az azt indító harmónia volt, azt hiszem, nem túlzok, hogy szinte sírtak a Windstein/Gibb kettős gitárjai. A hangzás is itt rázódott olyan formába, hogy kapásból fellehetett ismerni a dalokat, és nem csak azon mosolygott az ember, hogy személyesen a Doom-mikulás masszírozta nyakizmait üllősúlyú riffjeivel. Jelenlegi társaira csak azért nem használom a krampusz szót, mert nem volt köztük SammySatan ex-gitáros, és Okiay Woods, a korábbi bőgős. Náluk ugyanis nem fordult meg ördögibb figura a Crowbar berkein belül, az egyszer biztos. Nem volt semmi probléma Patrick Brudersszel és Steve Gibb-bel, de egyszerűen nem tettek annyit hozzá a produkcióról, mint Okiay vicsorai és Sammy súlyosan betépett, szikrázó tekintete, anno a pécsi koncerten. Tommy Buckley dobos viszont felveszi a versenyt a Crowbar eddigi ütőseivel, ugyanolyan elszántsággal és ösztönösséggel csépel, mint Jimmy Bower, vagy Craig Nunemacher. Hiába, erre képes a Soilent Greenben eltöltött néhány év, és a mocsártól bűzös, fülledt New Orleans-i levegő. Csak itt születhet meg egy Thru The Ashes, amely szintén könnyfakasztóan gyönyörű volt, csakúgy, mint a ráadás előtt érkező két abszolút legnagyobb, és két abszolút ellentétes jelleggel bíró Crowbar sláger, a Planers Collide, és az All I Had (I Gave). Természetesen más-más reakciókat is váltottak ki, de az eufórikus jelző, azt hiszem illik mindkettőre, mindegy, hogy az pogó volt, transzélmény-közeli eksztázis. Tulajdonképpen minden jelentősebb szerzeményeiket eljátszották, igaz szomorúan konstatáltam, hogy az Empty Room, és az I Have Failed ezúttal is, kimaradt igaz, ismerve a nevezett számokban rejlő, horgonymódra mélybehúzó őserőt, talán jobb is így.
  
  A ráadásban egy mostohagyerekkel tértek vissza, ez volt az ...And Suffer As One, amely döngölt még egy utolsót rajtunk, mielőtt kiszédelegtünk a teremből. Zárásként pedig csak azt a három szót tudom ismételni, amely a hangzás ellenére még mindig áll a Crowbarra, azaz: None fuckin heavier!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

BPRNR

 programajánló: 
2024. május 25.
Dinamit 45 – Az utolsó jubileum
2024. május 30.
Palaye Royale a Barba Negrában!
2024. május 31.
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
 kiemelt 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
  
Alapító tagjaival tér vissza június 11-én Budapestre a Winger

Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 czutor zoltán    joy division    hellfreaks    jason rouse    headcat    warrant    headbangers ball    eradication    carcass    v.iv fesztivál    emily browning    lies    il divo    stereotone    adele    moratorium    midriff    transformers    hogyan lopjunk felhőkarcolót    arriba    rock in vienna    heidenfest 2010    subliminal merger    dreadful peace    heidevolk  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!